Valószínűleg sokan idézték fel a dal címét a klip előzetesének megnézésekor: BAZ+. Viszont mielőtt még túl nagy pánik lenne, hogy Lukács vocodert fog használni a következő TCS lemezen, meg kell jegyezni: a Tankok a BSW tételébe szálltak be egy kis muzsikálásra, nem pedig fordítva. Hogy aztán mégis kinek mennyire tetszik a végeredmény, az már persze teljesen egyéni ízlés kérdése. Mindenesetre itt a BAZ+!


Bemutatta az idén távozott Chris Cain utódját a Bad Wolves. A tavaly énekest cserélt zenekar Max Karont vonta be a ritmusgitárosi posztra, aki háttéremberként eddig is ott volt a csapattal, mint alapítótag és egyik fő dalszerző. A hivatalos bejelentés az alábbiakban olvasható.
Egy rakat régiséggel lépett fel a kétestés máltai fesztivál-headliner fellépéseinek első felvonásán a hamarosan a Volt Fesztiválon is fellépő Bring Me The Horizon. A tizenhárom dalos szettben egy csomó olyan nótát kaptak elő, amiket évek óta nem játszottak, néhányba pedig külön vendégeket is hívtak. A Chelsea Smile-ba például a Spiritbox énekesnőjét, Courtney LaPlante-ot vonták be, erről egy rajongói felvételt tudunk mutatni.
Eredetileg csak David Ellefson helyettesítésére, a végleges tag megtalálásáig vette csatasorban James LoMenzót a Megadeth, viszont olyan jól sikerült a próbaidő, hogy végül Dave Mustaine úgy döntött: ő lesz a Nagy Ő. LoMenzo nem ismeretlen a Megadeth rajongói számára, hiszen a 2006-2010 közötti ő pengette a mélyeket a csapatban, így lényegében neki is csak fel kellett frissíteni azokat a bizonyos riffeket. A következő Megadeth-album, a The Sick, the Dying... and the Dead! basszustémáit a Testamentből ismert Steve DiGiorgio játszotta fel.
A Down-kórral élőket támogatja a legújabb lemezének bevételeiből az Alter Bridge gitárosa, Mark Tremonti. A zenész a koronghoz egy különleges koncepciót ötölt ki, lévén az egész tizennégy számos csomagon Frank Sinatra-örökzöldeket dolgozott fel. Ezekből hármat adott ki eddig a muzsikus, mutatjuk milyen lett!
Zenei értelemben véve új otthonra lelt a Cannibal Corpse pár éve igen kétes hírnevet szerzett gitárosa, Pat O'Brien. A zenész az Exhorder soraiban lépett fel vasárnap a Maryland Deathfesten, azaz úgy néz ki, ő lett Marzi Montazeri utódja a thrashereknél. A koncerten született pár rajongói felvétel, ebből egyet mutatunk most meg nektek.
Kezdenek összeállni a következő Death Angel album alapja. A jó hírt a csapat gitárosa, Ted Aguilar közölte a jó néppel, de hirtelen le is hűtötte a kedélyeket: egyelőre még csak kezdetleges témákról, vázlatokról van szó.

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosától nem idegen a filmszereplés, a négyhúros legendás kezelőjét többek között olyan filmekben is látni lehetett, mint a Vissza a jövőbe 2-3, A nagy Lebowski, vagy a Félelem és reszketés Las Vegasban. A folyton izgő-mozgó muzsikust most a Star Wars univerzum szívta be, a frissen elkészült Obi-Wan Kenobi sorozatban egy Vect Nakru nevű fejvadászt alakít, akinek szerepléséről alább találtok egy kisebb összeállítást.
Kiadta a legújabb dalát az Oni. A Loathing Light révén
Glitch Theory címen már a harmadik számát mutatja be a bemutatkozó EP-jéről a Profiler. Az öt tételt zsugorító, a zenekar nevét viselő anyag 
