Anno nekem azt tanították, hogy az Ördöggel cimborálni veszélyes dolog. Könnyen vásárra viheti az ember a bőrét és olyat tehet, amit nem feltétlenül akar. Én mégis úgy gondoltam, hogy hosszú idő után újra megkeresem, és megnézem, hogy tudunk-e üzletet kötni 2023-ban, hiszen Vidékek Vannak idebenn.
A The Devil’s Trade-del való találkozásra nem is emlékszem. Csak annyi van meg, hogy 2015/16-ban igyekeztem minél több koncerten részt venni, ahol Dávid egymagában uralta a színpadot. Azóta azért a dolog eléggé átalakult, ami nem feltétlenül baj, hiszen a változás az élet egy természetes folyamata. Elhagyta az egy szál akusztikus gitáros projektet és valami sokkal komolyabbra húzta fel, megszűnt úgymond szóló projektnek lenni a TDT és immár zenekarként állnak ki a színpadra, noha korábban a Szabó fivérek (Pó Bácsi és MRC - Haw, Dickdögless, Igor és még ki tudja hány projekt zenei agyai) is segítettek, Dávidnak, Gazsival karöltve. Érthető mód az a felállás nem volt fix, így került a képbe Tóth Gábor, aki a billentyűs hangszereket szólaltatja meg majd élőben. Ki kell emelni, hogy a dalokat továbbra is Dávid írja. Ő felel a gitárokért, a szövegért, az énekért és a billentyűs hatásokért, egyedül a dobot bízta Binder Gáspárra, aki a lehető legjobban oldotta meg minimalista megközelítéssel a dalok díszítését, a dalok alapjainak a lüktetését.
Engem az elején teljesen elkapott az a hangulat, amit a Those Miles We Walked Alone árasztott magából. Abban az időben nehéz korszakomat éltem, így pláne egy extra kapaszkodó volt az a lemez, amit még a mai napig sűrűn felrakunk a borongós őszi estéken a családdal közösen. Viszont utána érkezett egy töréspont a cimborálásunkba, és elvesztett magának a zene valahogy. Így a What Happened To The Little Blind Crow és a The Call Of The Iron Peak albumok totál kimaradtak az életemből és most sem találom a hozzájuk vezető utat. Azonban most a Vidékek Vannak idebenn című anyag valahogy hívogatott. Én pedig nem bírtam ellenállni a kísértésnek.
A nyolc tétel a maga negyvenöt percével rendkívül nyomasztó és nehéz anyag. Nem hibátlan, de az az érzelem, ami átjön rajta keresztül ezeket is feledtetni tudja. Imádom ahogy indul a lemez. Az Én Felkelék elején a zajok, a hanghatások hátborzongatóak, amire gyönyörűen rásimul Dávid éneke. Katarzis már itt az elején, érzem, hogy ez kemény menet lesz. A Flashing Through The Lack Of Light lassan épül fel, de az akusztikus gitár hangjától egyből éreztem, hogy ez egy különleges dal, amit nem lesz elég egyszer meghallgatni. Külön imádom a refréneket és amikor öt perc környékén bevadul a dal. Magával ragad, akár egy örvény és lehúz a mélybe. Ezt követi a Vidékek Vannak Idebenn, aminek a nyitótémája nagyon félelmetes, feszültséget kelt az emberben, sőt nyugtalanító érzést. A tamos dobtéma és a monoton módon ismétlődő gitár megbabonázza a hallgatót. Az egyetlen bajom csak az a dallal, hogy a maga nyolc percével nagyon sokáig próbál babonázni. Amitől néhol már nem csak nyugtalanít, hanem zavar is ez a monoton hosszúság. Noha a dal jó, mégis azt érzem, hogy az én megközelítésemben, ha csak öt perces lenne, akkor nagyobb hatást tudna kiváltani. A lemezen vegyesen találhatóak meg angol illetve magyar nyelven íródott szerzemények. A Clear Like The Wind egy az egyben visszahozza a régi hangulatot és érzem a fagyos szelet a vállamon a nyitott ablaknál ülve. Természetesen a benjo is előkerül a lemezen, ami mindig öröm a hallgató számára. Az All Kings Must Fall is egy remek szerzemény, amibe könnyen belefeledkezik az ember.
Az album sokadik hallgatásra is vegyes érzelmeket kelt az emberben. Nagyon nem mindegy, hogy milyen helyzetben, mikor hallgatjuk a dalokat. Hagyunk-e nekik időt arra, hogy megérjenek és körbe öleljenek. Nem az a lemez, amit a hétköznapok rohanásában fogsz hallgatni. De nem is az az anyag, amit a verőfényes júliusi délutánon feltétlen előveszel. Ellenben este, egyedül a sötétben igen csak hatásos lett.
