A The Ballad of Darren számomra is ékesen bizonyította, hogy a ’90-es évekbeli britpop igazi túlélője a Blur. Damon Albarnék friss lemeze épp úgy kapaszkodik az egykori gyökerekbe, ahogy képes mai is lenni. Az egykori vezető kortársak vagy nagyon messze járnak korai önmaguktól, rosszabb esetben már nem képesek relevánsak lenni, illetve jelenleg nem léteznek, netán a jól ismert zenészek valószínűleg soha többé nem is fognak az egykori név alatt közösen muzsikálni. Az egyes halmazokba ki-ki beillesztheti a Radiohead, a Suede, a The Verve, a The Charlatans vagy akár az Oasis neveit.
A folyton marakodó Gallagher testvérpár által meghatározott Oasis örökségét az egykori énekes, William John Paul, azaz Liam ápolja. Ha másként nem is, élő fellépései révén legalább a köztudatban tartja azokat az egykori Oasis dalokat, melyeket voltaképp nem is kellene ott tartani, hiszen generációs himnuszokról van szó. Liam tavaly volt ötven éves, illetve 2022-ben jelentkezett harmadik szólólemezével is. Szigetországi pozícióját egyrészt jól jellemzi, hogy az 1974-ben elstartolt Knebworth-i fesztiválon a tavalyi év nyarán két egymást követő napon is koncertezett, cirka százhetvenezer ember előtt. Fesztivál fellépésről lévén szó, az ifjabb Gallagher egy olyan greatest hits programmal állt a közönség elé, melyet alaposan megpakolt Oasis szerzeményekkel.
A másrészt pedig abból adódik, hogy a két fellépés kivonatát augusztusban a Warner CD-n is megjelentette. A koncertlemez – azaz az audio formátum – manapság már csak a kiváltságos előadók privilégiuma; a letöltések, majd a streamek nem csak a live albumoknak, hanem a koncertvideóknak is végleg betették a kaput. Harmadrészt pedig – és ez a tény az előző gondolatokat gyorsan zárójelbe is teszi – a kiadvány odahaza az eladási lista első helyére volt jó.
A Knebworth 22 egyúttal egy koncertfilm is, de most maradjunk csak a hanganyagnál! Ha a tracklist nem is kifejezetten fejnehéz az Oasis szerzemények irányába, a tizenhat tételből kilenc dal abból az időszakból származik. Újdonságokat, meglepetéseket, miérteket és mögöttes tartalmat nem ezen a környéken kell keresgélni. A dalok egyenkénti elemezgetése meg aztán tényleg az értelmetlen szócséplés kategóriája lenne. A Knebworth 22 csakis azt hivatott demonstrálni, hogy a fiatalabb Gallagher manapság is egy karizmatikus előadó, aki aktuális kiadványaival ebben az évszázadban sem véletlenül tanyázik az eladási listák pole pozíciói környékén. A Knebworth 22 esetében nincs semmiféle létjogosultsága a hangzás elemezgetésének, ahogy annak céltalan fejtegetésébe sem látom értelmét belemenni, hogy a felvételen mennyi volt, mennyi lehetett az utólagos stúdiós bruttó munkaórák száma.
Akinek tavaly novemberben volt szerencséje a valóban lehengerlő koncertfilmhez, bizonyára fenntartásokkal fog közelíteni a szimpla audio anyaghoz, de a harmadik-negyedik dal környékén már semmiféle hiányérzet nem lehet az emberben, Liam Gallagher ugyanis nem felejtett el varázsolni.
