Mint arról már korábban beszámoltunk igazán méltó helyet találtak a rock legenda hamvainak elhelyezésére.
December 18-án este a londoni Stringfellowsban barátok, zenésztársak és rajongók gyűltek össze, hogy tisztelegjenek Lemmy Kilmister a Motörhead alapítója előtt egy zajos, pohár csörgéssel teli ceremónián. A jelenlévők között ott voltak a régi spanok és persze Phil Campbell, a banda gitárosa is, aki egybe le is vezette a szertartást és elhelyezte a hamvakat. A frontember két cimborája Mick Stevenson és Rob Kiewik is megosztották saját emlékeiket, miközben a háttérben Lemmy évtizedeken átívelő zúzásai szóltak. A beszámolók szerint az összejövetel pont olyan rock & roll hangulatban telt poékodással és röhögéssel megfűszerezve, ahogy a zenész szerette volna.
A "Lemmy Forever" kezdeményezés célja, hogy a rock legenda hamvai a világ több pontján is, az általa imádott helyeken legyenek elhelyezve. Így a rajongók bárhol összegyűlhetnek, hogy koccintsanak, sztorizzanak, vagy csak átadják magukat Lemmy szellemének.
A Stringfellows már az 1960-as években is pörgős hely volt, amikor olyan bandák léptek fel, mint a The Beatles, The Who, Jimi Hendrix, vagy a Pink Floyd. Nem is csoda, hogy gyorsan a celebek és rocksztárok törzshelyévé nőtte ki magát a sztriptízbár. Az pedig sosem volt titok, hogy ha Lemmy Londonban járt itt jó eséllyel rábukkantál.
Na és akkor itt egy kis ízelítő a nem hétköznapi eseményről, további felvételeket pedig a zenekar Facebook oldalán találhattok: