RockStation

Itt az első dal a Korpiklaani új lemezéről

2024. január 29. - moravsky_vrabec

korpiklaani2024.jpg

Amikor a finn folkmetálosok egy Boney M feldolgozással jelentkeztek tavaly novemberben, még csak remélhettük, hogy egy friss nagylemezzel is készültek. Azóta megtörtént a bejelentés, és kiadták az első új dalt is. 

Jonne Järvelä és zenésztársai két friss kollégával álltak neki az új lemez elkészítésének: hegedűn Olli Vänskä, tangóharmonikán pedig Sami Perttula játékát hallhatjuk. Az április 5-én megjelenő nagylemez címe Rankarumpu, ami finnül dobpergést jelent, ha hihetünk a Google fordítónak. A Korpiklaani ezúttal egy tempósabb, pörgősebb, a régi világukat idéző anyagot ígér, az első dal (Saunaan) alapján ezt készséggel elhisszük.

A társulat már februárban turnéra indul, először Angliában és Írországban játszanak, majd átruccannak a tengerentúlra, hogy a nyáron ismét Európában fesztiválozzanak. Az év végén egy önálló EU-turné következik, egyelőre magyar dátum nélkül, de még reménykedhetünk, ugyanis további időpontokat ígértek. Egyelőre a december 7-i bécsi koncert a legközelebbi. Nincs más hátra, irány a szauna, és ha esetleg kimaradt volna, lejjebb a Boney M feldolgozást is megmutatjuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7418312677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum