Egy megállíthatatlan páros: Iann Dior lesz Machine Gun Kelly vendége a Budapest Parkban Nem újdonsült a kapcsolat a két zenész között: Iann Dior szerepel Machine Gun Kelly Nothing inside című dalában, míg MGK Dior Sick and tired című számában bukkan fel. Stúdiózás közben találtak egymásra, amit a két srác úgy ünnepelt meg, hogy a felvételek után együtt deszkáztak egy plázában. Most pedig Machine Gun Kelly magával hozza turnéjára is, így június 26-án ő melegíti be a Budapest Parkot a főhős előtt.
Iann Dior azonban saját jogán sem kispályás: a csupán 24 éves srác 2019-ben vált ismertté Emotions és Gone Girl című dalaival, majd egy évvel később 24kGoldn-nel együttműködve, a Mooddal a Billboard Hot 100 első helyére is felkerült. Iann Dior nem sokat vacakol, ha dalírásról van szó: 2019 óta már a harmadik nagylemezét adta ki, a Leave Me Where You Found Me áprilisban jelent meg.
A fiatal Puerto Ricó-i srácra a SoundCloud-on figyeltek fel 2019-ben, az Emotions sikere után pedig rögtön lemezszerződést is kapott. Az azt követő Gone Girl-t már több, mint 100 millióan töltötték le Spotify-on. Ez gyorsan jelezte Iann Dior népszerűségét, aki azóta majdnem megtriplázta ezt a számot. Éppen I’m Gone c. albumán dolgozott Travis Bakerrel - ő volt a producer MGK Tickets to My Downfall című lemezén is -, amikor a stúdióban megismerkedett Machine Gun Kellyvel. A két srác hamar egymásra hangolódott: “Az a helyzet Kellsszel, hogy egyezik az energiánk, így nem nehéz lépést tartani vele” – mondta Dior MGK-ról a Billboard-nak adott interjújában. – “Először a stúdióban találkoztam vele, és úgy volt, hogy csak én és Trav dolgozunk, de mivel ott volt ő is, úgy voltunk vele, hogy akár csinálhatnánk is valamit.”
A srácok még aznap este elkészítették a Nothing Inside-ot és a Sick and Tired-et, így végül mindkettőjüknek jutott egy közös szám az albumára. “A felvétel után én és Kells elmentünk a plázába és deszkáztunk... Amikor együtt vagyunk, úgy viselkedünk, mint a gyerekek és ez a legviccesebb része”.
Nem csoda, hogy így egymásra talált a két zenész, hiszen Machine Gun Kelly – amellett, hogy napjaink egyik legaktuálisabb világsztárja – fékezhetetlen energikusságáról ismert. A zenélés mellett gyakran feltűnik filmekben is, friss nagylemeze, a Mainstream Sellout pedig egyből a Billboard 200-as lista vezető helyén nyitott. Legjobb rockalbum kategóriában Grammy-díjra is jelölték és szinte nincs olyan stadion vagy aréna, amit ne töltene meg.
Machine Gun Kelly napjainkban atomi erővel bír a szórakoztatóiparban, koncertjein is elemi energiákkal veti bele magát a zenélésbe híres pink gitárjával, most pedig - két év várakozás után - végre mi is megtapasztalhatjuk milyen, amikor teljesen elszabadul a színpadon. Előtte pedig a hasonló forgószél tempójáról ismert Iann Dior nyitja az estet június 26-án a Budapest Parkban, a zenész legelső magyarországi koncertjén.
Jegyek elérhetők a Live Nation oldalán, ITT.