Negyedik nagylemezéhez érkezett a magát modern dallamos metalként definiáló svéd Metalite. Ezúttal egy terjedelmes sci-fi konceptalbummal feszegetik a műfaj határait.
Többször panaszkodtam már arra a jelenségre, amikor bizonyos zenekarok (egyre többen, ami azt illeti) erős látvánnyal, vagy éppen formás női idomokkal igyekeznek leplezni a középszerűségüket. Határozottan nem a Metalite-ra értettem, erre itt ez a lemezborító, rajta az énekesnőjük, Erica, és a dombor tompor. Tényleg szükség van erre 2024-ben? Szerintem az ilyesmit hagyjuk meg a Sophie Lloyd-féléknek.
A Metalite zsánere, vagyis az Amaranthe és a Beast In Black nevével fémjelzett, elektronikával gazdagított dallamos, populáris power metal közel áll a szívemhez. Nem zavar, hogy kommersz, és az sem, ha nem találják fel újra a hideg vizet. Annyit várok csak, hogy szállítsák a fogós slágereket és a dallamos gitárszólókat. Ezt eddig lemezről-lemezre teljesítették is, de a friss anyag esetén komolyabb ambíciókat dédelgetnek. Érezni a lelkesedést, a befektetett munkát, de egy kicsit az erőlködést is, hogy most valami nagyot akartak gurítani. A valószínűleg nem feneketlen produkciós büdzsé ellenére szép a körítés, a videók, és arra is volt igényük, hogy a keverés és mastering feladatára Jacob Hansent kérjék fel. Meg is dörren az anyag rendesen, bár nyilván nem a szó Crowbar-i értelmében.
Nem indult simán az ismerkedésünk a lemezzel. Egy otthonról dolgozós (magyarul: hómofiszozós) napon gondoltam, beteszem a kiadói promót háttérzenének. Aztán úgy 4-5 dal után ki is kapcsoltam, túl sűrű volt ahhoz, hogy megosztott figyelem mellett befogadhassam. Instant slágereket vártam, ehelyett tömény dalok jöttek, és csak annyi maradt meg, hogy Erica a végtelenségig nyújtja a hangokat. Természetesen a cikkre készülve már odafigyelve, a jó kis stúdiófülesemmel is meghallgattam párszor. Mindenképp ez a helyes megközelítés, legalábbis amíg jobban ki nem ismerjük a dalokat.
Az Expedition One tehát egy konceptalbum, a története 2055-ben játszódik. A Föld lakosságát testi és lelki bajok egyaránt nyomorítják, de egy csapatnyi lázadó, akik közt találni volt katonákat, titkosügynököket és techcégek vezetőit is, túlélő expedíciót szervez. Távoli bolygókat keresnek fel azzal a céllal, hogy odatelepítsék az embereket, és megteremtsék egy új civilizáció alapjait. Odáig persze izgalmas és váratlan eseményeken keresztül vezet az út. Edwin Premberg gitáros-főnök szerint:
A történet az emberi evolúcióról szól, és arról, hogy mindig a könnyebb utat választjuk, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem az a legjobb választás.
Jó, hát nem egy Operation: Mindcrime, de értékeljük, hogy valami pluszt is kínálnak az alapprogramon felül. A nyitódal, egyben a címadó egy könnyed, fogós téma, a refrénje is kimerül az Expedition One ismételgetésében. Nos, alig hogy belekezdtünk, a feleségem megkérdezte a refrénjénél: Nem olyan, mintha azt énekelné, hogy „hasmenésem van?” Nem én mondtam, hehe. A kettes dallal (Aurora) tovább húzzák a mézesmadzagot, nem dobják egyből a mélyvízbe a hallgatót. Nem olyan erős téma, hogy egyből betapadjon, pedig egy szimpla, négyperces dal, sok tuc-tuc effekttel. Ugyanakkor megadja azt a komfort-érzést, hogy ismerős terepen járunk: bizony, a Metalite-nak is alakul a saját világa, aki hallotta a korábbi dolgaikat, könnyen felismerheti őket. Az is belejátszhat ebbe, hogy három lemez óta változatlan a felállásuk.
Feltűnt az is, hogy különösen törekedtek a változatosságra. A védjegyüknek számító Metalite-bombák mellett (Blazing Skies, New Generation) komolyabb darabok is helyet kaptak. Érdekes módon, ezeket érzem gyengébbnek, de van egy instrumentális téma (Utopia) és egy nagyívű lassú is, az In My Dreams. Ebben jön el Erica nagy pillanata, ugyanis a dal első felében szinte szólóban énekelhet. Kellemes a hangszíne, bár jó sok visszhang és egyéb effekt került rá. A dallamai viszont különlegesek, és maga a dal is elüt a tőlük megszokottól. Zenei tekintetben szerintem ez a lemez csúcspontja. Utána jön is egy kis lazítás, a fondant-nal bevont Disciples of the Stars képében.
A második félidőre (ha úgy tetszik, a C- és D-oldalakra) került azért néhány kevésbé sikerült momentum is, amit súlyosbít, hogy eleve vaskos a tananyag. Tizenhatodikként végül csak megkapjuk a magunk igazi rockhimnuszát, a Hurricane képében. Ezzel nemcsak egy ütős refréndallamot, de a pozitív végkicsengést is bebiztosították a svédek.
Elmondhatjuk, hogy az Expedition One egységes színvonalat hoz, különösen az elődeihez képest. Nincsenek kiugró slágerek és húzódalok (mint korábban a Beyond the Horizon vagy a We Bring You the Stars voltak), de gyenge pillanatok vagy fillerek sem. Kérdés, hogy a mostani zenefogyasztási szokások mellett megkaphatja-e a szükséges energia-befektetést. Ebben a zsánerben ahhoz vagyunk szokva – és ebben semmi lekicsínylő nincs – hogy azonnal oldódó limonádékkal pihentessük az agyunkat, nehogy túlságosan belefáradjunk egyéb teendőinkbe. Erre ők előállnak egy sci-fi konceptlemezzel, ami 16 dal 67 percben, ami bakeliten már dupla formátum. Fiatalabb olvasóink kedvéért: az 268 TikTok videónyi idő. Szerintem le is körözték vele a pályatársakat, de kétségeim vannak, mennyire hull majd termékeny talajra.
Én a helyükben kettészedtem volna a lemezanyagot, és 8-8 dalos, 35 perc körüli adagokban adtam volna ki, egy év kihagyással. Ötletem sincs, hogyan érné meg jobban üzletileg, de abban biztos vagyok, hogy egy ekkora csomag túl sokat kíván a legtöbb hallgatótól. És tényleg nem azt érdemlik, hogy ezzel a már-nem-lakossági, de még-nem-is-túl-komoly lemezanyaggal két szék között a földre essenek.
Ennek tükrében kinek ajánlom az Expedition One-t? Ha odavagy az olyan bandákért, mint a Sabaton, az Amaranthe vagy a Powerwolf, és szeretnél „szintet lépni,” jobbat nem is találhatnál. Ha pedig a hagyományos power metalt preferálod (Stratovarius, Helloween, Hammerfall), neked is szólhat az új Metalite, sőt, szerintem jobb is, mint a nevezett bandák legutóbbi lemezei. Ahogy Borat mondaná: Jóféle!
Extra érdekesség: Robert Majd basszusgitáros mellékállásban egy bulirock bandát is üzemeltet Nighthawk néven (ahol gitározik), a tavalyi albumukról ITT olvashatsz.
