Geezer Butler neve kitörölhetetlen a metal zene történelméből. Ezen kár is lenne vitatkozni, hiszen a Black Sabbath maga a metal zene ősatyja. Az a négy angol srác olyat művelt, amivel megváltoztatták a világot. A négy srácból kettőnek már olvashattuk a nézőpontját az egész történetről. Most azonban a ritmusszekció egyik fele köszön be, hogy ő is elmondja milyen is volt az élete, az életük.
Már most lelövöm a poént. A Geezer életét bemutató könyv, pontosan olyan, amit vártam tőle. Lerakhatatlan, ennyire gyorsan nem tudom mikor pörgettem egy könyvet, noha az ICE-T életét bemutató szerzemény is nagyon szimpatikus volt. A könyv szolgál is újdonságokkal, de azért javarészt a Sabbath-os storyk ismerősen csenghetnek azoknak, akik olvasták Ozzy (minden idők legjobb rockzenei életrajza) és Tony Iommi könyvét. A kronológia a szokásos, gyerekkortól indulunk, ahol azért vannak olyan storyk, amik mosolyt csalnak az ember arcára, mint például az angol wc-s. Azonban mégis vannak érdekes dolgok a könyvben, amire a basszusgitáros teljesen máshogy emlékszik. Példának okáért ő máshogy emlékszik Ozzy és Iommi mester NAGY találkozására. Ami teljesen meglepett, hogy azért Ozzyt máshogy állítja be, mint amire számítottam. A zenekar korai éveiben a szebb napokat is látott énekes, ha hihetünk az elbeszélésnek, nem csak elénekelte a dalokat, hanem Geezer mellett ötletelt ő is. A korábbi elbeszélésekből nekem nem ez jött le, így ez egy kellemes csalódás volt, noha azért kiderül, hogy mire kezdett minden elromlani, az énekes sem úgy állt már a dolgokhoz.
Abban egyetért mind a három szerző, hogy a zenekar céltábláját, Bill Ward viselte mindig, így nem is csoda, hogy szerencsétlen dobos átment azon a sok szaron. Érdekes látni, hogy Tony tényleg egy kemény csávó volt, noha a koros gitármesterről sok mindent eltudok képzelni, de azt, hogy szórta a pofonokat nehezen. Pedig, ha hihetünk az elbeszéléseknek... Megnyerő, hogy Geezer milyen őszinteséggel beszél a mentális problémáiról és arról, hogy mennyire komoly gondjaik voltak az alkohollal és a drogokkal. Mondjuk ez nem lepett annyira meg. Azonban az rendkívül érdekes, ahogy beállítja magukat, hogy milyen közutálat tárgya volt a Black Sabbath mégis azért csak ment a szekér valahogy. Amit viszont nem értettem, hogy panaszkodik ő is, hogy mennyire nem volt pénzük, de a könyv vége felé már azt se tudom, hányadszorra költözött új házba, Geezer. Dave Grohl is, anno úgy kezdte a könyvét, hogy valami lukban nőtt fel, ami nagyobb volt, mint az átlag magyar családok lakása....
Az ellentmondásoktól függetlenül azt mondom, hogy rendkívül jól lehet haladni a könyvvel, egyszerűen olvastatja magát és abszolút megéri az árát. Tipikusan az a szerzemény, aminek helye van a polcotokon. Kíváncsian várom, hogy Zakk Wylde mellett minden idők egyik legbüdösebb zenésze, Bill mikor hozza ki a saját életrajzi könyvét, hogy teljes legyen a kép.
