Hat év után új anyaggal jelentkezik a Los Angeles-központú HC / punk csapat, a Trash Talk. A Squalor című EP-ről a gyors, de gyilkos Something Wicked lett a mézesmadzag szerepét ellátó első fecske, a teljes csomag június 5-én fog megjelenni.
Hat év után új anyaggal jelentkezik a Los Angeles-központú HC / punk csapat, a Trash Talk. A Squalor című EP-ről a gyors, de gyilkos Something Wicked lett a mézesmadzag szerepét ellátó első fecske, a teljes csomag június 5-én fog megjelenni.
Úgy döntött az Archaic legénysége, hogy nem keresnek új frontembert Jósa Tamás helyére, hanem házon belül oldják meg a dolgot: Erdélyi Péter kerül át a mikrofon mögé. A zenekar ezzel együtt örömmel jelentette be, hogy a No Name Agency veszi át az ügyeiket, akik a nemzetközi porondon is igyekeznek majd segíteni a thrashereket.
Már elérhető minden zenei streaming szolgáltatónál, valamint egy házi playthrough videóval is debütál a budapesti okos groove metalos Stabbed legújabb minialbuma a never_here, mely mondanivalójával és hangulataival kísérteties és aggasztó realizmussal írja le azt a helyzetet és következményeit, amit az emberiség, vagy akár a zeneipar egésze tapasztal az elmúlt hónapokban. /Fotó: Lányi Kristóf/
Elkészült az egyelőre még ismeretlen című és beltartalmú szólólemezének anyagával a Slipknot és a Stone Sour frontembere, Corey Taylor. A zenész huszonöt dalt vett fel a csapatával, amiből persze jó eséllyel le lesz még hámozva ez-az. A csomag megjelenéséről nincs még semmi konkrétabb információ, de várhatóan még idén napvilágot fog látni.
Június 5-én érkezik a connecticuti djent csapat, a Currents új nagylemeze, a The Way It Ends. A tavaly az August Burns Red előtt Budpesten is megfordult csapat a Monsters című dallal igyekeznek serkenteni a figyelmet, ami egy remekbe szabott nóta lett!
A Ghost dala, a legutóbbi nagylemezen, a Prequelle-n megjelent Dance Macabre az utóbbi évek egyik nagy rockslágerévé nőtte ki magát, ezzel nem érdemes vitázni. És mint minden ilyen kaliberű dalhoz, ehhez is készülnek a feldolgozások. Az Off The Cross nevű zenekar mindezt viszont egy következő szintre emelte, több neves vendéget is belevont a dologba, így többek között az Aborted, az Eluveitie, vagy az Epica tagjait is. Vigyázat, epikusság-hegyek jönnek!
A japán Trooper Entertainment most nagyon dicsérendő módon ráfeküdt a korábban, a Felkelő Nap Országában felvett bulik, illetve azok részleteinek kiadására. A legújabb finomság a Carcass 2014-es turnéjáról való, ahonnan két dal, a Ruptured In Purulence és a Heartwork felvétele lett szabad préda. A Carcass már készül az új nagylemezére, a Torn Arteriesre, melynek kiadását őszre tervezik.
Hivatalos verzióban is elérhető lett a Killswitch Engage énekese, Jesse Leach által vezetett The Weapon bemutatkozó anyaga. Az A Repugnant Turn Of Events című anyagról előzetesben két dal hallgatható, de egy szigorúan jótékonysági célú vásárlást követően a teljes pakk elérhetővé válik.
Most, hogy a koncerteket fújhatjuk még egy ideig (főleg a nagyobbakat), felértékelődtek a koncertfelvételek, esetleg az archívumból előkapart, akár kézikamerás cuccok. Egy ilyen, mármint kézi kamerás felvétel került elő a Slipknot egyik első lemezes turnéjáról (ahogy ők sem, most mi se számoljuk a Mate. Feed. Kill. Repeat.-et), egész pontosan Sacramentóból. Az egy órás bál alatt természetesen csak az egyes számú, szimplán a zenekarról elnevezett korong dalaiból kapott egy nagy merítést a rajongósereg, értelemszerűen a klasszikus felállás jóvoltából. Azé' itt még volt kraft a dologban!
