
Stúdióba vonult a Corrrosion Of Conformity

A zenekar a közösségi médiában jelentette be, hogy a közelgő Lamb Of God Presents Headbangers Boat rendezvényen nem más fogja átvenni egy időre Mike Dean ex-basszusgitáros helyét, mint Bobby Landgraf, aki ismerős lehet a Down-ból, hiszen Kirk Windstein helyére érkezett. Mondhatjuk azt is, hogy családon belül orvosolta Pepper a problémát. Azt, hogy Bobby meddig marad a fedélzeten még nem tudni pontosan.
Kilépett a Corrosion Of Comformity soraiból Mike Dean basszusgitáros, aki 40 éve a zenekar alapítói között volt. Közleményében úgy fogalmaz, hogy egyre nehezebb volt a közös munka az egymástól távol élő zenekari társakkal. Ő maga Raleigh-ben, lakhelyén szeretne valami összehozni és minden jót kíván volt társainak. Pepper Keenan énekes/gitáros és Woody Weatherman gitáros rövid nyilatkozatuk szerint elfogadják Dean döntését, és sok sikert kívánnak neki a jövőre nézve, a zenekar pedig készül a következő nagylemezére. A teljes közlemény alább olvasható.
A hamarosan Európában turnézó, de már az új lemezét előkészítő C.O.C. egy korábbi felvétellel állított emléket Gary Rossington-nak, a Lynyrd Skynyrd nemrég elhunyt gitárosának.
Belegondolni is durva, de immár tizenkét (!) esztendeje annak, hogy a hardcore / punk gyökerű, de idővel southern / sludge irányba fordult Corrosion Of Conformity nálunk járt. Most ismét “karnyújtásnyira” lesz tőlünk a csapat, hiszen május 17-én a bécsi Szene klubban játszik.
53 éves korában elhunyt Reed Mullin a Corrosion Of Conformity dobosa. Halálhírét zenésztársai hozták nyilvánosságra. 1982-ben alapítótagja volt a zenekarnak és bár a 2000-es évek elején távozott a bandából, de mind a trióban, mind a klasszikus felállás feltámasztásakor visszatért a dobok mögé. A dobos hosszú évek óta alkoholproblémákkal küzdött, emiatt több koncertet is kihagyott, 2016-ban pedig kisebb szélütést is kapott. (Fotó: Réti Zsolt)
Amikor megtudtuk, hogy az évet a Corrosion Of Conformity új albumával fogjuk nyitni mindenki tűkön ült. Az ígéretes borító után egyre jobban bezsongtunk és már lelki szemeink előtt láttuk, ahogy otthon felrakjuk a lemezjátszóra a korongot és pörögnek a riffek körbe-körbe. Mi lett a tervből? Milyen a No Cross No Crown? Most kiderül.
Tegnap jelent meg az újra Pepper Keenannel támadó Corrosion Of Conformity új nagylemeze, a No Cross No Crown. Ezt megünneplendő a csapat kiadott egy klipet is a The Luddite című dalra, melyet lentebb meg is nézhettek.
A friss, No Cross, No Crown néven megjelenő új Corrosion Of Conformity nagylemezen lesz fellelhető a lent látható és hallható, faszán sötét hangulatú videó és persze dal, a Wolf Named Crow. A január 12-én megjelenő korongon, ahogy sejthető is volt, illetve már írtunk is róla, újra hallható lesz Pepper Keenan énekes gitáros, aki 2014-ben csatlakozott be újra a csapat életébe.
Még júliusban írtuk meg, hogy a a Pepper Keenannel kiegészült Corrosion Of Conformity elkészült új nagylemezének felvételeivel, mely bő tíz év után az első lesz a frontemberrel. A korong a keverőszobában végre elnyerte végső formáját és erősen úgy néz ki, hogy jövő év januárjában meg is jelenik. Hogy ezt honnan tudjuk? Maga a zenekar posztolta ki a Facebook oldalára.
Az év nagy részét koncertezéssel töltötte a Pepper Keenan csatlakozásával újra négytagúvá bővült Corrosion Of Conformity. Korábban már pedzegették, hogy ebben a felállásban készül is lemez, ami legutoljára 2005-ben történt meg az In The Arms Of God képében. Hogy az új lemez pontosan mikor jelenik meg - 2017-nél biztosan nem előbb - azt nem tudjuk, de hogy a banda stúdiózik az ezer százalék, hiszen mindezt közösségi oldalukon posztolták.
Mindezt Woody Weatherman gitáros nyilatkozta a michigani Revue nevű oldalnak. A stúdiózás a négyes felállású - tehát Pepper Keenan gitáros énekessel kiegészült - zenekarra vonatkozik. A lemez producere jó szokás szerint a régi harcostárs John Custer lesz. Mi máris nosztalgiázunk egy kicsit.
2006 után az első koncertjét adta a klasszikus Deliverance albumos felállású Corrosion Of Conformity szombaton Manchesterben. Van is róla rajongói felvétel, amit alább lehet megnézni. Ezúton kérjük a hazai szervezőket, hogy valaki legyen szíves elhozni őket Budapestre vagy akárhova.
Pepper Keenan újra a Corrosion Of Conformity-ben. Ebben semmi extra nincs, de hajtás után láthattok egy videót, hogy a zenekar, hogyan is próbál, hogyan melegít a nem is olyan sokára esedékes turnéjára. Hajtás, és csekkoljátok az öreg, hogy virít újra a mikrofon mögött gitárral a nyakában.