
Tegnap bedobtunk egy hírt, amelynél nem igazán tudtuk, hogy most Kid Rock új lemezre készül, vagy politikusi pályára, de azért jó volt a sejtésünk, legalábbis a zenei része most beigazolódott. Ugyanis Kid Rock rögtön két új dalt is bedobott a közösbe, a redneck-himnusz Po-Dunkot és a jóval rockosabb Greatest Show On Earthöt. Hogy most ebből lesz-e szenátori karrier, még nem tudni pontosan (pedig igencsak fenyegeti vele a köznépet), de album az lesz.


Egy csapat népszerűségét manapság már nem csak, vagy nem igazán a lemezeladási adatok alapján lehet lemérni, hanem haladván a korral, a netes streamelések számadataival. Ezek a különböző felületeken történő lejátszások is dobnak valamit a büdzsén, de nem az a jellemző, hogy ebből élne meg valaki, viszont ha valaki haladni akar a korral, muszáj meglépniük ezt a nem feltétlen pénztárcabarát megoldást. Ezek közül a szolgáltatók közül az egyik legnépszerűbb a Spotify, akik idén is nyilvánosságra hozták, hogy 2017-ben, eddig mérve melyek azok a rock (metal) csapatok, melyek a legtöbb lejátszást generálták a rendszerükben.
Már két hét sincs hátra és megjelenik Alice Cooper legújabb nagylemeze, a Paranormal. A veterán sokk-rocker ennek örömére meg is mutatta a nagyvilágnak a korong címadó dalát, ami frankón jó kis fogós téma lett, ráadásul az egész remekül össze lett dobva. Uccu neki! 
Az A7X újabban ráállt a ki nem adott dalok elcsepegtetésére, mondjuk jól is teszik. M. Shadowsék két feldolgozás után most egy saját, ámbár valamiért fiókban maradt tételt adtak át a rajongóknak, melynek címe Dose és a tavalyi, The Stage lemez felvételekor lett rögzítve.
Többször adtunk hírt már Brann Dailor egyedülálló új projektjéről, ahol Core Atoms és Raheem Amlani mesterekkel kiegészülve csinál szintetizátor zenét a Mastodon dobosa. Sőt, már azt is megírtuk, hogy szerintünk milyen a lemez. A videók az első Arcadea lemezről azonban csorognak tovább. Árasztva továbbra is a korai sci-fi művek hangulatát, most Through the Eye of Pisces című számhoz készült vizuális alkotásban. Hozzátesszük, hogy elég jól. Teszteljétek lejjebb, hogy helytálló-e a meglátás.
Codex Omega lesz a
Új videót forgatott a 2016-os, egyébként zseni nagylemezéhez, a
A death metal veterán Incantation sem az istenfélő hozzáállásáról ismerszik meg, de nem is várjuk el tőlük. Az urak új lemeze, a Profane Nexus már a megfelelő helyeken el is érhető, egy dal, a Messiah Nostrum pedig egy videóval gazdagodva hivatott a korong hírét kelteni. Reméljük, mondanunk sem kell, hogy a dal olyan súlyos, mintha (ne kérdezzétek hogyan, de) egy anyahajót vágna valaki épp az arcotokba, szóval sok kávé nem kell előtte.
Add Violence címen lesz elérhető a Nine Inch Nails új EP-je, melyről egy dal, a Less Than már ki is került a nagyvilágba. A '80-as évek ízzel is megszórt dal egy erősen Nintendos videót kapott, habár a képi világ ennél egy kicsit szétesőbb, furcsább lett. De tudjátok mit? Nézzétek meg ti magatok!/Budapest2015/0shining2015_01.jpg)
A Long Island, New York központú alternatív hardcore muzsikában mozgó Stray From The Path új videóval rukkolt elő. Amely a csapat friss, szám szerint a nyolcadik nagylemezének egyik dala. Ezzel harangozzák be tehát az Only Death Is Real anyagot, mely szeptember 8 - án jelenik majd meg. A megjelenést követően pedig sokat várni majd nem kell. Ugyanis a csapat lemezbemutató turnéba kezd az öreg kontinensen, melynek pesti állomása is lesz. Méghozzá október 15 - én a Dürer Kertben, eddig még nem ismert vendégekkel együtt. Az album mellett tehát a bulihoz is kedvcsináló lehet a következő videó. A hajtás után.
Nem igazán foglalkoztunk vele, de Kid Rock az amcsi választási kampány alatt Donald Trump mellett foglalt állást, méghozzá a lehető legtöbb médiumban, sőt, még merchöket is gyártott a véleményét alátámasztandó. Az énekes most egy Kid Rock For US Senate címmel felvértezett oldalt indított el, ami kétesélyes lehet: vagy indul a szenátusi választásokon, vagy 2015 után új, de elég idétlen című albummal fog jelentkezni.
Ahogy többször is említettük, a legújabb Marty Friedman szólólemez, a Wall Of Sound