Eheti dalmegosztásunkban kemény zenék jönnek kemény embereknek több stílusirányzatból.
A valljuk be, nem túl veretes Let The Sin Begin után újabb dalt mutatott a volt Five Finger Death Punch dobosa, az itt Devil Daddy néven nyomuló Jeremy Spencer által életre hívott industrial csapat, a Psychosexual. Az ördögös imidzsre és erotikára építő csapat a Lady Killer című dallal folytatja a Torch The Faith címen megjelenő első lemezét, amit valamikor ősszel terveznek majd kiadni.
Nem törlik, hanem csak halasztják a három nu metal-korszakos ász, a Korn, a System Of A Down és a Deftones budapesti koncertjeit. A három zenekar (természetesen, vagy épp sajnos) különálló estéinek új dátumáról egyelőre nincs hír, de az amerikai zeneipari tendenciákat figyelembe véve leghamarabb is csak jövő nyáron láthatjuk a három csapatot.
Most már mindenki számára szabadon hallgatható lett a Shinedown dala, az Atlas Falls. A csapat a számot a jótékonysági célokból árusított pólója mellé "adta", amivel több, mint háromszázezer dollárnyi adomány gyűjtöttek össze a járvány idején főszerepet játszó egészségügyi dolgozók számára. Mindezt a zenekar is megfejelte további húszezer dollárral, amiért mi csak a kalapunkat tudjuk emelni! Mutatjuk a dalt!
A múlt héten bemutatott, huszonkét stílusos Freak On A Leash-feldolgozása után elkészítette a rajongók által megszavazott átirat-variánst is a Ten Second Songs agya, Anthony Vincent. Az énekes támogatói úgy vélték, hogy B.B. King stílusában lenne a legérdekesebb a Korn 1998-as slágere, úgyhogy meg is csinálta azt. Emberünk érdekességképpen azt is bemutatta, hogyan készül egy-egy ilyen videója.
Karanténaji gyanánt mindenki számára elérhetővé tette a tavalyi, New Yorkban adott koncertjét, illetve annak egy részletét a Soulfly. A Live Ritual NYC MMXIX címre keresztelt kiadványon szűk félórában sorakoznak a zenekar legjobbjai, a The Summoninghoz videós verzió is készült.
Friss dallal és videóval kedveskedik a rajongóinak a június 19-én új nagylemezzel jelentkező Haken. Az Invasion címre keresztelt tétel természetesen az eddigiekhez hasonlóan igényes videójában egy, a lemez címét is adó vírus születését követhetjük végig, ami aztán el is indul világhódító útjára. A többit majd a videóban!
Friss tétellel promózza az őszre várható albumát, az Utgardot az Enslaved. A svédek a Homebound című dalt mutatták be országnak-világnak, melyhez egy klipet is készítettek. Ez utóbbit június 26-án egy ötszáz példányszámra limitált kislemezen is kiadják majd.
Kiadta a bemutatkozó dalát a Faith No More-billentyűs Roddy Bottum és meleg párjának, Joey Holmannek a közös projektje, a Man On Man. A Daddy című dalban mind a két tag megcsillogtatja a hangszálait, a nóta maga egyébként leginkább az elektro-rock kategóriába lőhető be (ha egyáltalán). Az érzékenyebbek a videóval csak óvatosan ismerkedjenek!
Olyannyira megihlette a tavalyi Morteal Jazz Festes fellépés a Voivodot, hogy stúdióverzióban is kiadják a The End Of Dormancy fúvósokkal dúsított változatát. A legutóbbi nagylemezen, a The Wake-en kiadott dal ezen kiadása és koncertfelvétele mellett a The Unknown Knows átértelmezése is helyet kap majd. A címadó dalhoz videó is készült!
A High Command legújabb klipes dala, a Merciless Steel érzékeny pontokat érinthet a húsz év felettiek lelkében, lévén a képi világ egy az egyben hozza a VHS-korszak képi világát. A tavalyi, Beyond The Wall Of Desolation című nagylemezen kiadott nóta filmecskéje a sokszor másolt, ronggyá nézett szalagok érzését idézi elő, alá persze zakatolnak a riffek hegyekben!