RockStation


Az erőszak hatására - Frissített a Converge az érkező lemez előtt

2017. augusztus 16. - csubeszshuriken

0005309197_10.jpgÚjabb frissítés az érkező kilencedik Converge lemezzel kapcsolatban. Természetesen az első publikus dal formájában, amivel mostantól szabadon ismerkedhetünk a massachusettsi mester kvartett elővezetésében. Az emblematikus banda egyébként The Dusk in Us címen nyitja meg fennállásának újabb fejezetét, ami november 3-án lesz teljes hosszában kiélesítve majd az Epitaph istálló segítségével. Az év egyik kellőképpen várt anyagaként. Melyhez újabb ízelítőül az Under Duress című számot itt lejjebb csekkolhatjátok. Ami nem csak az érkező cucchoz, de a pozsonyi koncerthez is lehet kedvcsináló. Ugyanis a Converge a Gorguts és a Havok társaságában augusztus 21-én lép majd színpadra a határon túli magyar városban.

Tovább

Converge videó - Megtoldva az új EP másik dalával

0005309197_10.jpgAzt már tudjuk, hogy a következő Converge nagylemez is készül, de ami ebben a pillanatban kézzelfogható, az egy új kislemez. Melynek egyik dalához videó is készült. Miközben már másik dala is publikus felületen figyel. A videó viszont a I Can Tell You About Pain című számmal tolja a rövid történetet, amiből az is kiderül, hogy ha csak tejet iszol és közben nem beszéled ki magadból a szemét szarságokat, az piszkosul veszélyes, mert időzített bomba leszel. Na meg persze az is, hogy a Converge továbbra sem okoz csalódást. Az őrület határán tovább mozogva zeneileg.

Tovább

Ahogy Ben Koller ígérte - Idén elkészül a kilencedik Converge lemez

0005309197_10.jpgBen Koller a Converge dobosa épp csak hazaért All Pigs Must Die nevű másik bandájának turnéjáról és máris ráerősített a januárban meglebegtetett hírre, hogy idén elkészülhet a massachusettsi négyes kilencedik nagylemeze. Természetesen a producer mágus Kurt Ballou és Jacob Bannon társszerzői együttműködésében, ami a zenét és a szövegeket illeti.

Tovább

Kíváncsi vagy a Converge énekes Jacob Bannon projektjére?

Hamarosan érkezik a Wear Your Wounds albuma

miniwearyourwoundswyw1800_1200x.png

Mostanában beindult az élet (ha megállt valaha egyáltalán) a Converge énekese, Jacob Bannon háza táján. Nemrég jelent meg az anyazenekar klasszikus albumának koncertverziója (Jane Live), április 3-án pedig jön a Wear Your Wounds szólóprojekt első teljes értékű anyaga. A lemezen a régi társ, Kurt Ballou (Converge) és Mike McKenzie (The Red Chord, Stomach Earth) gitározik, Chris Maggio (Sleigh Bells, Trap Them, Coliseum) dobol, és Sean Martin (Hatebreed, Cage, Kid Cudi, Twitching Tongues) játszik basszuson. Itt egy lemezes dal, míg itt egy limitált, kislemezen megjelenő dal hallható. Belassult, cipőbámulós pszichedélia rajongók előnyben.

A maga teljességében publikus a Converge új koncertlemeze

maxresdefault_12.jpgA tavalyi Roadburn Fesztivál egyik nagy dobása volt a Converge dupla fellépése. Ahol mindkét alkalom abszolút exkluzívnak számított, hiszen második este a néhány alkalomra összeállított Blood Moon összeállítással léptek színpadra a bostoniak, míg az első show a Jane Doe lemeznek szólt az elejétől a végéig. Ez pedig rögzítésre is került tilburgi helyszínen, amit aztán a banda gitáros producere Kurt Ballou mixelt, majd Brad Boatwright végezte el rajta a master munkálatokat. A zenekar legnépszerűbb albumának eme hivatalosan is megjelenő élő változata pedig most a maga teljességében meg is hallgatható. Ugyanis Jane Doe kisasszony itt vár a hajtás után és az üdvös hír az, hogy tizenöt év elteltével sem lett kevésbé labilis vagy szélsőséges érzelmileg.

Tovább

Nézd meg a Converge hogy nyomta a Roadburn Fesztiválon

tumblr_o5qql2mzqs1uu2lwbo1_1280.jpgNem rég számoltunk be hosszabban az "Atomvillanás jobbról" című cikkünkben az idei Roadburn Fesztivál eseményeiről, ahol két exkluzív szettel is színpadra állt a Converge. Az áprilisban Hollandiában lezajlott méltán híres underground fesztivál először a Jane Doe albumot üdvözölhette színpadán, amit a Converge az elejétől a végéig letolt az első napon. Majd két nappal később színpadra állt a Blood Moon névre keresztelt exkluzív szettel, ami áthangszerelt és újra gondolt Converge számokat tartalmazott, amiket vendégzenészek részvételével adott elő a zenekar elképesztő módon. Ezek a koncertek kerültek került rögzítésre teljes hosszában, ami a minap bukkant fel a legnépszerűbb videómegosztón, hogy amiről aki lemaradt, az szájtátva megskubizhassa. Természetesen itt, a hajtás után...

