Érdekes címet talált a következő albumának az olasz post-hardcore/noise punk zenekar, a Stormo. A korong címe Tagli/Talee lesz és március 21-én jelenik majd meg, a villódzós-zenélős videót kapott Kallitype révén pedig már bele is tudtok fülelni.
Érdekes címet talált a következő albumának az olasz post-hardcore/noise punk zenekar, a Stormo. A korong címe Tagli/Talee lesz és március 21-én jelenik majd meg, a villódzós-zenélős videót kapott Kallitype révén pedig már bele is tudtok fülelni.
Legalábbis Brann Dailor, a zenekar dobosa egy interjúban azt nyilatkozta a Metal Hammer-nek, hogy nem tud elképzelni egy olyan világot, amiben az új Mastodon lemez ne jelenne meg 2025-ben. Dailor ezek mellett elárulta, hogy az új lemez egy koncept anyag lesz, ami egy természetfeletti horror story körül fog forogni. Egy biztos, hogy az év egyik legjobban várt anyagáról beszélt az úriember! Addig pedig hallgassunk egy kis Mastodont!
A Memphis May Fire egy újabb kislemezzel rukkolt elő a hamarosan megjelenő Shapeshifter albumáról. Az Overdose című dalban Christian Lindskog a Blindside énekese is közreműködik.
A Grand Magus egy svéd trió, ez itt a tizedik nagylemezük. A heavy/doom metalt rejtő Sunraven egy konceptalbum, a Beowulf hőseposzt dolgozza fel. A pozitív fogadtatás és a kedvező kritikák ellenére kimaradt a tavalyi szórásból, amit most pótolunk.
Amikor megérkezett a promóciós e-mail a postaládámba, előnézetben csak annyi látszott a tárgyból, hogy “New Relapse release - CAVE IN” aminek igencsak megörültem, hiszen a legutóbbi Heavy Pendulum elég meggyőzőre sikeredett és Stephen Brodsky gitáros-énekes-mindenes Mutoid Man projektje is megmászta a 2023-as best of listámat.
A legendás zenei és kulturális magazin nemcsak tartalmas írásairól, de a "Minden idők legjobb..." típusú összeállításairól is híres. Nemrégiben "A 21. század eddigi 250 legjobb albuma" került nyilvánosságra, ami bizonyára vegyes reakciókat vált majd ki egyesekben. A listán szerepelnek olyan előadók, mint a Queens Of The Stone Age, Converge, Mastodon, a System Of A Down és a Deftones, azonban nagyrészt elkerüli a kifejezetten keményebb muzsikákat.
Az amerikai thrasherek bejelentették, hogy ez év elején stúdióba vonulnak, hogy egy új nagylemezen dolgozzanak, amely tervek szerint 2025. augusztusában jelenik meg. A friss anyag azt a 2019-es Awakening albumot követi majd, amellyel a zenekar több, mint két évtized szünet után tért vissza. A Sacred Reich emellett kiterjedt koncert sorozatot is tervez 2025-26-ra, hogy élőben is prezentálják az új lemezt a rajongóknak világszerte.
Május 9-én több mint egy évtizedes kihagyás után újra a Budapest Park színpadán a Vágtázó Halottkémek, akik ráadásul ötvenedik (!!) jubileumukat és az év elején megjelenő, Fellázad A Semmibe Vett Öröklét című lemezüket ünneplik egy különleges szeánsszal. Ha mindez nem lenne elég, az estét a Platon Karataev nyitja, akik áprilisban megjelenő Napkötöző című új albumukat mutatják be ezen a különleges eseményen. /Fotó: Martin Wanda/
Nagyjából egy hónap múlva a görög szimfonikus death metal banda, a Septicflesh az Ex Deo és az VLTIMAS társaságában elindul észak-amerikai hódító körútjára. A rajongók felpörgetésére és persze a hangolódás jegyében a banda készített egy új klipet a 2022-es Modern Primitive album Psychohistory című dalához.