A Thy Catafalque koncertgitárosaként ismert Varga Krisztián új albummal jelentkezett. A Departures címet viselő, teljes egészében instrumentális lemezt a GrundRecords gondozásában adták ki, és már elérhető minden fontosabb streaming platformon.
A Thy Catafalque koncertgitárosaként ismert Varga Krisztián új albummal jelentkezett. A Departures címet viselő, teljes egészében instrumentális lemezt a GrundRecords gondozásában adták ki, és már elérhető minden fontosabb streaming platformon.

Október 10-én jelenik meg a hindusztán doomot (akármit is jelentsen ez) játszó szerb-olasz frontcsajos Litania azonos című debütalbuma a Heavy Psych Sounds gondozásában, melyről elsőként a Manasi Devi került a nyilvánosság elé. Az indiai ízekkel fűszerezett pszichedelikus doomcsapat olyan hangszereket is bevet, mint a szitár, a dilruba vagy a harmónium.

A Needless zenekar kapcsán abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ha nem is a kezdeti lépésektől, de a bemutatkozó Heresy lemez megjelenésétől követhetem a csapat sztoriját. A kezdeti történésekig ugyanis közel másfél évtizeddel korábbra kell visszatekinteni. A dánszentmiklósi ötös nem a huszonegyedik században bevett forgatókönyv szerint építkezett, hanem a ’80-as évekbeli zsinórmérték szerint haladtak előre a történetben.
Ha nem ismernéd a Castle Ratet, egyet érdemes tudni róluk: minden tekintetben old schoolban kenik a metalt. De úgy tényleg: megjelenés, dallamok, videók, tematika, minden. Az ötös szeptember 19-én friss lemezzel lepi meg az arra nyitottakat, amire tizenhárom tételt pakolnak fel, ezek közül most a Wizard lett elérhető.

Alig ért véget a turnéja Marilyn Mansonnal, Reba Meyers máris visszatért szólóprojektjéhez. A napokban jelent meg a Clouded World, amely a közelgő debütáló albumának címadó tétele is egyben. A dalt Steve Albini rögzítette a chicagói Electrical Audio stúdióban – mindössze hat hónappal a legendás hangmérnök 2024-es halála előtt.
New Messiahs lesz a címe az Ashes Of Ares új, sorban negyedik nagylemezének. Az augusztus 8-án megjelenő korongról a From Hell He Rides mutatkozott meg, ennek a videója az alábbi. Ha a zenekar nem lenne valamiért ismerős: az Iced Earth sorait is megjárt Matt Barlow és Freddie Vidales alkotják hivatalosan a zenekart, a dobokat Kyle Taylor játszotta fel.
Már az énekfelvételeknél jár Dave Mustaine, ami azt jelenti, hogy bizony hamarosan késznek mondható lesz a Megadeth következő lemezének anyaga. Ez persze még nem azt jelenti, hogy hónap végén már a boltokban lesz az CD, van még vele meló bőven, viszont várhatóan az év vége előtt már elérhető lesz róla ha más nem, legalább egy-két dal.
Ahogy azt korábban írtuk Giants & Monsters címmmel augusztus 29-én jelenik meg a Helloween új nagylemeze. A germán heavy metal legendák erre a péntekre új kislemezdalt ígértek. A dal menetrendszerűen be is futott, a címe This Is Tokyo és a mai nap folyamán egy videó is érkezik hozzá. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar Budapesten is bemutatja az új nagylemezt, október 26-án az Arénában koncerteznek, a különleges vendég a Beast In Black lesz.
Nagyon rövid promó után gyorsan bedobta a legújabb dalát, a Things We Tell Ourselves In The Darkot a Between The Buried And Me. A progmetal zenekar a dallal a következő nagylemezét, a The Blue Nowhere-t vezeti fel, ami szeptember 12-től lesz elérhető. Viszont mi addig sem maradunk ki a jóból, a BTBAM augusztus 1-én a Monolit fesztiválon lép majd fel a Dürer kertben. A kétnapos rendezvényen sorra jönnek majd a frankó nevek, a részleteket ITT találjátok meg. A lemez részleteit és a friss dalt pedig lentebb.

Az énekes halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a Nitzer Ebb csak a következő rövid közleményt adta ki: "Nehéz szívvel közöljük, hogy Douglas McCarthy 2025. június 11-én reggel elhunyt. Kérünk mindenkit, hogy legyenek tiszteletteljesek Douglas, felesége és családja iránt ebben a nehéz időszakban. Nagyra értékeljük a megértést, és hamarosan további információkat osztunk meg." /Fotó: Réti Zsolt/

Ford Fairlane legendás idézete Zuzu Petals-zal kapcsolatban most tökéletesen festi ezt az epizódot. A magyar Bandcamp hardcore és punk kiadványai között szemezgettem és nagyjából minden itt bemutatott lemezre jutott másik három, amit kidobáltam, mert hallgatatlan szemét. Tényleg elképesztő, hogy milyen minőségű "zenékkel" lehet találkozni a Bandcamp-en. Ez a közel harminc album az, ami a válogatott lista teteje, a legjobbak...

