RockStation

Nekiállt az új lemez anyagának a Parkway Drive!

2020. május 26. - theshattered

pd2019.jpgParkway Drive-ék, mivel úgysem tudnak mit csinálni (2020-ban biztos nem lesz turnéjuk), nekiálltak az új lemez anyagának. Ez, ahogy Winston McCall énekes is elmondta, nem jelenti azt, hogy hamarosan jönnek is már az új dalok, de legalább megpróbálják aktívan tartani magukat a karantén idején is. A szomorú hír, hogy az ötös a járvány miatt eltörölt budapesti koncertjét nem pótolja, de erről az érintettek már biztos jó ideje tudnak.

Tovább

Két masszív ritkasággyűtjemény jön a The Swordtől!

the_sword_2015.jpgConquest of Kingdoms és Chronology 2006–2018. Ezeken a címeken lehet majd megtalálni, vagy éppen már előrendelni a The Sword dalait összefogó két, ritkaságokkal sem spóroló gyűjteményes anyagot. Míg előbbi három vinylen harminc, ebből tizenhat eddig ki nem adott dalt, utóbbi három CD-n ötvenkettő, ebből egy tucatnyi eddig a fiókban pihent tételt fog rejteni. A természetesen igényes borítók mögé bújtatott, neves zenészek (Lars Ulrich, Mark Morton, Neil Fallon) jegyzeteit, visszaemlékezéseit is tartalmazó pakkok dallistáját és az eddig csak japán bónuszként elérhető The Daughter Of Dawnt már mutatjuk is!

Tovább

Ne Felejts címen új dallal és videóval jelentkezett a HolyChicks

holychicks_1.jpgFriss dalt mutatott a HolyChicks. A csajkvartett az újonnan bemutatott Ne Felejts című balladai hangulatú, de várhatóan nettó slágerré növekedő nótára készítette a mobil képernyőjére optimalizált, az otthonlétben is a jót meglátó klipjét, ezt lentebb meg is találjátok - minden egyéb infóval egyetemben.

Tovább

Jön Flea életrajzi könyve!

flea-lsd-gyerekeknek.jpg

LSD gyerekeknek. Mi van? Nem, nem hülyültünk meg, hanem ezzel a címmel jelenik meg a Red Hot Chili Peppers mágikus basszusgitárosának, Flea-nek az életét bemutató könyv. Tényleg be kell látni, hogy nincs okunk panaszra. Nincsenek koncertek, de annyi olvasni valót kapunk, hogy az valami hihetetlen! Csak győzzük pénztárcával. A Popshopnak hála a könyvet már elő is rendelheted!

Tovább

Itt egy feldolgozásdal a Morse / Portnoy / George triótól

neal_morse_band_portait2.jpgAhogy korábban írtuk is, hamarosan új nagylemezzel, illetve az eddigiek (azaz a három albumuk) díszdobozos újrakiadásával fog jelentkezni a Neal Morse, Mike Portnoy és Randy George alkotta trió. A Cov3r To Cov3r című korongról az Gerry Rafferty-féle Baker Street került most ki, a teljes pakk július 24-től lesz elérhető.

Tovább

Dél-Amerikából jött a Metallica Mondays új része!

unnamed_2.jpg2014. március 20-án adta azt a koncertjét a Metallica, amely a Metallica Mondays legújabb részeként került bemutatásra. A Metallica By Request bulik részeként a rajongók szavazhatták meg, mit is szeretnének hallani, így például kimaradt a Sad But True, a Nothing Else Matters és a For Whom The Bell Tolls is, de azért nem kell félteni őket: jut az alapnótákból gazdagon!

Tovább

Albumsimogató: jubileumát ünnepli a Soulfly Omen című albuma

10 éves az utolsó jó Soulfly album?

soulfly_omen.jpg

A Soulfly egy rettentően meghatározó zenekar volt a kétezres években. Emellett ha akarunk, se tudunk elmenni. Illetve nem is feltétlen a zenekar, mert abban jöttek-mentek a tagok. Sokkal inkább Max Cavalera volt a meghatározó. Lehet vitatkozni, hogy az öregnek nem kellene már úgy tenni, mintha gitározna, vagy ordítana, de az érdemeit nem lehet tagadni. Ma tíz éves a Soulfyl Omen albuma.

Tovább

Közösen dolgozta fel George Harrison dalát Jen Majura, Gus G. és Mike Portnoy

maxresdefault_13.jpgAz Evanescence gitárosa, Jen Majura is beszállt a mindenkivel jammelős karanténbizniszbe, melynek során rövidke, egy-másfél percben szállítanak le bizonyos klasszikus dalokat. A lentebb látható teljes sorozat ötödik részében az ex-Beatle, George Harrison klasszikusát, a Got My Mind Set On Yout kapta elő az itt az énekes szerepét vállaló Majura, a társak a "bűnben" Gus G. és Mike Portnoy lettek.

Tovább

A turné, amikor James Hetfield nem tudott gitározni

Vagy ha tudott is volna, nem volt szabad!

0metallica2018_25_eredmeny.jpgJames Hetfield és a nyakában lógó gitár látványa olyannyira összeégett az idők folyamán, hogy már talán hangszer nélkül el sem tudnánk képzelni a jó Papa Hetet a színpadon (elég csak a fenti képet megnézni). Pedig volt egy időszak, amikor kénytelen volt mellőzni a pengetést, sokan talán fejből is tudják: 1992-ben, amikor egy pirotechnikai baleset miatt megsérült az akkor már világsztár státuszban lévő frontember keze. Ezen a turnén a Metal Church riffmestere, John Marshall ugrott be helyette pengetni, James pedig legfeljebb a mikrofonállványt ragadhatta meg - láthatóan elég szerencsétlenül is érezte magát ebben a helyzetben. Láthatóan bizony, mert hogy meg tudunk mutatni egy teljes (bár rajongói) koncertfelvételt erről a körről, a helyszín Oakland, a dátum 1992. szeptember 24!

Tovább

Ezúttal a Mad Max főcímzenéjét dolgozta fel a csupa neves arcból álló At The Movies

atthemovies_1.jpgTina Turner - We Don't Need Another Hero megvan? Tudjátok, a Mad Max 3. zenéje! Na, ezt kapta elő a karanténprojektként üzemelő At The Movies, amiben most kicsit facsartak a felálláson. Ezt a dalt sem kis nevek kapták el, a videó alatt mutatjuk is a listát, elég annyit mondani, hogy az egyszeri projekt mivolta ellenére is közelíti az eredeti felvétel színvonalát!

Tovább

Nergal és Mantas, avagy ilyen a Satanarchist "demonic mixe"

behemoth-2018-august-press-shot.jpgNergal mindig kitalál valamit! Mindig jut valami érdekesség a Behemoth vezérétől, amin lehet csámcsogni, legyen az zenei, vagy nem zenei megnyilvánulás. Az utóbbi azért mindig szebben csend. Most a lengyel zenész azt mutatta meg, hogyan nyomta a Venom klasszikusát Mantasszal, a veterán brit csapat alapító gitárosával. A dal a Satanarchist, az eredmény pedig a monitorról felvett minőségével... Na, azzal inkább várjuk meg a rendes videót!

Tovább

Mintha sosem lettünk volna itt

never_here EP megjelenés a budapesti groove metalos Stabbed-től

20190505-stabbed-klipp-76.JPG

Már elérhető minden zenei streaming szolgáltatónál, valamint egy házi playthrough videóval is debütál a budapesti okos groove metalos Stabbed legújabb minialbuma a never_here, mely mondanivalójával és hangulataival kísérteties és aggasztó realizmussal írja le azt a helyzetet és következményeit, amit az emberiség, vagy akár a zeneipar egésze tapasztal az elmúlt hónapokban. /Fotó: Lányi Kristóf/

Tovább

Kész van Corey Taylor szólólemezének anyaga!

0stonesour2018_20_eredmeny.jpgElkészült az egyelőre még ismeretlen című és beltartalmú szólólemezének anyagával a Slipknot és a Stone Sour frontembere, Corey Taylor. A zenész huszonöt dalt vett fel a csapatával, amiből persze jó eséllyel le lesz még hámozva ez-az. A csomag megjelenéséről nincs még semmi konkrétabb információ, de várhatóan még idén napvilágot fog látni.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum