Az alapítása négy évtizedes jubileumát ünneplő Pokolgép közel kilenc év eltelte után, december 6-án jelentkezik a Metálbomba utódjával. A zenekar körüli aktualitásokról és a tucatnyi friss dallal kapcsolatos tudnivalókról a leginkább illetékes Kukovecz Gábor alapító-gitárost kérdeztük ki.
Ez a jubileumi év meglehetősen sűrűn alakult nálatok, ha időrendben haladunk, akkor volt egy énekescserétek, készült egy manapság rendhagyónak számító bakelit kislemezetek, itt a Vissza sose nézz című új stúdióalbum, illetve a kanyarban az évzáró Metálkarácsony is. Kihagytam valamit?
Gábor: Tulajdonképpen jól összefoglaltad ezt az évet. Fontos viszont megjegyezni, hogy december 30-án, a Barba Negrában a jubileumi Metálkarácsonyt megspékeljük az utóbbi időben megjelent kiadványaink bemutató koncertjével. Tehát egyszerre 3 lemez dalai is bemutatkoznak majd, a Tiszta szívvel Pokolgép, a jubileumi kislemez, a Nem ért engem a világ és az új album, a Vissza sose nézz dalai is elhangzanak majd, a sok-sok régi közönségkedvenc nóta közt. Ahogy mindig, most is várjuk a „Pokolnép” visszajelzését, hogy mely számokat hallanák legszívesebben a bulin.
Haladjunk sorjában; mikor vált számodra nyilvánvalóvá, hogy elkerülhetetlen az énekesváltás? Voltak előjelei a dolognak, azaz egy folyamatról vagy egy váratlan eseményről volt szó, ami Attila távozásához vezetett?
Gábor: A témával kapcsolatban Attila több fórumon is mindent elmondott. Bejelentése némileg váratlan volt, de elfogadtuk és tiszteletben tartjuk döntését.
Az énekesváltás hírére a Pokolgép közösségi felületén nyomban beindult a kommentáradat. Azokban a hetekben követted az ottani hozzászólásokat, javaslatokat?
Gábor: Nem igazán, mert nem vagyok egy számítógépes guru, egyik közösségi felületre sem regisztráltam. Persze a többiek elmondták a fejleményeket, így azért képben voltam, de különösebb hatással nem voltak rám.
Bennem a tavalyi év elején megjelent szólólemezed ismeretében az is felmerült, hogy akár Te is odaállhatnál a Pokolgép mikrofonja mögé. Szóba került ez a lehetőség is?
Gábor: Határozottan nem. Teljesen elégedett vagyok a zenekarban betöltött jelenlegi szerepemmel, a szívem csücske még mindig a gitározás és új ötletek kiagyalása. A szólólemez egy régóta dédelgetett vágyam volt, de a zenekart nem szerettem volna elvinni ebbe az irányba. Csak különleges alkalmakkor állok a mikrofon mögé; ilyen lesz például a decemberi Metálkarácsony is.
Még egy gondolat erejéig a Tiszta szívvel Pokolgép lemeznél maradva; az a CD egyaránt tartalmazott friss saját dalokat, újravett klasszikusokat és versek megzenésítését is. A saját szerzemények eleve egy majdani szólólemezre íródtak, vagy kezdetben a Pokolgépnek szántad őket?
Gábor: A Tiszta szívvel Pokolgép dalai egyfajta képet adnak rólam a kedvenc szerzeményeim segítségével. A kezdetektől egészen 2022-ig tartó válogatásra felkerült még soha meg nem jelent szerzeményem is. Mind a saját énekemmel lett rögzítve, tehát szólólemezként jelenhetett meg, de ahogyan a régi dalok rám lettek szabva, úgy már akkor lehetségesnek tartottam, hogy a ki nem adott felvételekből később akár Pokolgép nóta is születhessen. Ez meg is történt, az új albumon az Ég veled Ricsi tolmácsolásában is elhangzik.
Vissza 2024-be! Március elején egy ikonikus fénykép újrafotózásával jelentettétek be az új frontembert, aki a nyári koncerteken már élőben is bizonyíthatott. Hogyan akadtatok rá Bánhegyesi Richárdra?
Gábor: Egy koncertfelvételen hallottam Ricsit, amiben a Hol van a szó című szerzeményemet énekelte hibátlanul, ízesen. Utána mindannyian leültünk, hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon jár az agyunk, így elkezdődhetett a
közös munka, melynek 2024 utolsó lenyomata lesz a december 30-i Barba Negrás koncertünk.
Ha már szóba hoztam az új felállásról elsőként publikált fotót; kinek az ötlete volt az 1985-ös kislemez borítóján helyet kapott fénykép megismétlése? A Ferdinánd kapu évtizedek óta a Pokolgép rajongók zarándokhelye.
Gábor: Szinte egyszerre mondtuk ki ezt a gondolatot, ez adta magát, már a 40 éves jubileum kapcsán is.
Egyébként a szeptemberi kislemez beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
Gábor: Abszolút sikeres volt a videoklippel megtámogatott kislemez-megjelenés. A bakelit kislemez gondolata kiadónktól származik, de azonnal magunkénak éreztük az ötletet, hiszen ez keretbe foglalja az elmúlt 40 évet. Maga a kislemez csomagolása is egyedi és különleges, azáltal főleg, hogy a korong sötétben zöld színben dereng. Mindkét dal nagyon tetszik nekünk. A Nem ért engem a világ már élőben is bizonyított. Amikor a „Pokolnép” velünk együtt énekli a dalt, az csodajó érzés. Röviden tehát kiváló bemutatkozása volt a kislemez az új felállásnak.
Az előzetes infók szerint december 6-án egy olyan Pokolgép album megjelenése várható, ami meg fog felelni a régi rajongók igényeinek, de a megszólalása révén a mai elvárásoknak is eleget fog tenni. Kérlek, jellemezd röviden a lemezt!
Gábor: Az új CD-n a 10 dal mellett bónuszként a kislemez tételei is helyet kapnak, így a 12 dal zenéje miatt kizárólag engem szidjatok. A szövegeket Péter Juci, Molnár Máté, Kleineisel Márk és jómagam követtük el. Az albumon helyet kapott Petőfi Sándor és Pilinszky János egy-egy versének megzenésítése is.
Ha az értesüléseim nem tévesek, a házi stúdiódban zajlott a dalszerzés. Mit kell tudnunk magáról a helyszínről, a gitárokat is ott rögzítettétek? A többiek belefolytak a dalírásba?
Gábor: A felvételek minden hangja, a Kóródi Tomi által bemutatott pincémben készült, a „JU-GÁ ping-pong stúdió”-ban. A lemezen csak a Pokolgép tagjai működtek közre: Ricsi énekelt, Pinyő a basszust, Zalán a gitárt, Márk a dobokat szólaltatta meg. A gitározás mellett a felvételeket is én készítettem. Egyébként itt szoktunk próbálni is. A dalokat – ahogy a kezdetektől fogva mindig – most is egyedül írtam és a hangszerelést is én végzem. Végleges formájukat természetesen a többiek véleménye is alakítja. Erre mindig kíváncsi és nyitott is vagyok, hisz ez egy működő alkotói közösség.
A friss dalok Ricsi csatlakozása után, az ő hangjára íródtak, vagy szerepelnek a korongon korábbi szerzemények is?
Gábor: Ahogy az interjú elején is említettem, Ricsi kiváló adottságaival már a koncertvideó kapcsán tisztában voltam, így nem jelentett nehézséget, hogy az énektémákat átbeszéljük és felénekelje a régebbi és a vadonatúj dalokat. Természetesen a pincében, gyorsan, görcsmentesen és metálosan zajlottak az énekfelvételek, ahol Ricsi irgalmatlan sikításaitól még a vakolat is lemállott.
A lemez hangzása Cserfalvi Zoltán munkája. Hogyan zajlott a folyamat a Budapest- Szolnok tengelyen?
Gábor: A keverés Cserfalvi „Töfi” Zoltán munkája, amivel maximálisan elégedettek vagyunk. A folyamat mintegy 50, különböző keverésből állt, amiket a megfelelő hangzás eltalálása után valamennyien véleményeztünk Töfinek, aki mindazt maximálisan figyelembe véve módosított és küldte a következő felvételt. A célegyenesben, mint mindig, most is 2 napra leutaztam Szolnokra, ahol kialakult a végső megszólalás, természetesen miután mindannyian jóváhagytuk.
A zenekari oldalon lévő hozzászólásokat böngészve szemet szúrt, hogy a borítókép grafikája és színvilága nem csak engem emlékeztet a Pokoli színjáték albumra. Véletlen egybeesés, tudatos utalás, vagy csak rossz nyomon járok?
Gábor: Igazából nem jársz rossz nyomon. Ebben egyébként nem látok semmi kivetnivalót, külföldön is van arra példa, hogy a borítók kicsit hasonlítanak egymásra. A Tiszta szívvel Pokolgép borítóját Pinyő, a Vissza sose nézz
grafikai munkálatait pedig Márk készítette, nekem mind a kettő tetszik. Az új album esetében közösen alakítgattuk a képet, aztán a végeredmény láttán valamelyikünk megjegyezte, hogy halványan emlékezteti őt a Pokoli színjáték borítójára. Nekem ez különösebben nem tűnt fel, de aki bele akarja látni, tegye. Nem baj, legendás borító, jól elférnek egymás mellett az életműben.
Kiadótok, a GrundRecords szakaszosan porolja le egyebek mellett az Omega, a P.Mobil, illetve a Hobo Blues Band régi albumait. Ezekhez a kiadványokhoz hasonlóan több Pokolgép lemezre is ráférne egy CD formátumú újrakiadás. Gondolok itt elsősorban az Adj új erőt, a Gép, illetve a Csakazértis stúdióalbumokra, de akár az egyszer már újra kiadott Vedd el, ami jár!-t is említhetném, nem beszélve a Rudán Joe-val készült koncertlemezekről.
Gábor: Folyamatosan figyelemmel kísérem kiadónk Pokolgépen kívüli tevékenységét is és igen jó véleménnyel vagyok a minőségi újrakiadások terén végzett munkájukról. Amennyiben a jogi hátteret sikerül rendezniük, részemről nincs akadálya, hogy újra elérhető legyen a Pokolgép teljes katalógusa. Jelen pillanatban azonban a Vissza sose nézz promóciójával vagyunk elfoglalva, így ezek az újrakiadások semmiképp nem nevezhetők egy rövidtávú projekt részeinek. Jövőre, 2025-ben is szeretnénk minél több helyre eljutni, hisz a Pokolgépet éltető erő nem más, mint maga a „Pokolnép”, és az együtt átélt koncertek közös élménye. Erre nagy szükségünk van. Szerencsére Ricsi színrelépésével megsokszorozódtak a felkérések, kezd rendesen betelni a naptárunk. Addig is ajánlom mindenkinek a december 30-ai nagyszabású koncertünket, az megadja majd a kezdő löketet 2025-re.