Jövőre lesz harminc éve, hogy a grunge-ot követő és a nu metalt megelőző utolsó nagy hullám ha csak rövid időre is, de felforgatta a mainstream rockzenei színteret. A kaliforniai punkról, avagy a pop punkról van szó, amely az igazi punkok szerint sosem volt punk, csak legfeljebb gitárral előadott popzene vagy az alternatív hullám egy újabb variánsa.

A kategorizálást félretéve azonban kijelenthetjük, hogy három „amerikai idióta” a diliházban forgatott videoklipjével 1994 őszén napok, hetek leforgása alatt vette be az MTV képernyőjét. A szóban forgó Basket Case egyébként már a második videoklip volt az azév februárjában megjelent Dookie lemezről.

A Billie Joe Armstrong gitáros/énekes, Mike Dirnt basszer és Tré Cool dobos alkotta trió azonban még 1987-ben kezdte a muzsikálást, bár Mike és Billie Joe akkor még egy másik dobossal ragadtak hangszereket. Szóval hangszeres tudás ide, aktuális zenei trendek oda, a trió nem alkalmazkodott senkihez és semmihez, a maga lemezével egyszerűen csak jó helyen volt a legjobb időben, és önmagában az MTV-s jelenlét elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a The Offspringgel karöltve az irányzat vezérhajóinak legyenek kikiáltva.

Az alapokat persze a Bad Religion rakta le, illetve olyanok voltak Billie Joék sarkában, mint a NOFX, a Rancid, a Pennywise vagy a No Use For A Name, majd pár évvel később a Blink-182, a Sum 41, a Fall Out Boy és társaik. A Green Day első lemeze még egy független kiadónál jelent meg, a folytatás, az 1991-es Kerplunk! szintén, a Dookie-t viszont már a Warner érdekeltségéhez tartozó Reprise gondozta.

Áttörést bizonyára a felek egyike sem várt a lemezszerződéstől, a februári megjelenés és az azzal egyidőben kihozott első single, a Longview önmagukban még nem sok vizet zavartak a mainstream kiadványok között. A már emlegetett Basket Case-zel azonban a trió akarva-akaratlanul bankot robbantott, a zenei csatorna egyeduralmának köszönhetően az akkori tizenéves generáció – köztük jelen cikk szerzőjével – egyként kapta fel a fejét.

A pofonegyszerű zenéhez hasonlóan alapra vett szövegek társultak, melyekhez világszerte tudtak kapcsolódni a szövegíró-dalszerző Billie Joe-val azonos mindennapi gondokkal küszködő tinédzserek. Az idősebbek pedig a grunge hullám levonulása után újabb céltáblát kaptak. A hazai közfelháborodást tetézte, amikor a Green Day és társaik a magyar Metal Hammer oldalaira is bekerültek, esetenként akár két oldalt is elfoglalva a magazinból.

Nehéz észérveket felsorakoztatni amellett, hogy mégis mi volt olyan különleges a Dookie-ban, a legfőbb különlegessége talán éppen abban állt, hogy nem akart különleges lenni, voltaképpen semmilyen hátsó szándék sem volt mögötte. A dalok csípőből, megfelelési kényszer nélkül íródtak. A bő félórás lemez zeneileg bármennyire is alapra vett témákból építkezik, a dalok változatosságát nem lehet elvitatni. A bűvös három percet csak kivételesen átlépő nóták skálája a melodikus, pörgős Basket Case-féle daraboktól a bárki által instant fogyasztható When I Come Aroundhoz hasonló slágereken át a záró All By Myself-szerű idiótaságokig terjed.

A dalok első felében Armstrong egy-egy karaktert ölt magára, legyen szó kiégett nihilistáról (Burnout), a maga előítéleteinek foglyáról (Chump), egy naplopóról (Longview) vagy egy bekattant egyénről (Basket Case). A kazetta B-oldalán pedig általánosságban fogalmazott olyan témákról, mint a barátnők (She, Sassafras Roots, illetve When I Come Around), a düh (F.O.D.), a családi háttér (In The End) vagy a szexualitás (Coming Clean, All By Myself).

A nyitó Burnout zeneileg a dobos Tré Cool pörgetései miatt érdemel figyelmet, a sodró Having A Blast pedig egy kezdő léggitáros repertoárjának első darabjaként is megállná a helyét. A maga műfajában szokatlan levezetőt kapott Chumppal szinte egybefolyó oda-vissza keménykedő és belassuló Longview a Dookie egyik mindenki által ismert slágere, a folytatásban érkező – az előző Kerplunk! lemezen is szerepelt - Welcome To Paradise meg a másik. A lelazult Pulling Teeth után befutó Basket Case-t pedig mindenki ismeri, aki a ’90-es évek közepén fogta az MTV adását.

