
Anno nekem azt tanították, hogy az Ördöggel cimborálni veszélyes dolog. Könnyen vásárra viheti az ember a bőrét és olyat tehet, amit nem feltétlenül akar. Én mégis úgy gondoltam, hogy hosszú idő után újra megkeresem, és megnézem, hogy tudunk-e üzletet kötni 2023-ban, hiszen Vidékek Vannak idebenn.




Megjelent a miskolci Z!ENEMi együttes legújabb klipje, ami egy bányatavi trógerpartit mutat, lerúgott kisbusszal, élemedett korú BMW-vel és villódzó piacos hangfallal. A dal küldetése, hogy letaszítsa az Ossian Sörivóját és a Zorall italos tételeit Magyarország ivóhimnuszainak üres üvegekből épült trónjáról. Ha sikerül, mindenki meghívhatja a zenekart valamire! De addig is: Kedves egészség!
Common Suffering címmel 




Hivatalos formában is bemutatta a koncerten már játszott The Purge című dalát az In This Moment. A Sacrifice-szal együtt élőben már bemutatott nóta a csapat
Húsz év közös zenélés után elváltak a The Acacia Strain és Kevin Boutot útjai. A dobos közleménye szerint ez még nem a vég, viszont az anyazenekarbeli munkásságát egy-két esetleges alkalmi fellépést leszámítva felfüggeszti. Az utódlásról egyelőre nincs hír.
Még május 11-én adott koncertet a Budapest Parkban a Kátai Tamás vezette Thy Catafalque. Erről most egyfajta visszaemlékezés gyanánt itt egy hat dalos összefoglaló. Sorrendben a "Kék ingem lobogó", a "Töltés", a "Néma vermek", a "Kő koppan", a "Jura" és a "Csillagkohó" című dalok hangzanak el a 25 perces videóban. A zenekart kedvelők legközelebb a Fekete Zaj Fesztiválon csíphetik el a bandát.
Egy rövid közleményben adta a világ tudtára az új lemezszerződését a Deicide. A death metal legendák egy egylemezes kontraktust kötöttek az RPM Music-kal, ők intézik majd a teljes, Banished By Sin címre keresztelt anyag minden részletét. A megjelenési idő és az egyéb részletek még váratnak magukra, de várhatóan hamarosan elkezdenek majd szállingózni az infók.
Váratlan körülmények miatt elmarad a Hollywood Vampires ma esti koncertje. A buli pótlásából egyelőre nincs hír, a hivatalos infókért érdemes figyelni a zenekar csatornáit.
