RockStation


A Northlane megrengeti a Dürer Kertet

2024. március 26. - sunthatneversets

northlane-2024.jpg

Az ausztrál metál formáció eddig hat sikeres nagylemezt jelentett meg – legutóbb 2022-ben az Obsidiant – dalaikkal pedig fáradhatatlanul turnéznak rendszeresen világszerte. Ennek köszönhetően Budapesten sem ismeretlenek és az előzenekari látogatások után már saját turnéval is megfordultak a Dürer Kert falai között, most pedig itt az alkalom a visszatérésre, október 2-án. /Fotó: Kane Hibberd/

Tovább

A Parkway Drive énekesével közös dalt adott ki a Northlane

northlane-2024.jpgKomoly dallal kezdi meg a frissen bejelentett Mirror's Edge című EP-jének a promóját a Northlane. A matekszakos metalcsapat elsőként a Miasma című nótát adta ki a nevezett, hat dalt tartalmazó csomagról, aminek érdekessége (amellett, hogy bitang húzós szám), hogy a Parkway Drive énekese, Winston McCall vendégszerepel benne. A teljes pakk április 12-én érkezik majd és rajta lesz a tavaly év végén kiadott Dante című nóta is.

Tovább

Clockwork - Új kislemezdalt dobott ki a Northlane

northlane_2021.jpgFriss klipes dal jött a Northlane-től, ami a Clockwork címet kapta. A nóta amellett, hogy egyfajta étvágycsökkentő szerepet tölt be, egyben a Tom Clancy’s Rainbow Six Siege Oceanic Nationals esport liga hivatalos dala is ami éppen ma veszi kezdetét. Nos, nem hiába a választás, a dalnak megvan a maga lendülete egy jó kis aprítás mellé!

Tovább

Új dallal jön a legutóbbi Northlane-lemez újrakiadása

northlane2019.jpgEgy deluxe újrakiadást kap a Northlane tavalyi nagylemeze, az Alien. A dupla vinylen július 31-én megjelenő anyagon a nagylemez és annak instrumentális verziója mellett egy eddig kiadatlan, a lemezzel együtt felvett nóta, az Enemy Of The Night is ott fog mosolyogni, természetesen mindkét változatban. Ezt a dalt már meg is tudjuk mutatni!

Tovább

WHILE SHE SLEEPS I NORTHLANE I NOVELISTS I SHVPES @ Majestic Music Club, Pozsony, 2017.06.25.

wss_1.jpeg

Laza fél órás autóút után megérkeztünk a pozsonyi Majestic Music Club-hoz, szerencsére elég közel találtunk parkolót, de így is lemaradtunk az első bandáról a birminghami SHVPES-ról, nem mondom, hogy nem volt benne némi szándékosság… /Fotó: Bart Jansen/

Tovább

Impercion Never Say Die! - Chelsea Grin és még 5 banda szerdán a Dürerben

1287-1.jpgImpercion Never Say Die elnevezés alatt egy egy estés utazó fesztivál érkezik szerdán, az az április 27-én a Dürer Kertbe. A hat zenekar közül pedig talán az Egyesült Államokból érkező Chelsea Grin és Emmure lehet a legismerősebb, hiszen mindkét csapat a deathcore színtér jeles képviselője. Ők osztoznak a színpadon honfitársaikkal a Hundredth nevű bandával, illetve a kanadai Despised Icon és a két osztrák a Northlane és a Hellions zenekarokkal. Akik egyébként Európában nem kisebb nevek, mint a fentiek. Így erős estére kell számítani. A szokásos behangoló videókat pedig természetesen, itt tovább kattintva találjátok.

