Bemutatta a legfrissebb dalát a death metal veterán Immolation. A legendák az Apostle című tételt a február 18-án megjelenő albumukon, az Acts Of Godon hozzák majd ki fizikai formában tizennégy másik zúzda társaságában.
Bemutatta a legfrissebb dalát a death metal veterán Immolation. A legendák az Apostle című tételt a február 18-án megjelenő albumukon, az Acts Of Godon hozzák majd ki fizikai formában tizennégy másik zúzda társaságában.
Jövőre érkezik a Bring Me The Horizon új EP-je. A tervek szerint február 15-én az A Day To Remember, a Poorstacy és a Lorna Shore társaságában Budapestre látogató britek azt ígérik, emo/screamo vonalas témára kell számítani, úgy körülbelül a korábban kiadott DiE4U irányában.

Mándoki László neve feltehetően ismerősebben cseng a Kárpát-medencén kívül - elsősorban a német nyelvterületeken -, mint határainkon innen, bár a Leslie Mandoki név időnként felbukkan a hazai sajtóban is. A veterán dobos, aki egyben énekes is, a hetvenes évek elején Budapesten kezdte a muzsikálást, majd az évtized közepén Csupó Gáborral, aki később a filmiparban szerzett nevet magának, elhagyta az országot. Mándoki László a nyolcvanas évek elején a német Dschingis Khan zenekar tagjaként került be a nemzetközi zenei körforgásba, de a friss, Hungarian Pictures alcímmel megjelent Utopia For Realists című lemeze kapcsán gyorsan felejtsük is el ezt a formációt!
Friss morculással jelentkezett a Voivod. A kanadaiak jövőre, egész pontosan február 11-én adják majd ki a Synchro Anarchy című lemezt, erről a Planet Eaterst mutatták meg elsőnek. A finom, friss tétel az alábbiakban fülelhető meg.

Nemrég jelent meg a Deep Glaze új, hatszámos albuma, az Arcadia, amit a közönségnek élőben is bemutatnak december 10-én, azaz ma a Turbinában, vadiúj felállással. A lemezt megelőző második single-hez, a Lalala (The Afternoon) címűhöz készítettek most egy kisfilmet is. /Fotó: Marjai Bálint/

Ronnie Atkins leginkább a Pretty Maids alapító-frontembereként ismert, de több alkalmi projektben is hallhatjuk, elég csak az Avantasia vagy az At The Movies nevét említeni. A dán énekes idén adta ki első szólólemezét One Shot címen, amit rekordidő alatt követ a második.

Várhatóan februárban, Resentment is Always Seismic – a final throw of Throes címmel új EP-vel jelentkezik a Napalm Death. A 29 perces, feldolgozásokat (Bad Brains, Slab!) is tartalmazó EP előzeteseként befutott egy új dal is, Narcissus címmel. /Fotó: Jelena Jakovljevic/

A Mastodonnál már szinte hagyománya van annak, hogy ha stúdióba vonulnak, akkor a kamera is megy velük. Nem volt ez másképpen most, a Hushed And Grim esetében sem. Már megjelent egy jó adag videó, amik többek közt a felvételekről, hangzásról, vendégekről szólnak. Ezeket szedtük most csokorba nektek, hogy ne kelljen bogarásznotok a neten.

Az Aure 2020 nyarán alakult meg Boru és Oaken tagokból azzal a céllal, hogy egyedi megközelítésből kísérletezzen a black metallal darkjazz, ambient és filmzenés hatások beépítésével. A szövegek és a koncepció középpontjában a kilátástalanság, a melankólia, a mentális zavarok, és az ezekből fakadó légzési problémák állnak.
Bemutatta a legújabb dalát, a House Of Mirrorst az Arch Enemy. A jövőre a Behemoth, a Carcass és az Unto Others társaságában Budapestre látogató death metal csapat várhatóan jövőre hozza ki az albumát, erről eddig a Deceiver, Deceiver volt eléhető.
"De ki a Bad Penny?" - merül fel az abszolút jogos kérdés az olvasó részéről. Nos, a kvázi szupergruppot olyan arcok alkotják, mint Danny Miranda (Queen + Adam Lambert), Jules Radino (Blue Öyster Cult) és Mike Holtzman. Ide szállt be énekelni a Metal God, aki a Push Comes To Shove sorait Militia Voxszal közösen repíti az éterbe.
Tim McTague gitáros szerint a friss daluk, a Numb egyfajta felnőtt verziója a They're Only Chasing Safety-n kiadott tételeknek. Nos ebben van valami, a klippel gazdagított tételben ugyanis újra előkerül az ének a refrénben, igaz állítólag ez lesz az egyetlen ilyen a januárra ígért albumon. Ez utóbbi Voyeurist címen lesz elérhető.

