Az azóta eltelt közel három és fél évtized eseményeit meg sem kísérlem pár mondatban összefoglalni, Joe-nak magának is több száz oldal kellett ehhez. Csak címszavakban és csak a rockzenénél maradva, a Pokolgép mellett, előtt, illetve után Coda, P. Mobil, Mobilmánia, Gép, egy máig kiadatlan, Andrásik Remóval közös nagylemez, Dinamit, Totális Metál. Aztán a sokszínű szólópálya, teljes zenekarral, akusztikus formában, saját dalokkal, feldolgozásokkal. A kereken egy évtizede indult szólókorszak a Vasvitézzel a negyedik fejezetéhez érkezett - ha csak a hagyományos értelemben vett nagylemezeket nézzük. A járulékos kiadványokkal együtt már dupla ennyi megjelenésről van szó.
Aki ismeri az előzményeket, nem fog meglepődni a borító, illetve a nagyszámú vendég- és szerzőgárda láttán. A képi világ bizonyára tudatos, de a rengeteg közreműködő bevonása sem lehet a puszta véletlen műve. Természetesen szép számmal akadnak rendszeresen visszajáró vendégszerzők, akiknek a főszereplő szabad kezet ad(hat)ott. A CD menetideje a bónuszokkal együtt ismét csúcsközelire lett járatva, az előzmények ismeretében a változatosság is borítékolható volt. Nincs is ezzel semmi baj, sőt. Azonban nálam mindig ott motoszkál a háttérben, hogy szökőévente egy tíz dalos, hagyományos és egységes lemeznek is mennyire tudnék örülni.
A Vasvitéz épp olyan eklektikus, mint maga a rockzene. A nyitó, Nagy Dávid által jegyzett Enyém az egész világ a Stained Class-korszakos Judas Priestet, avagy a korai Acceptet idéző gitárokkal megpakolt vérbeli heavy metal darab. Nevezhetném akár tiszteletbeli Pokolgép dalnak is. A dallistán egyesével is végig mehetnék, de folytassuk inkább azokkal, amik nálam leginkább betaláltak! Mindenek előtt a háborús tematikájú címadó, mely fenntartások nélkül feltehető arra a képzeletbeli polcra, ahol az Éjszakai bevetés, A háború gyermeke vagy a Hős lettél találhatók. Ennek a nagyívű szerzeménynek zenei szempontból a méltatlanul elfeledett Gép lemezen helyet kapott darabhoz van a legtöbb köze. A legnagyobb kedvencek közt említendő a Matláry Miklóssal közösen jegyzett két dal, a Leszek szél és a Támaszd fel a szívemet!. A Nevergreen billentyűsével már az előző lemez kapcsán is szóba került egy nagyobb lélegzetű együttműködés lehetősége, a két doomos tétel Joe számára egy kevésbé járt terep, de mindkettő tökéletesen működik. Ahogy a brit alapú klasszikus magyar hard rock Térj vissza, vándor! vagy a Perfect Strangers-korabeli Deep Purple módjára húzós Én, a gép is perfekt darabok. Van itt blues-osabb szerzemény, a Turné vagy a Megyünk tovább képében. Kifejezetten személyes szövegekre szintúgy van példa (Lesz-e rá idő?, illetve Három nő), sőt némi örömzene is akad (Az élet szép). A bónusz dalokat – köztük egy P. Mobil feldolgozással – a szemfülesebbek már ismerhetik a Molics Zsolt emléklemezről, illetve a Bajnok & Zefi albumról.
A kiadó pedig a kiemelt megjelenéseihez hasonlóan a Vasvitézt is megtámogatta egy H-Music magazinnal, melynek extra bónusza a fő koronghoz passzoló stílusban utazó erdélyi Transylvanium zenekar friss CD-je. A csomag így most bármelyik sarki újságosnál begyűjthető. A Vasvitéz épp olyan változatos, mint három elődje volt, azonban – hogy némiképp önmagamnak is ellentmondjak – ennek ellenére mégis ezt érzem a szólókorszak legegységesebb anyagának. Aki kötődik Joe bármelyik korszakához, vagy szimplán csak közel áll hozzá a minőségi, vagyis a ’80-as évekbeli elődökhöz méltó magyar nyelvű (hard) rock, mely amúgy a mai hazai mezőnyben valódi unikum, bátran beruházhat a Vasvitézre.
