A nyolcvanas évek elején itthon nem volt CBGB klub. Ahogy Peter and the Test Tube Babies és Fear, sőt HR, Ian MacKaye, Wattie Buchan és Raybeez sem a színpadon. Viszont volt sajátos és valóban földalatti punkmozgalom, bandák tucatjaival és intenzív koncertélettel. Ahol azok szeme előtt, akik akkor mindennek részesei voltak, szintén legendák születtek. Egy olyan társadalomban, ahol a szabadság még nem volt része a mindennapoknak. Így a kiadók sem kapkodtak az akkori bandák után. Zenéik többnyire amatőr körülmények között rögzített formában, agyonmásolt kazettákon terjedtek. Ezek között pedig fontos szerepet töltöttek be a körülbelül nyolcvanas évek közepétől kiadott Pajtás Daloljunk válogatások. Ahol az akkori bandák számai jelenhettek meg a Trottel Records, vagyis főleg Rupaszov Tamás jóvoltából. Ezeknek a kiadványoknak és zenekaroknak állít emléket most az a két bakeliten megjelenő újabb válogatás, melyek közül az egyik már elérhető egy ideje. A másik pedig a napokban jön ki. Pajtás Daloljunk X és Y címmel.