
Itt egy újabb Pennhurst zúzda Destructive Masterpiece címmel ismét szöveges videó formájában, a jövő tavasszal megjelenő első nagylemezről.

Itt egy újabb Pennhurst zúzda Destructive Masterpiece címmel ismét szöveges videó formájában, a jövő tavasszal megjelenő első nagylemezről.

Február 28-án F8 címmel új lemezzel jelentkezik a Five Finger Death Punch. A Better Noise Music gondozásában megjelenő új albumról a csapat most közzétette az első új dalt Inside Out címmel, melyhez egy dalszöveges videó is társul. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar február 20-án a Megadeth és a Bad Wolves társaságában a Budapest SportArénában játszik.

Egy koncert volt, név szerint ez, amit már március óta vártam – ha jól emlékszek, márciusban jelentették be Devin Townsend újabb magyarországi koncertjét. A zseniális Empath kiadását követően emberünk már járt egyszer az Öreg Kontinensen, akkor egy akusztikus turnén hozta el kattant ötleteit (Budapestet elkerülve), de most nem volt kegyelem: a Barba Nerga falaira is fel lettek kenve az új nagylemez színei és már gyöngyszemek!
Decemberben már a fű se nő! Milyen igaz mondás ez kérem szépen. Split EP-k, sima EP-k koncertlemezek, meg ki tudja még mi minden a felhozatalban. Már most várjuk a januárt.
Tegnap hivatalosan véget ért a Slayer karrierje. A veterán thrash kvartett Los Angelesben lépett utoljára színpadra, ahol, mint sok éve már, az Angel Of Deathet játszották zárószámnak, hogy aztán vélhetően örökre búcsút intsenek az ott megjelenteknek is. A bátran mondhatni, metaltörténelmi eseményről felvétel is készült. Érzelmes pillanatok következnek!

Till Lindemann megkérdőjelezhetetlenül korunk egyik legnagyobb költője, aki nem mellesleg a világot meghódító Rammstein zenekar frontembere is, na meg persze a Lindemann banda főkolomposa. Természetes volt, hogy mielőtt majd újabb világkörüli turnéra indul az anyabandával a Peter Tägtgren közös Lindemann-nak is ki kell hoznia valamit. Itt az F & M.
Egy újabb klipes nótával csábítja a rajongókat a jövő február 16-án Budapestre látogató, a legfrissebb turnét nálunk kezdő Lordi. Az I Dug A Hole In The Yard For You című dal a január 31-én megjelenő Killection című lemezen fog helyet kapni.
Egy kellemes kis Valentin-napi meglepetést kapnak kedvencüktől a Kreator rajongói. A London Apocalypticon címre keresztelt élő anyagról, melynek anyagát 2018. december 16-án, a Dimmu Borgirral közösen adott bulijukon rögzítették, a borítót és egy dalt, a Satan Is Realt már be is mutatták, mi meg ezek közé azt is beszúrtuk, hogy milyen dalok csendültek fel az említett éjszakán.
Heti dalmegosztásunkban volt black'n'roller norvégok, kanadai muzsikák és az USA-ból is két banda, mégha az egyik feldolgozást is játszik.

“Barlanglakó harci doom” – így nevezi magát a Conan. Ezt megtudtam, megértettem, megjegyeztem, aztán ennek tudatában indultam el a Dürerbe csütörtök este.
Pénteken jelent meg a Prong új korongja, az ötdalos Age Of Defiance. A kicsit sem könnyűsúlyú eresztésről természetesen a címadó dal is szabadon elérhető lett, mi sem vagyunk restek megmutatni.
Közös ruhakollekcióval jelentkezett az Iron Maiden és az angol focicsapat, a West Ham United. A Steve Harris kedvenc focicsapatának színeit és persze a 'Maiden logóját viselő szettet (illetve darabjait) a zenekar és a focicsapat weblapján is be lehet szerezni, mi egy galériában mutatjuk be, milyen is lett a végeredmény (elég menő).
Igaz, most a Tool, az A Perfect Circle és a Puscifer élén tolja, de Maynard apánknak is el kellett kezdenie valahol. 1987-ben éppenséggel egy C.A.D., azaz Children of the Anachronistic Dynasty nevű csapat élén tolta, akikkel még a TV-ben is felléptek. Erről egy majd' huszonöt perces felvétel elérhető lett nem is olyan régen.
Egy jó masszív éjszaka lesz a március 25, annak legalábbis mindenképp, aki aznap a Dürer Kertbe látogat. A Faces Of Death címre keresztelt turné révén ugyanis nem kisebb arcok nyomják majd szét a ház falát, mint a Decapitated és a Beyond Creation, akiknek az Ingested, a Lorna Shore és a Viscera melegítik majd be a közönséget. Finom lesz?
Egy újabb dalt sorakoztatott be a Weathermaker Vault Series címre keresztelt sorozatába a Clutch. A kvartett a Creedence Clearwater Revival egyik dalát, a Fortunate Sont kapta elő és forgatott hozzá egy klipet, természetesen az egész nyakig tocsog a feelingben.

Végre megjelent az ős Maiden történetét bemutató, teljes mértékben Polgár Péter által készített magazin első száma, mely az Iron Maiden Antológia címet kapta! A mű a kezdeti éveket (1975-79) öleli fel soha nem látott fényképekkel és elfeledett történetekkel. Részletes infók ex-tagokról, rengeteg korabeli újságcikk és masszív NWOBHM retrospekció 132 oldalon igazi fanatikusoknak!
Abban a pillanatban, ahogy kabátjainkat a ruhatáros hölgyek gondjaira bíztuk, bazi nagy vihar kerekedé, mondom, milyen pechünk van, de hamar rájöttem, hogy fedett helyen vagyunk, és ez csakis az Arkona introja lehet. Bevallom, kicsit tartottam ettől az előadástól. Nem vagyok egy kifejezett folk metal fan, amikor pedig életemben egyszer és először hallottam őket a már nem tudom kinek előzenekaraként, arról nem sok emlékem volt. (Mielőtt valaki félreértené: ebben csupán az eközben eltelt hosszú idő a ludas.)
Kiadta az első lemezelőzetes dalát a Serenity. A január 31-én megjelenő, I. Miksa német-római császár életét feldolgozó The Last Knight címre keresztelt korongról a Herbie Langhansszal közös Set The World On Fire került ki, mint mézesmadzag, melyhez természetesen egy videó is társult.
Rendesen odapakolt a rajongóknak a Black Veil Brides. Egyrészt kiderült, ki lett a nemrégiben távozott basszer, Ashley Purdy utódja, másrészt két friss tétel is járt a bejelentés mellé. Az immár a Lonny Eagletonnal felvett tételek (őt az énekes, Andy Biersack szólócsapatából ismerhetnek a fanok) lentebb találhatók. A Black Veil Brides rajongói jobb, ha hozzászoknak ehhez a formátumhoz, a The Vengeance és a Saints Of The Blood az első adagja a mostantól sűrűbben megjelenő, általuk duológiáknak nevezett sorozatnak.
Telemark címen, február 14-én fog megjelenni Ihsahn legújabb nagylemeze. A kétrészes, norvég szövegeket felvonultató EP sorozat első, az ígéretek szerint súlyosabb felén öt dal fog helyet kapni, a második, szintén öt tételt felvonultató "kistestvér" majd a progresszívebb irányban fog jeleskedni.