Tovább

A Convege az Converge: Converge, Martyrdöd & Okkultokrati @ A38 Hajó, 2014.08.10.

0converge2014_18.jpg

Mivel a szerdai Bringin' it back fesztivált Vonat in Vonat out kombóban nyomtam sok év után újra, felüdülés volt újra a kicsit öreges 4 kerekű járművet választani. A másik felüdülés, hogy időben kezdődött a koncert, így az is aki hétfőn dolgozást tervezett pihenés helyett emberi időben haza tudott keveredni. Nagyon kevés koncert van ahol hiányolok egy magyar előzenekart, de ez az volt hiszen a Wasted Struggle, úgy illet volna ide, mint kormányunk a kényszer munkára, sajnos azonban 4-én játszottak a hajón, így talán azért is nem került sor a fellépésükre.

Tovább

Így dobol Ben Koller a Converge dobosa

Ben Koller.jpg

Sok dobkamerás felvételt mutattunk már az éve során nagyszerű dobosokról, de olyat talán még egyet se, amilyet hajtás után láthattok Ben Kollertől a Converge dobosától, ahogy éppen a csapat legutóbbi albumának a címadó dalát az All We Love We Leave Behind-ot játssza. Erről jut eszünkbe a csapat augusztus 10-én az A38 Hajón játszik.

Tovább

Hat év után ismét az A38 Hajó fedélzetén a Converge!

Converge1.jpg

Ha van olyan zenekar, ami már-már küldetéstudatként tud egy letűnt kor utolsó szószólója lenni, miközben fiatalok ezreit ihleti meg, és mutat nekik irányt a határfeszegetésben, az biztosan a Converge. A kilencvenes évek agresszív metalos hardcore-ját a lehető legsajátosabb formában továbbgondoló, és mindig megújító zenekar már megannyiszor bizonyíthatott Budapest klubjaiban, hat év után azonban ismét az A38 Hajó fedélzetére tér vissza Jacob Bannon zenekara augusztus 10-én, ráadásul ezúttal a svéd Martyrdöd és a norvég Okkultokrati is velük tart majd. További információk ITT.


Lemezgyűjtők büszkeségei: Jakab Zoltán - Phoenix Music

0catharsis2013_23.jpg

Új cikksorozatunk minden zenefanatikusnak szól, főleg azoknak, aki előszeretettel költik azt a kevés kis pénzüket eredeti hanghordozókra. A Lemezgyűjtők büszkeségei címet viselő interjúsorozatunk első alanya Jakab Zoltán.

Emlékszel még az első eredeti hanghordozódra, amihez hozzájutottál? Mi volt az és milyen formátumban sikerült megszerezni?

Hatéves voltam, amikor bátyámtól megkaptam a Bad nagylemezt, Michael Jacksontól. Természetesen lemezen.

Tovább

Mázsás súlyok, fürge ujjak: Converge, A Storm Of Light, The Secret @ Dürer Kert, 2012.12.16.

Converge live.PNG

Ezen a decemberi vasárnapon, amikor kint nyirkos, nyúlós, nyálkás, ködös idő van, és éppen kezd az ember túljutni a szombat este okozta sokkon, kevés olyan dolog létezik, ami arra sarkallna, hogy elhagyjam lakásom, és szerető családom melegét. Ugyanakkor ott van az a tény, hogy hiába ismerem a Converget a Jane Doe óta, és hiába léptek már fel hazánkban több ízben is, nekem ilyen-olyan okoknál fogva egyszer sem sikerült lejutnom rá. Emellett az A Storm Of Light legutóbbi fellépését is sikerült elcsesznem, így nem volt mit tennem, beöltöztem, beültem a kis retkes gépjárműbe, és a sűrű ködben bevezettem a Dürerhez. (A fotó nem a helyszínen készült és innen vettük)

Tovább

Converge - Borító, dallista és egy új dal

Convergenew2012cover.jpg

Az Epitaph Records gondozásában október 9-én jelenik meg a Converge új nagylemeze, amely az All We Love We Leave Behind címet kapta. Tegnap nyilvánosságra került a borító (Jacob Bannon énekes munkája), illetve a lemezen szereplő dalok listája, sőt mi több, itt az első új dal is, ráadásul mindjárt klippel. Az Aimless Arrow című tételre Max Moore rendező készített videót. A korongon ezúttal nincsenek vendégmuzsikusok és szinte már menetrendszerűen ezért a lemezért is Kurt Ballou gitáros felelt, már ami a felvételeket és a keverést illeti. Hajtás után megnézhetitek az új dal videóját, illetve megtekinthetitek a Deluxe kiadás dallistáját.

Tovább

Ilyen lesz a koncert-ősz a Phoenix Musicnál

fearfactory2012_1.jpg

Lassan vége a nyárnak és a Fesztiválszezonnak, végérvényesen eljön az ősz és vele egy halom koncert is. Több részes sorozatunkban röviden bemutatjuk, hogy mire készülhettek, a koncertszervezők kiket hoznak el nektek az év hátralévő hónapjaiban. Kezdjük az sort a Phoenix Music-kal.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum