RockStation

Positive Mental Attitude - Hazai hardcore supergroup hasít

Friss videóval, egy egész kislemezzel...

2016. október 17. - csubeszshuriken

13418837_1033199476773749_3510121550787253267_n.jpgValóban igazi hardcore supergroup formációt üdvözölhetünk a Positive Mental Attitude név alatt, mert ha kicsit odafigyelünk, egyből levágós, hogy ennek a négyes formációnak minden tagja ismerős lehet számunkra olyan hazai bandák kapcsán, mint a Blind Myself, a Newborn, a The Idoru, a Dawncore, a Penalty Kick vagy a Ghostchant. Ami nevesítve annyit jelent, hogy Kovácsházi Attila énekes és Szalkai Tibor basszusgitáros alapította az év elején a bandát, akikhez csak kicsivel később csatlakozott Nagy Gábor gitáros és Simon András dobos. Aztán a nyár elején már volt is publikus szám, aminek Cleveland lett a címe. Most meg van egy teljes kislemez ami 1 címmel debütált és egy jóképű új videó, aminek a címe Boston. Szóval úgy tűnik első blikkre, hogy a srácok álmaiban valahogy Amerika mégis csak visszainteget, ők pedig erre nem mondtak nemet. Ami pedig ebből kisült, aztán a hajtás után csekkoljátok, tokkal - vonóval.

Tovább

Truckfighters - V (Century Media Records, 2016)

V, mint valami más

truckfighters-v.jpg

Kevés olyan zenekar van, amelyik elindulása óta minden lemezével elkápráztatott. A Truckfighters mindenképp ilyen banda. Eddigi négy lemezük mindegyike megvett valamilyen formában. A két évvel ezelőtti Universe után pedig elkönyveltem, hogy a svéd trió nem tud hibázni, ha a szénné torzított, elszállásra hajlamos stoner/desert rockról van szó. A V esetében viszont revideálnom kell.

Tovább

Mentsd meg a helyet, ahol nem egy wc van, hanem legalább három!

14516368_1138075259612235_7836229698466244904_n.jpgKörülbelül három évvel ezelőtt indult a DRRPNC története, amit Titkok Kamrájának vagy Szenes Pincének is szokás nevezni. Ez a hely pedig az a hely, ami több budapesti underground bandának is biztosított és biztosít egyre jobb próbatermi lehetőséget, kisebb fellépéseket egy olyan közeg javára, amely lélekszámát tekintve lehet csak pár marék, de azoknak akik élik, igazán értékes maradék. A hely fennmaradása azonban veszélybe került, mert földalattisága, ami színvonalát mindig csak emelte, majdnem a veszte is lett. A tavaly augusztusban bekövetkezett hatalmas vihar okozta özönvíz ugyanis tönkretette a felszereltségének nagy részét, aminek pótlása megborította azt az amúgy is kényes anyagi egyensúlyt, ami az önfenntartáshoz szükséges. Így most nagy segítségre van szüksége a pincének, ahol nem egy wc van, mint anno a CBGB's klubban, hanem legalább három. Ezzel a számokban is kifejezett luxussal szinkronban pedig lesz három penge támogatói buli. Ahova el kell vakarnod a bundád, ha kicsit is fontos neked...

Tovább

A Vader azért elég nagy úr - Itt egy új szám tőlük

vader2014i.jpgAz európai death metál szórásban a lengyel Vader azért elég nagy úr. Így már nem lesz mindenkinek meglepetés az, ahogy az új daluk is, kérdés nélkül simán leural. Amolyan finom előzetes gyanánt a soron következő lemezhez. A banda, akikkel 1983 óta számolni kell ugyanis megjelentetni készül tizenkettedik stúdiólemezét, minek The Empire lesz a címe, ha a zenekar névben rejlő direkt utalás kedvenc sci-fi klasszikusunkra még nem lett volna elég. Az album november 4-én fog megjelenni a Nuclear Blast gondozásában, a publikussá vált új nótát pedig itt lejjebb tolhatjátok.

Tovább

Így tolta Phil Anselmo az Eyehategod frontján

Phil-Anselmo.jpgTöbb hír is szólt az utóbbi időkben annak, hogy az Eyehategod énekese Mike IX Williams nem képes megromlott egészségi állapota miatt vállalni zenekarával a fellépéseket. Az elátkozott dél krónikásainak acsarkodó verklije azonban nem állhat le, így a zenekar jó barátja Phil Anselmo ugrott be a helyére, rendhagyóvá téve ezzel az elmaradás veszélyével fenyegető bulikat. Aztán azóta Phil bokros teendői miatt már Randy Blythe (Lamb of God) énekessel is fellépett már a zenekar, de a lenti felvételen épp a Pantera énekese látható, ahogy hazai pályán New Orleans egyik klubjában tolja a Parish Motel Sickness című dalt még augusztusban, amit egy pro-shot cucc pöpec minőségben rögzíteni tudott. Ezt láthatjátok a hajtás után.