A She hasonló szellemben nyitja a lemez második felét, mint a Burnout az A-oldalt, az egymásnak felelgető vokálos Sassafras Roots-ot követő When I Come Around a lemez kettes számú slágere. A Having A Blast ikertestvéreként is felfogható Coming Clean, majd a kissé jellegtelen, kamu latin címet kapott Emenius Sleepus után a gázpedált még egyszer megtaposó In The Endet követően a F.O.D. rendhagyóbb darabja, majd afféle rejtett bónuszként a dobos Tré Cool All By Myself című agymenése zárja a korongot.

A végül öt single-t kitermelt Dookie a Billboard kétszázas listájának második helyéig jutott, majd 1995-ben bezsebelte a legjobb alternatív rock albumnak járó Grammy-díjat is, miközben húszmillió példány feletti eladást produkált. A trió villámgyorsan hozta ki folytatást jelentő negyedik nagylemezt. A dalok szempontjából egységesebb, egyúttal zeneileg célzottan visszafelé kacsintgató Insomniac természetesen nem tudta megismételni a Dookie sikereit, a pop punk hullám pedig 1997 környékére kezdett levonulni, átadva a helyét a nu metalnak.

A Green Day a Nimrod lemez Good Riddance című akusztikus darabjával - melyet amúgy mindenki Time Of Your Life-ként ismer - továbbra is tűzközelben maradt, a feltámadás pedig 2004-ben az American Idiottal következett be. Az azóta kihozott Green Day korongokat a változatosság jellemzi, mely elsősorban a mindenkori lemezek minőségén érhető tetten. A Revolution Radioért például kifejezetten tudtam lelkesedni, a Father Of All Motherfuckers! azonban szimpla biztonsági játéktól nem tűnt egyébnek. Arra azonban jók voltak, hogy feledtessék a tíz évvel ezelőtti fiaskó esetlen darabjait.

A Warner a harminc éves jubileum alkalmából a közelmúltban ismét a Dookie hóna alá nyúlt és egy figyelemre méltó csomagban újra megjelentette „A” Green Day lemezt. A 2023-as újrázás teljeskörű dokumentáció a trió 1994-es évéről. A négy CD-s és hat LP-s díszdobozok az eredeti lemez mellett tartalmaznak tizenhét korábban kiadatlan demót, hat próbaverziót, és két teljes koncertfelvételt. Utóbbiak egyike a CD-n eddig hivatalosan elérhetetlen woodstocki fellépés lenyomata. A másik koncertanyagot pedig ez idáig semmilyen formában sem publikálták. A dobozban a lemez címéhez illően találunk még egy légfrissítőt, hűtőmágnest, öt kitűzőt, matricát, valamint egy fotókkal megpakolt könyvet, amiből minden egyéb háttérinformációt kihámozhatunk.

A Dookie egyéni ízléstől és személyes preferenciáktól függetlenül a ’90-es évek közepének egyik kordokumentuma, az extra kalapemelés pedig azért is jár, mert a lemezt készítő zenekar azóta is egyben van, és a kanyarban a következő nagylemez is. Hosszúra nyújtott zárszóként pedig álljon itt az újrakiadás dallistája:

Dookie 30th Anniversary Edition Tracklist:

Disc 1 – Dookie:
01. Burnout
02. Having A Blast
03. Chump
04. Longview
05. Welcome to Paradise
06. Pulling Teeth
07. Basket Case
08. She
09. Sassafras Roots
10. When I Come Around
11. Coming Clean
12. Emenius Sleepus
13. In The End
14. F.O.D.
15. All By Myself

Disc 2 – Dookie Demos & Outtakes

Dookie 4-Track Demos
01. Burnout
02. Chump
03. Pulling Teeth
04. Basket Case
05. She
06. Sassafras Roots
07. When I Come Around
08. In The End
09. F.O.D.
10. When It’s Time

Dookie Cassette Demos
01. When I Come Around
02. Basket Case
03. Longview
04. Burn Out
05. Haushinka
06. J.A.R.
07. Having A Blast

Dookie Outtakes
01. Christie Rd.
02. 409 In Your Coffeemaker
03. J.A.R.
04. On The Wagon
05. Tired of Waiting for You
06. Walking The Dog (demo)

Disc 3 – Live at Woodstock (1994)

01. Welcome to Paradise (live)
02. One Of My Lies (live)
03. Chump (live)
04. Longview (live)
05. Basket Case (live)
06. When I Come Around (live)
07. Burnout (live)
08. F.O.D. (live)
09. Paper Lanterns (live)
10. Shit Show (live)

Live In Barcelona (June 5 ’94)

01. Welcome to Paradise (live)
02. One of My Lies (live)
03. Chump (live)
04. Longview (live)
05. Burnout (live)
06. Only Of You (live)
07. When I Come Around (live)
08. 2000 Light Years Away (live)
09. Going to Pasalacqua (live)
10. Knowledge (live)
11. Basket Case (live)
12. Paper Lanterns (live)
13. Road to Acceptance
14. Dominated Love Slave (live)
15. F.O.D. (live)
16. Christie Rd. (live)
17. Disappearing Boy (live)