RockStation


Zenészek a Heim Pál Gyermekkórházért [KONCERTAJÁNLÓ]

2010. március 15. - sunthatneversets

Február 28-án éjjel az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő Heim Pál Gyermekkórház műszaki-technikai épületében betörés történt, melynek során az osztályon lévő műszaki-technikai és informatikai eszközöket loptak el. A jelentős anyagi káron felül az épületben is több millió forint nagyságrendű kár keletkezett.
Szilver Tibor úgy érezte, minden áron tenni akar valamit. Latba vette lehetőségeit, ismeretségi körét, barátjával Bertszán Andrással meg sem állt a megvalósításig.
Mivel Tibor jó ideje a Petőfi Csarnokban dolgozik, a lehetőségei adottak voltak. Így jött létre a Zenészek a Heim Pál kórházért program, ahol március 19-én, este 18 órától kifulladásig zenészek szórakoztatják az adakozni és bulizni vágyó közönséget.
A 800 forintos belépő mellett egy urnát helyeznek el, ahova tetszés szerinti összeget lehet bedobni a kórház javára.
 

„Nem akartuk, hogy az esetleges magas jegyár visszatartsa azokat, akik tenni szeretnének az ügyért.  – mondta Szilver Tibor. Természetesen örömmel vesszük, ha az urna is megtelik. Igyekeztünk e rövid idő alatt színes programot összeállítani, a rock és metal műfajának színes palettáját sikerült felvonultatnunk. Ezúton köszönöm a zenészek, zenekarok, a Petőfi Csarnok vezetőségének és mindenkinek a segítséget, akik azonnal igent mondtak a kérésünkre. Természetesen a teljes bevételt a kórház kapja, akik nagyon örültek a lehetőségnek. Mindenkit szeretettel várunk, akit szintén megbotránkoztatott ez az aljas történet.”

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum