Adam Yauch halála óta értelemszerűen megszűnt a Beastie Boys aktivitása. Igaz, hivatalosan 2014-ben jelentették be a csapat feloszlását, de már 2012 óta nem volt semmi érdemi esemény a banda körül, kivéve, hogy már azután nem sokkal is lebegtették egy könyv kiadásának hírét. Hölgyeim, Uraim, eljött az idő! Kiadásra készen áll az (egyelőre még csak angol nyelven) megjelenő mű, mely 592 oldalon keresztül kalandozva viszi el a rajongókat a múlt legszebb pillanataiba, benne természetesen hegyekben álló érdekességekkel.

Talán azt már nem kell sűrű mondatokkal körberajzolni, hogy a zene világában mit bontott ki, mi felé ment és mit képviselt a punk. Mint ahogy az ezzel kapcsolatos analízis is nagyjából mindenkinek tiszta. Mikor a tizenéves srácok azt érzik, hogy a szüleik és a tanárok ujja egyszerre nyúl fel a seggükbe és az álmaik dacára a társadalom talán épp valami szűk sablonba próbálja őket belezsugorítani, akkor valahol út közben megszületik az igény arra, hogy a gépüzemmódban keskenyre préselt létélmény végtelensége valahol végre keményen megtörjön.
Azzal azt hiszem senki sem bonyolódhat vitába, hogy a New York város kiskamaszainak nagy punkforradalmi színteréből magát kinövő szuperklasszis Beastie Boys az a tipikusan nem rockbanda, amit minden rocker respektál, vagy esetleg a szíve csücskéből erősen favorizál. Persze ehhez azért hozzátartozik, hogy mestereink enciklopédikus tudással nyúltak hozzá briliáns rocktörténelmi pillanatokhoz és transzformálták végül azokat provokatívan igényes rap himnuszokká. Ezeket az átalakulási folyamatokat a következő tíz dalnál pedig mi sem bizonyíthatja érzékletesebben.