Esett. Blood egy nyitott kávézó teraszán ülve lapozgatta kedvenc magazinját, amikor is a tekintete megragadt a következő hirdetésen: "Progresszív rockot kedvelő gitáros társat keres zenekaralapítás céljából." Blood a jókora vízcseppek alkotta esőfüggönyön keresztül bambult bele a város forgatagába. Szerette az esőt. Pont egy ilyen borús délelőttön hallotta először a Pink Floyd Shine On You Crazy Diamond című számát, mely a szomszéd ház nappalijának ablakán szűrődött ki. Bloodot lenyűgözte a dal. Alig pár hónap leforgása alatt begyűjtötte a zenekar összes lemezét, onnantól kezdve a PF bűvkörében töltötte napjait.

Később aztán megfertőzte őt egy jóval extrémebb műfaj, a death metal. Amikor meglátta a Morbid Angelről készült zenekari fotót egy metalmagazinban, első útja egy lemezboltba vezetett. Blood a banda első két albumával tért haza a vadászatról; a lemezborítók alapos mustrálása után ráhelyezte a tűt az Altars lemezre. Ez volt az a pillanat, amikor a második helyre került az életében a Pink Floyd. Az első a Morbid Angelé lett. Örökre.

Blood, miután megitta a kávéját, elhatározta, hogy amint hazaér, felhívja a telefonszámot, melyet a tenyerére jegyzett fel a pincérnőtől kölcsönkért golyóstollal. A szám kicsörgött.

- Üdv, Blood vagyok, a hirdetés miatt hívlak.

- Szia! Én pedig Incantation, szóval érdekelne a dolog? 

- Igen.

- Egyetlen kérdésem van: Szereted a Pink Floydot?

Blood és Incantation olyannyira együtt rezonáltak, hogy már az első találkozásuk alkalmával megkezdték a dalírást. Blood hozta az extrém, death metalos témákat, Incantation pedig a progresszív rock aranykorát megidéző hangkollázsokkal egészítette ki a társa által kiötlött ördögi dolgokat. A közös nevező a zene szeretete, na meg a Pink Floyd volt. Írtak egy teljes nagylemezt, majd meghívtak magukhoz egy-két barátot, valamint egy helyi rockújságírót, hogy mondjanak véleményt az anyagról.

A prog-rockot előnyben részesítő haverok is és a death metalos arcok is le voltak nyűgözve. De miután a teljes nagylemeznyi anyagot lejátszották, megérkeztek az első kritikák:

- Az egyik dal tisztára olyasmi, mint a Pink Floyd, a másik meg, mint a Morbid Angel. - mondták.

- Mi ezzel a baj? - kérdezte Blood.

- Semmi, csak olyan fura, hogy az egyik szerzemény simogatóan lágy, a másik pedig fenyegető és kíméletlen. Nincs meg benne a fúzió, érted? - harsogták.

Blood és Incantation nem értette, hogy mi a problémájuk, hiszen a maximumot hozták ki magukból.

- Nincs baj. - mondta az egyikük - csak éppen ketté kellene választani az egészet és kategorizálni a dalokat.

- Blood, te nagyon értesz a death metalhoz, Incantation, te pedig a progresszív rock aranyművese vagy. Ketten együtt viszont nem fuzionáltok.

A rockújságíró csak hallgatott. Elraktározta magában a hallottakat és mélyen elgondolkodott. Amikor a névválasztáson kezdtek el vitatkozni és olyan zenekarnevek hangzottak el, mint a Morbid Floyd és társaik, akkor nem bírta tovább és megszólalt:

- Mért nem lesztek inkább simán csak Blood Incantation?

A szerző összegzése: amint a fentiekből is kiviláglik, a denveri metalarcok mocskosul érzik mindkét stílusirányzatot, azonban úgy gondolom, hogy nincs meg a dalokban a megfelelő átmenet, a fuzionalitás. Külön-külön nagyon jók, de ez így számomra olyasmi, mint egy Morbid Angel/Pink Floyd split album. Nem rossz, csak szoknom kell.