RockStation

A Convege az Converge: Converge, Martyrdöd & Okkultokrati @ A38 Hajó, 2014.08.10.

2014. augusztus 16. - sunthatneversets

0converge2014_18.jpg

Mivel a szerdai Bringin' it back fesztivált Vonat in Vonat out kombóban nyomtam sok év után újra, felüdülés volt újra a kicsit öreges 4 kerekű járművet választani. A másik felüdülés, hogy időben kezdődött a koncert, így az is aki hétfőn dolgozást tervezett pihenés helyett emberi időben haza tudott keveredni. Nagyon kevés koncert van ahol hiányolok egy magyar előzenekart, de ez az volt hiszen a Wasted Struggle, úgy illet volna ide, mint kormányunk a kényszer munkára, sajnos azonban 4-én játszottak a hajón, így talán azért is nem került sor a fellépésükre.

Az ember szinte körbe sem tudott köszönni minden ismerősnek már a színpadon hupákolt a norvég Okkultokrati. Milyen firkász, kritikus, okoskodó az amelyik a nagy hangerő miatt sír, de itt bizony az volt a helyzet, olyan hangos volt vagy nem is tudom mi zavart, hogy bár érdekesnek tűnt fekete fém országának zenekara nem bírtam 3 számnál tovább. A na jó ide milyen zene kérdésre nekem a nagyon stílusos „zajos black and roll” címke, ami az eszembe jut, tipikusan olyan zene, amivel soha nem fognak befutni, mert ahhoz túl elvont réteg zene, de a kiállásukon látszott is, hogy nem az a fajta brigád, akit ez nagyon is érdekel. Fun Fact: a dobos a Common Cause nevű itthon is fellépett jobb sorsa érdemes hardcore zenekarban játszott.

A Martyrdöd körül mostanában olyan hype alakult ki, ami nem megszokott a crust társadalomban. Nekem elég sok ismerősöm csak emiatt a banda miatt érkezett a bulira, így én is nagy várakozásokkal tekintettem a koncertjük elé...hát nem kellett volna. Vagy a hangzás volt túl pocsék vagy az énekes volt nagyon más dimenziókban /amit a napszemüveg is alátámasztott/, de valahogy nem jött át amit szerettek volna, pedig a recept jó sötét, mocskos crust dühösen svédül szét kiabálva, de ami a lemezen mükszik, az itt most nem vált be. Ha nem tetted meg lemezen érdemes pörgetni őket, de ha ismered a crust legendákat nem fogsz seggre ülni tőlük.

0converge2014_36.jpg
Lehet a Converge is a klasszikus Slayer "szóljanak szarul az előzenekarok" receptet alkalmazta :) de valahogy náluk jobban szólt a cumó. A Converge az Converge annyi legendás számmal és albummal, elég nehéz lenne szar set listet összerakni és nem is jött nekik össze. A kezdő Eagles Become Vultures, Aimless Arrow, Dark Horse trió annyira erős volt, hogy a közönség minden szám előtt egyre hangosabban hördült fel és egyre jobban őrült meg, a Sötét Ló vége felé, már tényleg olyan darálás ment a táncparketten, mint ha tényleg lovat darálnának, kolbásznak szánva szerencsétlen állatot.

A Converge koncertek kulcskérdése, hogy mikor dobják be a lassú számot és mennyire nyújtják el, itt ez a 9. számnál következett be a Grim Heart/Black Rose képében bármennyire is jó hallgatni, de azért a 10 perc az 10 perc és kicsit eluntam a végére, utána  a Reap What You Sow-val persze újra felpörgették a bulit és a hátra lévő 5 szám alatt nem is csökkent az intenzitás. A ráadás úgy lett bekonferálva, hogy két régi számot kapunk, amikor is minden jó érzésű Converge-s a The Saddest Day-ért imádkozik az egyiknek :D én mondjuk a Color Me Blood  Red-et hallgattam volna meg, de a helyettük kapott Concubine és a Last Light is úgy látszik már réginek számít, nem mint ha nem lennének jó számok. A koncert alatt, amúgy Jacob elég sokat beszélt, bár túl sok érdekeset nem mondott, viszont sok énekes részt át adott a közönségnek, de főleg Nate-nek a basszerosnak, mivel ahogy mondta, a turné közepén voltak talán pihentette kicsit a hangját. A zenekar amúgy láthatóan, ahogyan az idióta krisztus pózos beugrásoknál tartó közönség élvezte a koncertet.

0converge2014_51.jpg

Kicsit szomorú, hogy már csak pólókat árultak, hiszen minden más eladtak már. Mi a Converge titka? Hát csak, annyi, hogy amíg a legtöbb zenekarban jó ha van egy kiemelkedő tehetségű zenész, itt van három is, és van egy karizmatikus frontemberük, ami szintén ritka manapság és ami a legfontosabb tudják mit akarnak!

Hazafelé falafel, fél 1kor már alvás. /utána 4kor kelés :) / Ahogyan a zenekar is megköszönte Jakab Zolinak, aki az összes eddigi itthoni koncertjüket szervezte, így megragadom az alkalmat és megköszönöm én is a munkáját!

SZÖVEG: XSIPIX, FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr746601357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum