RockStation

Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben

2024. október 11. - rockstation

371935584_851820332977832_4096539500043728762_n.jpg

Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen. Az Opeth egykori dobosa, Martin Lopez által alapított svéd progresszív metal zenekar erőteljes és dallamos megoldásaival komoly népszerűségre tett szert az elmúlt másfél évtizedben, most pedig friss dalokat és két nagyszerű vendégzenekart is hoznak nekünk: a Dürer Kertben a kanadai Trope és a finn Oddland is játszik majd.

Bár a történet már a 2000-es évek közepén elindult, de csak 2010 tavaszán jelentették be a Soen megalakulását. Az első felállásban találtuk az egykori Opeth dobos Martin Lopezt, a Testament és a Sadist bőgősét, Steve Di Giorgio-t, Joel Ekelof énekest és Kim Platbarzdis gitárost. Fraccion című első daluk az év őszén jelent meg, és már akkor is hűen tükrözte Lopez elképzelését a Soen zenéjéről: “dallamos, nehéz és tekervényes”.

Az alapítók közül máig a zenekarban alkotó Lopez és Ekelof személye garancia arra, hogy a csapat egy percre sem hagyott fel a felfedezés és az önelemzés, társadalomrajz izgalmas tevékenységével. Albumról albumra képesek voltak újabb árnyalattal formálni a zenéjük arcélét.

A Soen legutóbbi, 2023-as albuma a Memorial, ami jól csatornázza zenébe a jelen társadalmának betegségeit, és a feszes, súlyos és agresszív zeneiség mellett továbbra is felfedezhető benne a Soenre jellemző agilis, progresszív és gyönyörködtető hangszín. Az Incendiary videója itt látható:

A turnén érkezik a kanadai Trope, amely alternatív rockzenéjét progresszív megoldásokkal teszi egyedivé. A Diana Studenberg énekes és egy gitáros – producer, Moonhead közreműködésével dolgozó formáció pár éve a Pineapple Thief oldalán ismertette meg Európával az első, Eleutheromania lemez dalait, de később a Symphony X és Kings X oldalán is megmutathatták magukat. Új lemezük, a Dyad most tavasszal jelent meg. A Pareidolia daluk klipje pedig itt látható:

A turné másik vendége, a finn Oddland előremutató, agresszív tónust, nagyívű dallamokat és hatalmas dinamikát olvaszt össze zenéjében. Első lemezük, a Treachery Of Senses még 2012-ben jelent meg, és lépésről lépésre építette magát a finn folk / doom / death metal színtéren. Harmadik lemezük, a Vermillion 2022-ben érkezett, melyről a Feed The Void itt hallható:

A három zenekar október 26-án, a Dürer Kertben játszik Budapesten. Jegyek még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Memorial Tour 2024
2024. október 26., szombat 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Soen, Trope, Oddland koncertek
Belépő: elővételben 9900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://soenmusic.com/
https://www.tropetheband.com/
https://oddlandband.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/3668642676714419

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2318705670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum