Bemutatta a következő nagylemezének borítóját és a dallistáját a Heilung. A Drif című anyagon kilenc dal és mintegy egy órányi játékidő várja majd a kíváncsi füleket, a megjelenést augusztus 19-re ütemezték be. Az első előzetes dal az Anoana, ennek az előzetese és az említett részletek az alábbiakban találhatók meg.
A Ghost mára már egy nagykaliberű, profi arénazenekarrá nőtte ki magát, de volt időszak, amikor még ők is sörszagú klubokban kellett, hogy bizonyítsanak a nagyérdemű előtt - nem volt egyszerű az első Papa Emeritus regnálása, no. Viszont ha éppenséggel kíváncsi lennél, milyen is volt az első mise, egy kézikamerás felvétel révén meg tudjuk mutatni, ennek a dátuma 2010. október 18. - milyen furcsa, hogy milyen közel volt ez, mégis milyen távol, nem?
Nemsokára megkezdi az eredetileg még korábbra tervezett, viszont végre tényleg megvalósuló visszatérő koncertsorozatát a Rage Against The Machine. A próbákról pár fotót tett közzé a kvartett mindenféle különösebb körítés nélkül, de ezeket legalább meg tudjuk mutatni.
Nagy buli lesz
Bemutatták a 

Huszonhárom év után újra koncertet adott a Mercyful Fate. A hamarosan a Fezenre is ellátogató legendák rögtön egy friss tétellel, a The Jackal Of Salzburggal egészítették ki a klasszikusokból álló szettjüket, erről rajongói felvételeket tudunk mutatni.
Komorabb, nyersebb vonalra terelte a dolgokat az Eluveitie, legalábbis a friss dalában, az Aidusban. A svájci folk metal csapat egyelőre különálló kislemezdalként hozta le a nótát, nagylemezről nincs még hír. Külön jó hír, hogy
Klipet kapott a Benighted tavalyelőtt megjelent nagylemeze, az Obscene Repressed. A kiválasztott tétel a Casual Piece Of Meat lett, erre a már ismert történetszálas megoldást viszik tovább a death metalosok.
Elkészítette a 2019-es Nothing Left To Love utódját a Counterparts, sőt már megjelenési dátum, cím, borító, dallista és előzetes szám is van! Ez utóbbi az Unwavering Vow lett, melyhez egy történetmesélős videót mellékeltek az urak. Az A Eulogy for Those Still Here címre keresztelt nagylemez
Videóval debütált a Muse harmadik lemezelőzetes dala, a Will Of The People. A Won't Stand Down és a Compliance utódja az alábbiakban található meg, a dallal egyező című nagylemez 

Újabb lemezelőzetest mutatott a 

Egyre húsosabb az 