Tovább

A Mikulás ezúttal egy Parkway Drive koncerttel kedveskedik!

parkwayDrive1.jpg

Valljuk be nem kellett sokat várnunk, hogy a hazai metalcore közönség első számú kedvence, az ausztrál Parkway Drive visszatérjen hozzánk, hiszen legutóbb két éve jártak Budapesten (illetve tavaly nyáron Sopronban, a Volt Fesztiválon), amikor is a Petőfi Csarnokban adtak egy gigantikus koncertet és egy életre szóló élményét az odalátogatóknak. Az elmúlt tizenkét esztendő alatt a zenekar pedig szinte minden álmot és még annál is többet megvalósított, hiszen négy nagylemezzel, két DVD-vel és egy az életüket átfogó könyvvel a hátuk mögött nem csak arról nyerhettünk tanúbizonyságot, hogy egy elszánt és önmagát fokozatosan professzionálissá kinövő csapatról van szó. Hanem bizony arról is, hogy a Parkway Drive egyike azon ritka csapatoknak, akiket a hírnév megtartott pont ugyanolyan – jó értelembe vett – egyszerű szörfős srácnak, mint akikként évekkel ezelőtt megismerhettük őket. Őszinteség és hitelesség hatja át őket miközben járják a világot, hogy rajongóiknak zenéljenek, akik közül a magyarokat mindig is különös tisztelet övezte a részükről. A modern metalcore szcéna leghíresebb ötös fogata az övüké, akik több ezer fiatal zenekart ihlettek meg vagy gyakoroltak rájuk nagy hatást az évek alatt. Zeneileg merre tovább? Lassan közeledik az új Parkway Drive nagylemez is, hiszen a 2012-es Atlas biztonsági játéka is már azt predesztinálta, hogy itt az ideje részükről valami nagyot és merészet lépni. Ám előtte még egyszer keresztül szelik a világot, beleértve a magyar fővárost is: azonban míg legutóbb lemezbemutató koncertkörúton vettek részt, most az egész fennállásukat átfogó programmal készülnek, így régi és új rajongók vállvetve vehetnek majd részt a mikulásnapi mulatságon. Számodra mi lenne az álom szett?

Tovább

More Than Life, Northlane, Stray From The Path, Architects @Dürer Kert, 2014. 04. 03.

archi.jpg

Az Architects  azok közé a zenekarok közé tartozik, akik gyakran útba ejtik hazánkat turnéik keretében.  A brit metalcore legnevesebb képviselője április 3-án hatodszorra lépett fel nálunk ismét headliner pozícióban. A műfaj kedvelői számára szinte elkerülhetetlen név ez, így nem lepődtem meg, hogy a koncert napjára jegyek már nem is maradtak. A január 26-ai Protest The Hero buli mellett talán ez volt számomra az eddigi év legjobban várt koncertje. Én először két éve láttam őket szintén a Dürer kertben, ahol egy magabiztos meggyőző koncertet adtak, a While She Sleeps-szel és a Heights-szal együtt. Ezúttal a More Than Life, a Northlane és a Stray From The Path melegítette be a színpadot.

Tovább

Architects (UK), Stray From The Path (USA), Northlane (AU) és More Than Life (UK) a Dürer kertben

Architects 2013.jpg

A horzsoló metalcore kedvelői hamarosan személyesen is kifejezhetik hódolatukat a művészeti forma iránt: tekintélyes előzenekari kísérettel ugyanis április 3-án ismét Budapesten koncertezik az egyik legjobban jegyzett brit műfaji banda, az Architects.

Tovább

Tavaszi nagytakarítás - elmaradt kritikák az előző negyedévből

tavaszi_kritikak.png

Az év első negyedében voltak olyan megjelenések, melyekről illet volna vagy érdekes lett volna egy-egy cikkben megemlékezni, de sajnos nem készültek el ezek az írások. Így most egy rövidített verzióban, zanzásítva teszünk – ha nem is mélyre ható – kritikai elemzést, mert ezek az év végi bestof válogatásnál is előkerülhetnek, vagy egyszerűen az adott színtér egy jelentős alkotásáról van szó, vagy csak azért, hogy tudjatok róla. Hajtás után nyolc lemezről teszünk említést.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum