RockStation

Ilyen pop-pozitív Steven Wilson dalt sem hallottál még

2017. július 03. - theshattered

tothebone.jpgAugusztus 18-án kerül a mindenféle megfelelő helyekre Steven Wilson legújabb nagylemeze, a To The Bone. Wilson a korongra ezúttal egy poposabb hangzást ígért, melyet az eddig bemutatott tételek részben alá is támasztottak. A legfrissebb kiszellőztetett tétel, a Permanating viszont minden eddiginél könnyedebb, táncolhatóbb lett, már-már egy ABBA nótáról lehet beszélni a képében. Ettől függetlenül jó kis dal lett, érdemes meghallgatni. Mellé felsorakoztatjuk az eddig bemutatott szerzeményeket is.

Tovább

25. Telekom VOLT Fesztivál: 160 ezer vendég

volt_2017_1.jpg

"6 nap alatt majd’ 160 ezren fordultak meg a 25. Telekom VOLT Fesztiválon, ahol is ki kellett tenni a “teltház” táblát: a Linkin Park ünnepi koncertje 45000 vendéget vonzott, de majdnem ugyanennyien vettek részt a zárónapi koncerteken is. Sopronban és környékén hónapok óta nem lehetett szállást találni, ma már a VOLT a régió legjelentősebb turisztikai eseménye, ahová Magyarország minden pontjáról és külföldről is érkeznek vendégek. A fesztivál nyitónapján rendezett Petőfi Zenei Díj gála a vártnál is nagyobb sikerrel és milliós nézettséggel zajlott.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.

Tovább

Jubilál az Auróra egyik klasszikusa, időutazás a Barba Negra Track-ben!

25 éves az Előre kurvák, gengszterek

 

aurora.jpgSzerencsére idehaza is egyre több zenekar kanyarodik vissza a régi albumaikhoz, egy-egy koncert erejéig. Az Auróra gondolt egy nagyot, és jól meg is turnéztatja a 25 évvel ezelőtti Előre kurvák, gengszterek című klasszikusát.  A turnényitó a budapesti Barba Negra Trackben lesz, ahol visszarepülünk a '90-es évekbe, hiszen Vigiék mellett az Action is tol egy old school szettet.

Tovább

Hideg hamut kever - Bury the Machines videó és lemez

17759880_1362040297190936_277806412418350227_n.jpgA Bury the Machines zenekar egy februári tragédia villanásaiból született. Amikor hideg hamut kevert az élet maradéka a romlottság pusztítása után. John E Bomher Jr. egykori Yakuza és I Klatus tag hívta fel Mark Serpico Jr. barátját hogy hozzák össze ezt a lemezt. A chicagoi duó bemutatkozó anyaga pedig Wicked Covenant címen néhány hete ki is jött, három nehéz ám szárnyaló dallal a megválaszolhatatlan kérdéseknek dedikálva azokat. Zenei tekintetben nagyon vegyes hatásokat felvonultatva, egy bomlásra hajlamos eszmélet játékaként. A lemezhez elkészült videó pedig szintén hűen tükrözi ezt. A legbelső körből szólít meg a betegség. Amit a hajtás után a teljes lemezzel egészítve tálaltunk fel fogyasztásra. 

Tovább

Most Mr. Bunglet dolgozott fel az Avenged Sevenfold

avenged_sevenfold.jpgKb. három héttel azután, hogy az Avenged Sevenfold nyilvánosságra a Kill Bill 2. filmzenealbumán hallható Malagueña Salerosa című Chingon feldolgozást, az amcsik egy újabb átértelmezéssel álltak elő. A legújabb kiszemelt a Mr. Bungle Retrovertigoja, melyet itt, lentebb találtok. A csapat a dalhoz egy kisfilmet is rittyentett, így minden érzékszerv megkaphatja a magáét.

Tovább

A Burn koncert elmarad - A Burn lemez érkezik

19260340_10155410478873610_1664745271253168761_n.jpgJó és rossz hírek egyszerre. A kultuszstátusnak örvendő és ismét aktív Burn zenekar július 24 - én játszott volna a Dürer Kertben, de sajnos a teljes turnét lemondta a csapat. Közben viszont érkeznek a jó hírek is, hogy az újrarendeződött csapat tavalyi ..From the Ashes című kislemezét, hamarosan egy nagylemez követi majd. Ami a maga nemében egyedülállónak tekinthető, hiszen a lassan harminc évvel ezelőtti megalakulás óta, a banda kizárólag kislemezeket váltott legendás jelzőre a New York Hardcore színtér színes színfoltjaként. Mely egyedi hangzásvilágban teljesedik ki. Vagyis fog még inkább kiteljesedni reményeink szerint a Do or Die című tízszámos anyagon, mely szeptember 8 - án jelenik majd meg. Howie Weinberg master és Kurt Ballou producer tevékenységének köszönhetően. S bár új nóta még nincs, egy jó borítót és egy rövid teaser videót, azért tudunk mutatni. Lejjebb.

Tovább

Acélos svéd izom - Új The Lurking Fear dal

the-lurking-fear-1.jpgTöbbször adtunk már hírt róla, hogy Thomas Lindberg énekes újabb felállásban nyomja a death metal szív küldi, death metál szívnek című játékot. The Lurking Fear nevű új bandájában pedig hozzá hasonlóan, korántsem ismeretlen svéd death metál formák nyomják vele, például a The Haunted soraiból is. Legutolsó hírünk pedig egy kislemeznek szólt, amit külön jelentetett meg a zenekar, de most jön a nagylemez is. Out Of The Voiceless Grave címmel méghozzá augusztus 11 - én. Az újabb dal róla, pedig a hajtás után aprít derekasan. Az acélos svéd izom tehát korrekt módon dolgozik tovább.

Tovább

Vintage Trouble, VoluMen @ A38 Hajó, 2017.06.30.

Kilencszázötvennyolcban sem volna ilyen jó

vintage_trouble_hajo_1.jpg

Szégyen, nem szégyen a Vintage Trouble teljesen kimaradt pár hónappal ezelőttig az életemből. Ami annak tükrében nem meglepő, hogy elég friss banda, 2010 óta zenélnek, annak tükrében viszont elég meglepő, hogy azért ennyi idő alatt is sikerült berobbanniuk a köztudatba annyira, hogy jól csengő név legyen az övék. Koncerteztek már többek közt az AC/DC-vel, Bon Jovival vagy Lenny Kravitz-cel. Ahhoz meg kevés a jó management, hogy ilyen komoly bulikon tudjon bizonyítani egy banda.

Tovább

Kedden érkezik a BP Underground film premierje!

... avagy dokumentumfilm a budapesti hardcore/punk életről a Toldi moziban

bp_underground.jpg

Egy izgalmasnak ígérkező dokumentumfilm lát napvilágot hamarosan, a budapesti Toldi moziban. A BP Underground névre keresztelt anyagot, július negyedikén lehet megnézni, majd után koncerteken és Pándi Balázs dj szettjén lehet szórakozni, kibeszélni a látottakat. 

Tovább

Itt egy régi-új Rage-dal

rage_2017.jpg

Seasons Of The Black címmel a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg július 28-án az új felállású Rage második albuma. A lemezhez hozzácsapnak egy bónusz CD-t is, amelyre a Rage elődjének az Avengernek (1983-1986) hat dalát pakolják, pontosabban annak újrafelvett verzióját. Ezek közül alább itt is van egy Adorition címmel, mely eredetileg az 1985-ös Avenger albumon kapott helyett. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a január 15-én a Rage a Gus G. vezette Firewind társaságában az A38 Hajón lép fel a zenekar. 

Tovább

Thrash titán tornádó - Avagy megpörög még a trógerlomb a sörpermetben

thrash.jpgKupakok és koponyák. Szegecsek és legénytollak. Középső ujjak és ujjatlanok. Meg a nagy barmok szűk bőrökben. Avagy a lehetetlen frufruk hatalmas ébredése két másik szóval. Szóval thrash metál. Nukleáris telek. Amatőrök szellentenek. A szemét kis sztorikért meg nem kell mindenkinek levenni a polcról az Anthrax könyvet. Akik még emlékeznek azok tudják, hogy volt idő, mikor minden tizedik garázsban Exodus, Destruction és Slayer kunkorította az első pamacsokat a pöcsökre. Kaliforniától Újpestig. Németországtól a Volán telepig. Kicsiben és nagyban. Totál ugyanaz a történet. Mert a bozóttűzként terjedő thrash etalonok voltak a legnagyobb juniorok.

Tovább

30 éves a Napalm Death klasszikus, a Scum!

... és a Harmony Corruption miatt is pezsgőzünk!

napalm-death-scum.jpg

Oldalunk hasábjain elég sokszor esik szó a Napalm Death-ről. Szeretjük őket. Pár napja volt egy megemlékező cikkünk, akkor volt 25 éve a budapesti Napalm Death / Obituary / Dismember koncert. Most pedig egy újabb évfordulóhoz érkeztünk. A mai napon 30 éve, hogy megjelent a zenekar talán legjobb lemeze, a Scum. Orbitális üdvrivalgás! 

Tovább

Ilyen, amikor az időseknek Pink Floydot mutatsz

pinkfloyd1973.jpgGyerekek, tinik, felnőttek, idősek és különböző zenekarok. Tudjátok, a Fine Bros sorozatának részei, melyekben szembesítik a korosztályokat a mindenféle bandákkal és melyek közül a "rockos" és "metalos" részeket meg is mutatjuk nektek. És hogy mit szólnak az idősek a Pink Floyd zenéjéhez? Ti mit szólnátok, ha a gyerekkorotok zenéivel kellene szembesülnötök? Ugye? Pont ezért érdemes megnézni ezt a videót!

Tovább

Hogy csinálna-e új Ozzy albumot Zakk Wylde?

ozzy-osbourne-zakk-wylde.jpgÍgy, hogy visszatért a szőke gitáros a Ozzy Osbourne mellé, adja magát a kérdés, hiszen 2009 óta először újult meg ez a fajta viszony a két legenda között (az utolsó közös lemezük a 2007-es Black Rain volt). Zakk egyelőre csak a koncertekre ugrik be, hiszen Ozzy papa szerződtetett húrnyűvőjének, Gus G-nek egyéb elfoglaltsága akadt, de azért elmondta, hogy mit gondolna egy esetleges új anyagról.

Tovább

Death metalban gazdag pénteket kívánunk az új Kill With Hate dallal!

killwithhate2017.jpg

Öt évvel a bemutatkozó Voices of Obliteration után új anyaggal jelentkezik a Kill With Hate. A második nagylemez előreláthatólag 2017 őszén jelenik meg …Into Oblivion cimmel, és a készülő új albumról egy dalt kedvcsinálóként már közzé is tettek, és bár a stílus továbbra is technikás death metal, az anyag sok szempontból új távlatokat nyit a csapat zenéjében. A Rebellionhoz egy videó is készült, melyben már a Havancsák Gyula által készített borító is megnézhető.  

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum