Bizony már jó ideje várat magára az az Anthrax lemez, de ha minden jól megy, jövőre már végre tényleg a kezünkben foghatjuk a For All Kings utódját. Scott Ian elmondása szerint Karácsonyig fel szeretnék rántani a hangszeres részeket, aztán már csak a stúdiós varázslat kell és jöhet is az anyag!
Scott Ian: "Volt egy alkotó időszakunk itt L.A.-ben, Charlie, Frankie és én felvettünk kilenc dalt. Azelőtt fejeztem be azoknak a daloknak a gitárrészeit, mielőtt júniusban, vagy hogy New Yorkba mentünk. Frankie éppen L.A.-ben van, jelenleg is a basszussávokat veszi fel azokhoz a dalokhoz. Én pénteken megyek stúdióba, mivel volt körülbelül egy hónapom, amikor csak a gitárokkal molyoltam, kitaláltam egy csomó dalgot, amiket király lenne hozzáadni. Szóval pénteken megyek és az egész napot azzal fogom tölteni, hogy extra sávokat vegyek fel. Donais már dolgozik a szólókon a házi stúdiójában, én pedig a szövekeket faragom. Szerintem nyakig vagyunk benne, fogalmazzunk úgy.
Lesz majd még egy felvevő időszak októberben, talán novemberben. Charlie-nak ez a két alkalma lesz, hogy begyakorolja a részeit, mert van még másik négy-öt dal, amit fel szeretnénk venni. Aztán ha minden klappol, úgy szeretném, ha Karácsonyra, vagy szilveszterre a dolgok java meglenne. Ha nem is megkeverve, de minden fel lenne már véve akkorra."