Tovább

Elképzelték őket, valósággá váltak - Megjelent a Sons Of Balaur első lemeze

e3a3fc72-7c08-4283-bb1b-6cc608856939_1.jpgA könnyebben emészthető változata az lett volna ennek a történetnek, ha kezdetben lett volna egy zenekar, aztán rajzoltak volna annak tagjait mintázva, képregény főhősöket. Azonban ebben a sztoriban fordítva történt a dolog. Ugyanis először született meg a Realm Of The Damned képregény, melynek egy kitalált black metál zenekar főhősei adtak értelmet és gerincet, de azok végül kitörtek a rajzolt hasábokról és az elképzelt elemek korlátolt létezéséből. Főleg a velük azonosulni tudó profi fekete metált játszó zenészeknek köszönhetően, akik arctalan álltak a képregény karakterek mögé, hogy elkészítsenek egy hús és főleg vér lemezt a képzelt banda neve alatt. Ami nem más, mint Sons Of Balaur, akinek a lemeze a hétvégén jelent meg Tenebris Deos címmel a Season Of Mist kiadó gondozásában. Az albumhoz pedig videó is készült, ami természetesen egy animáció az eredeti karakterek főszereplésével.

Tovább

Napi kisnyugdíjas, avagy így vereti egy öreg néni a Highway To Hellre

nyuggerrocker.jpgA rockzene csodákra képes. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, nézze meg a lenti videót és értékelje át az életét! A kisfilmen ugyanis tisztán látni, hogy egy öreg, rolátoros néni szinte új életre kel a Highway To Hell mindannyiunk számára ismerős hangjaira. Na, ez az igazi csoda, nem Uri Geller!

Tovább

Háttal Mekkának - Itt az új Christian Epidemic videó!

cep.jpgElkészítette a legújabb videóját a Christian Epidemic. A tavaly decemberi Hammer mellékletként megjelent, majd 3 CD kiadásban is piacra dobott Sírba Szánt Teremtésen felsorakoztatott, eredetileg címadónak tervezett Háttal Mekkának lett a kiszemelt. A zene hihetetlen súlya mellé egy profin vágott, természetesen nem épp vidám színekkel operáló klipet kapott, melyet itt, lent tudtok lecsekkolni!

Tovább

Még egy friss dallal hozza közelebb új lemezét az In Flames

14311490_1085574461491312_3657214930088612017_o.jpgValószínűleg már mindenki tud az új lemez érkezéséről, aki kedveli a svéd dallamos metál egyik alappillérét, vagyis az In Flames zenekart. A göteborgi ötös tizenkettedik stúdiólemeze ugyanis valóban a kanyarban van. Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy megérkezett róla a harmadik publikussá vált dal, amit a banda letölthetővé is tett, amolyan előzetesként a november 11 - én történő hivatalos megjelenés előtt. A Battles címet viselő új lemez friss szerzeményét a hajtás után ízlelhetitek hangosan.

Tovább

Utazzunk vissza az időben - Shelter, Quicksand, Inside Out...

Egy színpadon. Egy azon estén...

55086893.jpgBár a mondás úgy tartja, nem az a lényeg honnan jöttünk, hanem az, hogy hova tartunk, azért néha kell az a fincsi nosztalgiaszuri. Ami segít elszállni az időben hátrafelé, visszahívni kicsit a múlt azon ünnepélyes pillanatait, amik felemelték, ledöntötték, kiugratták, szaltóztatták az adott kor harcos szellemét.. A világháló pedig pontosan az a kövér konténer, ahonnan ilyen gyűrött, de nem túl használt szurik simán elővájhatóak. Csak kotorni kell, azt ami van, gondolkodás nélkül beadni.

Tovább

A 10 legütősebb, klasszikus rockmintákból építkező Beastie Boys nóta

beastie-boys-breakup.jpgAzzal azt hiszem senki sem bonyolódhat vitába, hogy a New York város kiskamaszainak nagy punkforradalmi színteréből magát kinövő szuperklasszis Beastie Boys az a tipikusan nem rockbanda, amit minden rocker respektál, vagy esetleg a szíve csücskéből erősen favorizál. Persze ehhez azért hozzátartozik, hogy mestereink enciklopédikus tudással nyúltak hozzá briliáns rocktörténelmi pillanatokhoz és transzformálták végül azokat provokatívan igényes rap himnuszokká. Ezeket az átalakulási folyamatokat a következő tíz dalnál pedig mi sem bizonyíthatja érzékletesebben.

Tovább

Hallgasd meg a Deranged legújabb szerzeményét

11246589_914556151943989_3106480842516415470_n.jpgA kilencvenes évek elején alakult svéd brutal death metal formáció, a Deranged mára már matuzsálemnek számít, viszont azt nem mondhatjuk róluk, hogy "nyugdíjas" létükre visszavettek volna a tempóból. Erről bárki megbizonyosodhat, aki a tovább gombra kattintva meghallgatja The Frail Illusion of Osteology című legújabb szöveges videójukat, amelyet az október 28-án az Agonia Records kiadványaként megjelenő Struck By A Murderous Siege című új lemezük előfutárának is tekinthetünk. Hörrr!!

