Kiadóktól kapni anyagot mindig izgalmas dolog. Valahol gyerekkoromban erre vágytam, csönget a postás meghozza a promó CD-t, én meg ezerrel hallgatom mindenki előtt. A világ átalakult és így most már egy letöltési linket kapok, de még így is előbb kezünk közé kerül egy-két finomság. Így jutott el hozzám a Silverburn új anyaga is.

A story ismerős, itt a covid, karantén, hát írjunk egy albumot, ami pár évvel később megjelenik. Így tett a Hark/Taint zenekarokból ismert Jimbob is, aki egymaga írta az egész lemezt. A kompromisszum mentes szóló anyagra elmondása szerint és érezhetően is, nagy hatást gyakorolt például a korai Mastodon, de erősen érezhetőek igazi hardcore, thrash jegyek is, amik a kilencvenes években domináltak főként.

Ezt az egész állítást alátámasztja már a nyitó Annihilation, ami simán kiállja az idő próbáját. Amúgy az albumon nagyon gyorsan átrágja magát az ember, hiszen a nyolc dal szórakoztat és fenntartja a figyelmet. A lélek sötét bugyraiba kalauzoló anyag nem egy könnyed nyár esti Supernem-album, sokkal inkább egy olyan anyag, aminek többször kell nekimenni.

Az elején én is értetlenül álltam a Self Induced Transcendental Annihilation előtt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most tetszik, vagy csak az időmet pazarlom. Az anyagon nincsenek középtempós, langyos szerzemények, ellenben rettentően tömör és lehengerlő dalból annál több. A hangzás meglehetősen nyers, már-már azt mondom, hogy kicsit házistúdió hatású, de ennek az anyagnak ez nagyon jót tesz.

Jimbob turnézni is fog a megjelent lemezzel, ugyanis trióvá cseperednek az élő fellépések során, így ha szerencsénk van, Mi is megfülelhetjük, hogy milyen is az anyag élő körülmények között. Szerintem, nem fog csalódást okozni.