A sínylődő tudatuk nyüszítve valami egyszerű kapaszkodó után kapar. Mert megszerzett bizonyosságaik, hogy az életnek nincs egyértelműen meghatározható értelme, saját maguk és szeretteik halálának elkerülhetetlensége és a végső pillanat biztos magánya csak dúsított bizonytalanságuk kisugárzásai csupán.Utolsó fogódzójukba, ami a szabad akarat, hogy életük arra fordul, ahova az mutat a valóság béklyói mindig belevájnak. Hangjuk hamu a hideg űrben. Ahova képzeletükben még elmenekülnek saját maguk és a látvány elől, hogy bolygójuk ereiben is elapad végül az örökké ott araszoló élet. Mert leigáznak mindent, hogy megszűnjön a félelem, de végül mégsem marad más csak az. Meg a tehetetlen düh.