Tovább

Ab Initio címmel jön az első Trivium lemez felturbózott újrakiadása

2016.jpgJön a Karácsony, a piacot is el fogják önteni az egyébként érdekesebbnél érdekesebb, de abszolút nem pénztárcabarát lemezek, kiadások, satöbbi. Ebbe a sorba áll be Trivium is, de ők a szokásos csúnya pulcsi helyett/mellett egy nagyon is értékes kiadványt dobnak piacra, mégpedig az első lemezük, az Ember To Inferno masszívan megbónuszolt újrakiadását.

Tovább

Heathens, avagy ilyen a Twenty One Pilots dala 21 stílusban

21.jpgAnthony Vincent. Oké? Ennyi. De hogy kicsit több bevezetés legyen a videóhoz, az általunk nagyra tartott énekes leszállította az újabb ötletesen hibbant átdolgozás-kollázsát, melyet a Twenty One Pilots Heathens című dalára készített el. A variánsok között megjelenik a Korn, a Machine Head, az Anthrax, de még a Type O Negative is. Mire vársz még? Katt és néz!

Tovább

Nézz bele a Nightwish új DVD-jébe!

nightwish_2015_3.jpgDecember 9-én, Vehicle Of Spirit néven fog a boltok polcaira kerülni a Nightwish két teljes koncertjét és más egyéb finomságokat tartalmazó DVD-je. A nyilván többféle kiadásban, formátumban, árfekvésben előrendelhető csomag fő anyaga az Endless Forms Most Beautiful lemez turnéján készült, így egyértelműen a Budapestről is ismerős setlist fog nagyjából visszaköszönni. Ahogy nálunk is, a lemezeken is a Shudder Before The Beautifullal kezdtek, melybe itt bele is nézhettek.

Tovább

Bárcsak itt lennél - Nomad dalpremier!!!!

nomad_heroes_01_small.jpg

Október 21-én jelenik meg a Nomad harmadik lemeze, Márványmenyasszony címmel. Az albumon 12 dal kap helyet, melyek között ott lesz a rádiókból ismerős Sajnálom új verziója, a digitális kislemezen korábban napvilágot látott Igazából, valamint a koncerteken már játszott Bárcsak itt lennél, ami azóta is nagy kedvenc. Alább ennek a dalnak a stúdióváltozatát hallgathatjátok meg. (Fotók: Rosta A. Márk)

Tovább

10 zenekari felvétel a befutás előtti ősidőkből

metallica_2.jpgMint minden bandának, a nagyoknak is el kellett kezdeniük valahol. Senki - legalább is nem a gitárzene berkein belül - nem született úgy, hogy már az első turnéján adott lett volna az arénaszintű hallgatóság, mindenkinek kellett sör, izzadság és húgyszagú klubokban, pincékben is tolni egy ideig. Ebbe a régi, naivan boldog világba adunk egy kis betekintést néhány igazi nagy zenekar korai felvételének segítségével.

Tovább

Legyél a RockStation munkatársa!

Legyél az RS munkatársa!.jpg

A RockStation munkatársa(ka)t keres, akik az oldal tartalmi színvonalának további emelésében részt tudnak venni kritikai írásokkal, ismertetőkkel, koncertbeszámolókkal, interjúkkal, hírekkel és minden mással, ami beilleszthető ide. Most műfaji megkötöttség nélkül - természetesen a rockzenén belül - keresünk kollégát, tehát ha szereted a rock/metal zenét és kedvet érzel az íráshoz, van némi szabadidőd, sok zenét hallgatsz most csatlakozhatsz hozzánk! Részletek a hajtás után!

Tovább

A Hollow Earth cuccait hallgatod te rendesen? - Mert itt egy új dal!

hollow-earth-by-jacki-vitetta-1000x515.jpgA detroiti Hollow Earth zenekar két éve megjelent Silent Graves című lemeze pontosan az az album, ami kevesebb, mint egy perc alatt tud meggyőzni, hogy valami nagy dolognak vagy tanúja. A legendás Shai Hulud két tagjával együtt öt éve elinduló öt tagú banda nem tud hibázni abban a tekintetben, hogy hogyan érdemes építkezni metálból, punkból, melódiából és melankóliából. A fent említett lemezt, ami a második volt a sorban, most pedig friss cucc követi, melynek Dead Planet lesz a címe és december 2 - én fog megjelenni a Good Fight Music gondozásában. Az első publikus nóta a lemezről pedig épp az a dal, melyben vendégszerepel Trevor Strnad a The Black Dahlia Murder frontembere. Ezt az újabb remekművet fülelhetitek le itt lejjebb.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum