A tegnapi napon újabb legendás személy távozott közülünk: Marsha Zazula, a Megaforce Records társalapítója. Ő és Jonny olyan legendás lemezek kiadásáért voltak felelősek a hőskorban, mint a Kill 'Em All és Ride The Lightning a Metallicától, vagy az Anthrax, a Testament, az Overkill, Ace Frehley és a Ministry korai albumai. A szomorú hírt Rikki Zazula, Marsha fia közölte a nagyvilággal. 68 éves volt.
Posztumusz fog megjelenni a Uriah Heep fénykori billentyűs-dalszerzőjének, a tavaly elhunyt Ken Hensley-nek a szólólemeze, a My Book Of Answers. A Hensley rajongójának, Vladimir Emelinnek a verseit feldolgozó korongról a nyitódal, a Lost (My Guardian) került ki most új kóstolónak, de a tervek szerint a nóták mindegyike filmet kap majd egy videósorozat képében. A teljes lemez, amihez jár majd egy DVD is,
Végre megkezdődtek a 2015-ös Melechesh-lemez, az igen jóra sikerült Enki folytatásának munkálatai. A jó hírről a zenekar kiadója, a Nuclear Blast számolt be. A megjelenési idő egyelőre még nem ismert, viszont Ashmedi örömmel jelenti: beoltatta magát a COVID-vakcinával és a várt karfájdalmat leszámítva semmi baja!
Tudjátok, van az a zenekar, amiben Slash, Rob Trujillo és Scott Weiland fia zenél Niko Tsangarisszal egyetemben. Ők a Suspect208. Nos, hiába a relatív fiatal életkor, körülöttük is alakul a történet, ugyanis a neves apák trónörököseiből álló csapatból kikerült Scott Weiland fia, az énekes, Noah Weiland. A kirúgás oka nem feltétlenül a legszebb: drogproblémák okozta kreatív gondok miatt kényszerült távozni a szintén hasonló démonokkal harcolt egykori Velvet Revolver frontember utódja. A helyére lépő arcot már keresik a többiek.
A járványhelyzet miatt lényegében mindegyik zenekar - még talán az is, amelyik soha nem létezett - nekiállt a következő albumának, így valójában egy végtelen listát kellene hoznunk, kik is adnak/adhatnak ki friss anyagot 2021-ben. Ehelyett, mert azért egy ilyen sort igen húzós és valljuk be, akármilyen szép, azért igen fárasztó lenne átnézni is, egy kicsit önfejű módon leszűrtük a nagyobbakat, esetleg érdekesebbeket, akikre azért egy kicsit jobban odafigyelünk majd az év folyamán. Vigyázó szemetek őrájuk vessétek (természetesen szubjektív módon ez mindenkinél változhat)!
A héten láthattátok, hogy az Iced Earth gitárosa-főnöke, Jon Schaffer is ott volt a Capitoliumot szerdán megrohanó tüntetők között, aminek következtében körözés alá vonták a zenészt. Ennyivel le is zárnánk a politikai részt, zenei oldal vagyunk - kérjük, ti is ennek megfelelően tegyétek hozzá a gondolataitokat. Az eddig hallgató Iced Earth viszont végül tegnap megtörte a csendet, kiadtak egy közleményt a történtekkel kapcsolatban, melyben elítélik a lázongás és az agresszió minden formáját. Érthető okokból sok konkrétumot egyelőre ők sem tudnak mondani, mi lesz velük a továbbiakban.
Heti dalmegosztásukban lesz minden, mint a búcsúban. Amerikai modern rock, doom, afrobeat ütemekre, rocksztár szólóban, pusztulat death metal és grunge-os blues. /Fotó: Chevelle/
Pénteken jelent meg a texasi death metal csapat, a Frozen Soul első nagylemeze (eddig csak egy EP jött ki a nevük alatt), amit már egyenesen a Century Media gondozásában szállítottak le a nagyvilágnak - ez azért csak jelent valamit! Az old school death metal legszebb pillanatait felidéző csapat lemeze és az erről kiemelt három előzetese alább található. A dögszagú zenék kedvelőinek meleg szívvel ajánljuk fogyasztásra!
Még egy hónapig várni kell az Inglorious-rajongóknak, viszont pont a hosszú idő miatt csak bepattintott egy dalt a hard rock csapat, ne érje szó a ház elejét. A Medusa névre hallgató track is ugyanúgy a We Will Ride-on lesz elérhető, mint a korábban kiadott She Won't Let You Go, mint a két nóta lentebb található. A pontosság kedvéért a lemez megjelenési ideje: 
Egyelőre meg nem erősített források szerint és nem tisztázott okokból otthagyta a Bad Wolves-t a csapat énekese, Tommy Vext. A Budapesten is fellépett zenekar a Cranberries-feldolgozása révén lett igazán ismert, de Vextet a Five Finger Death Punch élén is láthatták már a fanok, amikor Ivan Moody-t helyettesítette, a rehabon töltött időszaka alatt. Hivatalos közlemény jelen állás szerint még egyik féltől sem érkezett, bár jó eséllyel Vext korábbi barátnője elleni bántalmazási ügye erősen belejátszhat az eseményekbe.
Újabb hét, újabb dal a Korpiklaanitól és ahogy megszokhattuk, videó is jár hozzá! A Niemi című tétel az 1960-ban, a Bodom-tónál történt gyilkosságsorozatról emlékezik meg, természetesen finn nyelven. A sötét téma ellenére a szám maga tagadhatatlanul korpiklaanis, mutatjuk, hogy sikerült! A teljes korong, Jylhä
Itt van a Korn gitáros Brian "Head" Welch szerelemgyerekének, a Love & Deathnek az újabb nótája, a White Flag. A minden különösebb körítést mellőző dalban Ryan Hayes, a Righteous Vendetta énekese vendégeskedik, a teljes nagylemez, a Perfectly Preserved
Rendesen rendet rak az új dalában a spanyol thrash-nagyágyú, az Angelus Apatrida. A videót is kapott Indoctrinate-ben elég magasan pörög a bpm, benne van minden, ami egy igazán keménytökű thrash számhoz szükségeltetik. A zenekar természetesen a következő nagylemezét promózza a dallal, a nemes egyszerűséggel a csapat nevét viselő album
Újabb nóta lett elérhető Michael Schenker új nagylemezéről, az ötven éves zenei karrierjét ünneplő, beszédes című Immortalról. A középtempós, de egyben heroikus Sail The Darkness egy dalszöveges videóval lett gazdagabb, ez, valamint az összes eddig kiadott tétel az alábbiakban található meg.
Már csak két hét és megjelenik az Asphyx albuma, a Necroceros, melyről újabb előzetest mutatott a veterán holland death metal csapat. A The Nameless Elite egy hagyományos, zenélős videó, de aki a tankokat szereti (az rossz ember nem lehet, haha), annak is jut kis csemege a képeken.
Mint mindenki, a Halestorm is dalírós üzemmódba rakta magát, viszont egy "kicsit" túlteljesítettek e téren, már hatvan nótányi ötletet pakoltak össze a csendesebb időszak alatt - más csapatok összesen nem hoznak össze ennyit egy egész fennállásuk folyamán. Viszont akárhogy is, lesz miből válogatnia Lzzy Hale-éknek, erről a MetalSucks podcastjének mesélt.