RockStation

Saját magunk elfogadására biztat a LongStoryShort!

2023. március 23. - rockstation

_mg_4558.jpegAz ez vagyok én arra igyekszik rávilágítani, hogy nem szabad bedőlni a social mediában sugárzott képeknek és hamis ideáknak, helyette fontos, hogy elfogadjuk magunkat az esendőségeinkkel együtt. A LongStoryShort! ezzel a dallal indul az idei A Dalban is.

A LongStoryShort!-ot az elmúlt időszakban láthattuk az X-Faktorban, ahol egészen a mentorházig jutottak, most pedig  A Dal 2023-ban mérettetik meg ismét magukat. A pop-punk csapatnak nem ez lesz az első szereplése A Dalban, 2021-ben Talán holnap c. számukkal indultak, ezúttal az ez vagyok én c. szerzeményüket játsszák majd a műsorban.

„Az ez vagyok én első hallgatásra egy szerelmes, szakítós dalnak tűnhet. Ez igaz is! Első hallgatásra egy szakítást feldolgozó dal, viszont ennél többet szerettünk volna mondani vele. A mai világban, főleg a social médiának köszönhetően mindenkiben él egy hamis kép önmagáról, ami azért alakul ki bennünk, mert magunk köré tekintve azt látjuk, hogy mindenkinek jobb, mint nekünk” – meséli a dal kapcsán Marschall György, a zenekar frontembere. – „Mindenki sikeresebb, mindenki szebb, egy szóval mindenki tökéletes, csak mi nem. És ez rohadtul nincs így. Itt az ideje mindenkinek elfogadni magát, elfogadni azt, hogy néha hibázunk, hogy néha kétségbeesetten kapkodva próbáljuk helyrehozni azokat a dolgokat, amiket már nem lehet, és küszködünk, harcolunk, próbálunk törött lábbal messze futni, ami lehetetlen, és fájdalmas is, de ez nem baj. Ettől leszünk emberek, és ezt nem szabad szégyellni. Azok, akikre felnézünk, akikről azt hisszük, hogy hibátlanok, hogy soha semmit nem rontanak el, valószínűleg ugyan ezeken az érzéseken mennek vagy mentek keresztül valamikor életükben.”

A klipet ezúttal is a csapattal régóta együtt dolgozó Kovács Dávid rendező és Kirchknopf Mátyás operatőr készítette. A LongStoryShort! tavaly útjára indította a That’s Rad-re keresztelt koncertsorozatot is, amely célja, hogy ismét népszerűvé tegyék itthon a pop-punk műfajt. A sorozat következő állomása március 23-án lesz, a Gödörben, ahol a Bad Habit lesz a vendégük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr418077934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum