Új év, új lemezek, új koncertek, meglepetések, csalódások. Hogy az alábbi listában található tizenöt, várhatóan idén megjelenő album meglepetés, csalódás, vagy tisztes iparosmunka lesz, az majd persze "röptében" fog kiderülni (már persze ha tényleg megjelenik), de az biztos, hogy az érkezésükre érdemes lesz odafigyelni minden gitárzene kedvelő fanatikusnak.
Hosszas csend után életjelet mutatott a The Damned Things, még ha nem is feltétlen aktívat. A Keith Buckley, Joe Trohman, Scott Ian, Andy Hurley, Dan Adriano felállású, mondhatni all-star brigád hivatalos stream formájának is elérhetővé tette a 2011-es Batman: Arkham City játék mellé készített lemezen kiadott Trophy Widow című dalát, melyet kis példányszámban fizikai példányban is kiadnak (a korongok már mind elkeltek).
Három különleges koncerttel zárja az évet John Bush. Az énekes a bulikon (melyek közül az első már le is ment) az Anthraxben töltött korszakára emlékszik vissza, mégpedig úgy, hogy csak a vele felvett, azaz a Sound Of White Noise, Stomp 442, Volume 8: The Threat Is Real és a We've Come For You All lemezekről szemezi a dalokat. A koncerteken, legalábbis az elsőn Phil Demmel, Mike Orlando, Jason Bittner és Joey Vera húzta a talpalávalót, melynek a dallistáját és néhány rajongói felvételét az alábbiakban találjátok meg.



Van, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a rock és a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Most például punkokkal, legendákkal és mindenféle nemi jegyekkel.
Izmos koncert várható a Barba Negrában, a thrash három nagyágyúja, a Kreator, az Anthrax és a Testament fogja ugyanis cafatosra kapni a megjelentek arcát. A buli
Már jó ideje dolgozik a következő nagylemezén az Anthrax, úgy tűnik, lassan összeáll a 2016-os For All Kings utódjának anyaga. Scott Ian elmondása szerint tizenegy nóta már körülbelül megvan, amiket a tervek szerint még idén fel szeretnének venni.
Jon Dette-t egyáltalán nem kell bemutatni a thrash ismerőinek, kedvelőinek, hiszen emberünk a Testamentben és a Slayerben is megfordult annak idején. Nos, ő az, aki most egy dobvideó-sorozatban mutatja be, hogyan kell játszani a thrash nagy négyesének, azaz a Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax egy-egy dalát, ezeknek a videóit az alábbiakban találjátok meg.
Mindig érdekes kérdés, amikor arról beszélünk, ki mennyire jó, vagy ki jobb a másiknál. Esetleg hogy ki alul-, ki pedig túlértékelt a maga területén. Egyértelmű, hogy ilyenkor a személyes ízlés és preferencia kerül látótérbe, ahogy tette ezt Scott Ian is, amikor megkérdezték, kik az ő kedvencei és kik a szerinte leginkább alulértékelt ritmusgitárosok.
