A solymári MWS régi bútordarab a magyar undergroundban. Ha jók az információim, a zenekar a ’90-es évek második felében alakult. A szeptember második felében befutott The Final Spark mégis csak a harmadik nagylemezük. Földalatti kezdeményezésről lévén szó, az időfaktornak végképp nincs jelentősége, ahogy a tét nélküli muzsikálás iskolapéldája sem épp az az eset, amikor boncolgatnunk kellene a hosszú szünetek miértjeit és hogyanjait.
Ezek az arcok ösztönből, megfelelési kényszer nélkül muzsikálnak, és ötvenes fejjel nem is kell magyarázkodniuk amiatt, hogy miért pont ezt a zenét és miért épp ebben a formában nyomják. A maguk által kitalált „Lakótelep metal” nem a legtalálóbb és a legelőnyösebb megjelölés. Kétségtelenül figyelemfelkeltő, de az emberek többségéből mégis negatív visszacsatolást kiváltó szókapcsolatról van szó. Egyszerűbb és célravezetőbb szimplán crossovernek nevezni azt a muzsikát, amiben az ötös utazik.
A stílus alkotóelemei a ’80-as évek végére becsontosodtak, a kreatív, újító muzsikusok nem ebbe az irányba mozgolódnak, ez a leágazás évtizedek óta az ösztönös zenélés terepe. A kiadó által összeállított promóciós lap első körben a „hárombetűs bandákat” emlegeti az MWS kapcsán, azaz szerintük az M.O.D. és az S.O.D. a legfontosabb útjelzők. Az utóbbit kevésbé érzem, az M.O.D. befolyása jobban tapintható az MWS szerzeményeken. Lehet, de minden bizonnyal felesleges sorolni a további neveket a ’80-as évekből, azonban a D.R.I., a Crumbsuckers és a Suicidal Tendencies nevek a tisztesség kedvéért még idekívánkoznak, ahogy a ’90-es évek közepén metalos korszakát élő The Exploited és a hazai Bandanas, illetve – hogy a három betűsöknél maradjunk – az A.M.D. nevei sem visznek tévútra az MWS muzsikája kapcsán.
Ezen nevek alapján pedig az érdekeltek meg is kapják a szükséges infómorzsákat. A szóban forgó irányzat a külhoni undergroundban manapság egy apró szeletet tesz ki, de itthon is csak maroknyian művelik. A rajzfilmes/képregényes borító (Vass Richárd) és a félóra alatti lemezhossz épp olyan toposzok ebben az alműfajban, mint a zene alkotóelemei. (A borító részletgazdagságáért jár a pirospont.)
Az MWS azonban nem egy-két perces kirohanásokban gondolkodik, hanem kerek szerzeményekben utazik, valahogy úgy, ahogy Mike Muirék a Lights, Camera, Revolution lemez környékén. A felvételt az Angertea Mihály Gergője keverte és a gyulai No Silence Stúdióban Simon István masterelte. Annak, aki rendszeresen merül a magyar földalatti mozgalomba, ezek a nevek egyfajta garanciát jelentenek a cucc megszólalására.
A hosszúra nyújtott Introval egybefűzött Spark egy pörgős darab, melynek zenéjében érezhető a kaliforniai punk mozgalom hatása is, András éneke viszont erőszakosabb az ottani színtéren megszokottaktól. Ha már ének, a kiejtésen lehetne kötözködni, de hagyjuk, a lendület és a változatos vokalizálás elviszi a dolgot. A Struggle Withinnek semmi köze az 1991-es Metallica darabhoz, a Motör In The Head viszont szoros barátságot ápol Lemmyék korai ’80-as évekbeli dolgaival. Nyílegyenes, arcba taposó, Ace Of Spades-jellegű nótáról van szó. A kő hardcore Wasting Life riffjében ott a Slayer is, a betonozós Uninvited Evil és a groove-os középrésszel feldobott, kalapálós Numb Century meg crossover mintadarabok. A thrashes Havok Is All To Be Found a maga két percével az anyag vége felé még felkorbácsolja a tempót, az utolsó pofánrúgást pedig a lassabban építkező Hammerstein viszi be.
A The Final Spark egy minden ízében tipikus, de a lehetőségeihez képest változatos crossover anyag; a négy pontban pedig benne foglaltatik a három legfontosabb alkotóelem, az őszinteség, a fanatizmus és az ösztönösség értékelése is.