Carlos Santana egy olyan legenda, aki szinte mindig is ott volt a gitárzenében és persze nem a keményebb vonalon alkot, de úgy vélem, azért egyetemes elismertséget vívott ki magának az öreg, lévén a zenéjének hangulata – szerintem legalábbis – páratlan. Egy iszonyat feelinges gitárzseni, aki úgy tud, ha kell, millió hangot szórni, hogy közben lazán táncra perdülsz és ezt mind meg is kaptuk tőle az MVM Dome-ban.

…Szóval a közelmúltban megjelentek Budapesten azok a bizonyos “M” betűs plakátok, mi pedig ennek hatására – és Koax szerkesztőtársunk ötlete alapján – azt járjuk körül legújabb adásunkban, melyek ma egy rock / metal koncert hirdetésének leghatékonyabb módjai.

Ha nem zenekarokban, hanem személyekben gondolkodunk, három-négy évtizednyi alkotómunkával a hátuk mögött, fenntartások nélkül kijelenthetjük, hogy a kortárs progresszív rock triumvirátusát olyan nevek alkotják, mint Neal Morse, Roine Stolt és Steven Wilson. Ők azok, akik dokumentált metalos múlttal nem rendelkeznek, a ’80-as, illetve a ’90-es évek folyamán tűntek fel a színtéren, és Stolt kivételével még a nyugdíjkorhatár alatt vannak.

Nehéz pontosan besorolni a texasi Gore. zenéjét – ha mindenképpen címkézni akarjuk, talán a metalcore és nu-metal metszéspontján érdemes keresni az alapokat. A banda tavaly debütált a Spinefarm kiadónál A Bud That Never Blooms című EP-jével, de talán a legjobb, ha egyszerűen meghallgatod a legújabb szerzeményüket, a Sepsis-t, hogy igazán megértsd, miről is szól Gore..
Amikor 2003-ban először látogatott el hozzánk a progresszív rock angol kiválósága, még tartott a hazai prog színtér aranykora. Azóta is felbukkan Magyarországon kisebb-nagyobb rendszerességgel a Clive Nolan billentyűs (Pendragon, Shadowland) és az eredeti Marillion dobos, Mick Pointer által alapított zenekar. Mi több, fennállásuk eddigi kerek évfordulóit kivétel nélkül megünnepelték nálunk, és örvendetes, hogy ezúttal sem szakadt meg a sorozat.

A Die Atwoord június 18-án a Budapesten Parkban koncertezik. A Live Nation Magyarország és a RockStation jóvoltából most 2 db páros belépőt nyerhettek a koncertre, amennyiben jól válaszoltok két kérdésre.
Mint sokan mások, úgy tűnik, Till Lindemann is David Lynch-filmeket nézeget az utóbbi időben, mióta az ikonikus filmrendező az év elején elhunyt. Talán ennek köszönhető a Rammstein énekesének legújabb szóló kislemezéhez, az Und die Engel singen-hez készült Anna Grey által készített videó is, ami mondanunk sem kell, hogy erősen túlszexualizált. Szóval tényleg csak felnőtteknek! Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy Till Lindemann december 2-án az MVM Dome-ban lép fel. További infók a koncertről ITT.

A 33. Gastroblues Fesztivál 2025. július 4–6. között ismét Paksra hozza a blues, a rock és a gasztronómia legjavát. A nemzetközi fellépők sorát erősíti Ian Paice, a Deep Purple legendás dobosa, Son Henry (USA) és a hazai színtér nagyjai, köztük Rudán Joe, Baricz Gergő és a T. Rogers Band. A háromnapos rendezvényen templomi koncertek, jótékonysági főzőverseny, borkóstoló és klubprogramok várják a látogatókat. A fesztivál bevételét idén is a viski magyar óvoda javára ajánlják fel. A Gastroblues idén is az EGYÜTTLÉT ünnepe lesz: zene, barátság, borok és ízek egy helyen.

Vannak időszakok, amikor valahogy nem találok semmi új zenét. Amikor nem kelti fel semmi az érdeklődésemet. Megint máskor azt érzem, hogy amit eddig imádtam mocskot az most idegesít. Aztán ez megfordul és visszatérek valami olyanhoz, amire szavakat találni is nehéz. A finn származású Demonic Death Judge pontosan ilyen!