Szép sorban érkeznek az előzetesek az örökifjú kalipunkok legújabb lemezéhez. A héten kiadott legújabb dal címe Come to Brazil.
Kevesen gondolták volna, amikor 1994-ben hirtelen berobbant a zenekar, hogy még ma is itt lesznek, és éppen a tizenegyedik lemezükre készülnek. Persze akik korábban is ismerték őket, jól tudták, hogy a The Offspring nem egynyári szenzáció, hiszen már akkor 10 év és három album volt a hátuk mögött. A legutóbbi anyaguk, a Let the Bad Times Roll ugyan nem teljesen győzött meg minket (kritika ERRE), az eddig kiadott, most már három dal alapján ismét egy életerős, lendületes anyag várható.
Az album címe Supercharged, és alig 4 hét múlva, október 11-én érkezik. A most megjelent Come to Brazil már a harmadik kislemez, ami bár tőlük szokatlanul, szinte power metalosan kezdődik, hamar felveszi a fordulatot, és egy klassz punk rock témává fejlődik. A bő félórás lemez 10 tételt rejt majd, az alábbiakban meghallgathatjátok az eddig bemutatott mindhárom dalt.