Jubileumi nagykoncertek, nemzetközi sztárok, mini fesztiválok, elektronikus zenei rendezvények, a 2022 októberében megkezdett folyamat következő lépéseként a Barba Negra április 30-án nyári fokozatba kapcsol.
A Barba Negra ebben az évben eljutott a hőn áhított tervek megvalósulásához: a Red Stage és Blue Stage működésével már önmagában mérföldkőhöz érkezett a szórakozóhely, hiszen hazánkban sosem látott fejlesztésben alakítottuk ki az európai mércének is megfelelő helyszíneket. Következő lépésként pedig érkezik az első szabadtéri szezon. Nemzetközi nagyágyúk, a hazai, jól megszokott nyári bulizások, és végre nem kell új helyszínre vándorolni, hanem minden, a már megszokottnak nevezhető csepeli címen található.
Jubileumi nagykoncertek a magyar rock ikonjaival, mint a TOTÁLIS METAL (Kalapács József - Nagyfi László - Rudán Joe - Tarca László - Pazdera György - Nagy Dávid), az OSSIAN 65-25-50 jubileumi koncertje szeptemberben, vagy épp a Kopaszkutya jubileumát ünneplő HOBO koncertje. A Gidófalvy Attila, Zeffer András és Jankai Béla fémjelezte Hammond párbaj is különleges estének ígérkezik, ahol a 70-es évek legnagyobb rock himnuszai szólalnak meg. A MOBILMÁNIA nyári koncertje sem maradhat el, ahol ismét Vikidál Gyulával kiegészülve lesz mániákus az este.
Az idősebb generáció mellett nagykoncertre készül a DEPRESSZIÓ, és a jubileumi, huszadik évét 2024-ben ünneplő ROAD is.
Nemzetközi sztárok is érkeznek: dupla koncerttel, május 30. és 31-én lép színpadra -25 év után először- a PANTERA, visszatér a franciák metal állócsillaga a GOJIRA, vagy a CLUTCH. Az önálló koncertek mellett mini fesztiválokkal érkezik a POWERWOLF, a klasszikus felállásban játszó BIOHAZARD, akik a KREATOR társaságában szakítanak majd augusztusban. A tavaly hatalmas sikerrel Budapesten koncertező AMON AMARTH a BEHEMOTH-tal érkezik, a WHILE SHE SLEEPS, a BEATROOTH-tal közös turnéja keretein belül lép fel, a melankolikusabb zene kedvelőinek kedvezve pedig az idén húsz éves POETS OF THE FALL látogat el a Barba Negrába.
Az elektronikus zene szerelmesei is újra birtokba veszik a Barba Negrát, hiszen júliusban a BASS PARADISE 3 teljes napon, és két színpadon szervírozza a ritmusok és tempók királyait. Önálló show keretein belül pedig a NIGHT LOVELL teríti meg ritmusokkal a teret.
A közönségtér 1800, és 600 négyzetméteren fedés alatt marad, e mellett pedig a külső fedések is biztosítják a komfortos szórakozást esős időjárás esetén is.
Az októberi nyitás óta folyamatosan figyeljük a közönség észrevételeit a helyszín kialakításával kapcsolatosan. Ezekre a lehető leggyorsabban reagálunk is, hogy a fejlesztésekkel még élhetőbbé, még komfortosabbá tegyük a Barba Negrát. Ez tovább folytatódik a nyár folyamán is.
Közönségünkkel karöltve új kezdeményezést indítunk, „Ti vagytok” néven.
Maradnak a kerületi kedvezmények, bizonyos rendezvényeknél az extra olcsó jegyek, a Barba Negra továbbra is a támogatni kívánja a fogyatékkal élőket, de mellette szeretnénk kiszélesíteni a kezdeményezéseinket. Ehhez is várjuk a közönség ötleteit virtuális postaládánkba. Legyen szó egy meet & greetről, vagy egy izgalmas szülinapról. Egyesületekkel, civil kezdeményezésekkel, alapítványokkal kapcsolatban is várjuk az ötleteket, hiszen szeretnénk belépést biztosítani azok számára is, akik akár anyagi helyzetük miatt, de távol maradnak a szórakozástól, hiszen nekünk “TI VAGYTOK” a legfontosabbak.
Az ötletelések folyamatosak, születnek az újabb tervek is, amikről hamarosan hírt is adunk.