Kirk Windstein sem ül a babérjain. Visszatért a Downba a pandémia alatt, most meg azért a főzenekarával, a saját kis gyermekével a Crowbarral éppen kihoztak egy jó súlyos tételt, amihez videót is készítettek. Alább a Chemical Godz, ami azt jelenti, hogy hamarosan jön egy új album, mégpedig Zero And Below címmel március 4-én.
Igaz, csak pénteken fog megjelenni, de máris hallgatható a Funeral legújabb anyaga, a Praesentalis In Aeternum. A lemez anyaga az alábbiakban hallgatható meg, aztán ha bejött a téma, lehet majd szaladni érte a legközelebbi lemezboltba!
A jó zenész ott segít, ahol tud - ez alaptézis. Ha még ráadásul világszinten ismert muzsikusokról van szó, akkor pláne garantált a siker! A lenti videókban egy-egy jótékonysági örömzenét láthattok, melyben olyan "valakik" muzsikálgattak együtt, mint Danny Carey (Tool), Taylor Hawkins (Foo Fighters), Chad Smith (Red Hot Chili Peppers), Josh Homme és Troy Van Leeuwen (Queens Of The Stone Age), Chris Chaney (Jane's Addiction), és Ozzy Osbourne előző, valamint következő albumának producere, Andrew Watt.
Igaz, hivatalosan csak ideiglenes tag volt, mégis szerepelt a legutóbbi lemezük, a Kin promófotóin Alex Rudinger, a Whitechapel dobosa. Most már az ő szereplése is történelem a deathcore csapat több dobost is elfogyasztó sztorijában, Rudinger ugyanis kilépett a hattagú pusztító gépezetből. Hivatalos indoklás nincs, de a dobos elmondása szerint több dolog nem stimmelt a zenekar körül.
Megérkezett a Sad City Sisters, a Jethro Tull új nagylemezének, a tizennyolc év lemezszünet után kiadásra kerülő The Zealot Gene-nek második előzetese (ha a többek között a budapesti koncerten is játszot címadót is nézzük, már a harmadik tételről van szó). A dal és a hozzá készített filmecske az alábbiakban található meg, közvetlen a borító és a dallistát követően.

Az előzetes hírmorzsák alapján azt gondoltam, hogy a Depeche Mode énekese a kényszerű bezártság alatt, egyfajta karantén projektként hozta össze az új szólólemezét. Tévedtem. Rövid utánajárás után, a felvétel rögzítési időpontjának ismeretében szó sem lehet kényszerből összerakott időkitöltő albumról. Dave Gahan ugyanis kereken két évvel a novemberi megjelenést megelőzően, tehát bőven a világjárvány előtt rögzítette a Rich Machin és Ian Glover neveihez köthető Soulsavers-szel kollaboráló újabb korongját, mely már harmadik a sorban.
Bemutatta a február 11-én megjelenő albumának, a többek közt Danny Carey és Justin Chancellor vendészereplésével készült Krüllernek első előzetes dalát az Author & Punisher. A frissen kiadott sötétség a Drone Carrying Dread címre hallgat, ezt a korong részleteivel az alábbiakban találjátok. Fontos infó, hogy emberünk a Perturbator és a Health társaságában Budapesten is be fogja mutatni az anyagot, ha minden jól megy, erre jövő október 23-án kerül majd sor.

Két éve nem voltam egy koncerten sem, így amikor barátnőm megkérdezte egy reggel, hogy nem megyek-e el vele Leander Kills koncertre, rögtön igent mondtam. A dolog pikantériája az, hogy az én ismeretségem a zenekarral annyi, hogy tudom, hogy van ilyen, próbálkoztam velük párszor, de valami nem jött át. Azonban legutóbb amikor így mentem koncertre eggyel több kedvenc magyar zenekarom lett, szóval Why not? felkiáltással vettem meg a jegyet.