RockStation


Kellett volna a füldugó – My Bloody Valentine, Kollaps @ 2013. június 9., Club 202.

2013. június 11. - viliricsi

MBVDSC_0047.jpg

Életemben először voltam olyan koncerten, ahol a bejáratnál felirat hirdette: „füldugó használata javasolt”! Ha valaki netán humoros hatáskeltésnek gondolta volna mindezt (akárcsak én a sajtó útján történt hasonló tartalmú előzetes figyelemfelhívást), azt meggyőzhette, hogy a „segédeszközt” bőkezűen osztogatták a jegypénztárnál. „Azért nem eszik ilyen forrón a kását” – mosolyogtam heavy metal koncertekre aklimalizálódott érzékszerveim meglétének tudatában. Természetesen igazam is lett – leszámolva az utolsó tíz percet, amikor a zenekar heveny hangszeres őrjöngésbe kezdett. Pechemre a teljes koncert-időtartam alatti vándorutam ekkor épp az egyik hangfal közelében vezetett, amely ez idő tájt ventilátornak is remekül bevált volna. Életemben először fogtam be a fülemet egy koncerten, miközben aggodalmasan pislogtam a plafon irányába. Csodálom, hogy nem szakadt le a (fülre) érzékeny búcsú hosszú percei alatt! Az imént említett „vándorút” pedig az okból eszközöltetett, hogy…

Tovább

I. Budapesti Cock Rock Fesztivál – The Trousers lemezbemutató, Ozone Mama EP bemutató & Kollaps

The Trousers B&W.jpg

Hogy mi az a cock rock? A kifejezést a 70-es években kezdték használni a rock n’ roll fajsúlyosabb, tökösebb képviselőire - Stones, Led Zeppelin, Doors, AC/DC -, megkülönböztetve őket az egyre inkább elburjánzó "töketlen" soft rock és pop csapatoktól. A cock rock azóta sem vesztette el aktualitását, sőt él és virul, olyannyira, hogy a műfaj hazai képviselői immár harmadik alkalommal rendeznek fesztivált Budapesten, április 19-én az Új Gödör Klubban. 

Tovább

Óriás, Turbo & Kollaps @ Corvintető [KONCERTAJÁNLÓ]

A tavalyi nagysikerű közös év végi koncertet követően ismét együtt búcsúzik az óévtől a Corvintető színpadán az Óriás és a Turbo. A szinte párhuzamos karriert futó fővárosi kedvenceknek minden oka meg van a pezsgődurrogtatásra, nagyszerű évet zárnak és az utóbbi időben asztalra tett anyagaik még tökösebb jövőt mutatnak.

Tovább

IHM és Metrosection a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

A következőkben olvasható kedves levélnek adunk most helyet.

Kedves Kis Drága Ismerőseink!

bevezetés: Nos, tudjuk, alig jelentkezgetünk. Ez azért van, mert nyár van, és kinek van kedve ilyenkor számítógépezni, ügye? Ja, meg a lemezfelvétel, valamint az ezt követő majd megelőző talpraállás is időt igényel, az az igazság. Ugyebár, azt mindenki észrevette, hogy nem nyaralunk, kemény munkásemberekként fesztiválokon lépünk fel, pénzért. Eddig - ahogy mondani szokta az összes hülye hazug zenekar- mindegyik tök jó volt, stbstb. Volt, Orfű, Rockmaraton, Pannónia. Na ja, biztos jók voltak; és ez így megy tovább: közeledik az Efott meg Hegyalja meg Sziget (természetesen ismét szerencsések vagyunk, és ingyen látjuk a Muse-t, mint tavaly a FNM-t)

tárgyalás: Viszont közben kaptunk egy fain kis meghívást a Dürer Kerttől, hogy játszunk náluk most pénteken, július 16-án. Csak így, ennyi, értitek? Egyébként imádjuk a helyet, szóval természetesen igent rebegtünk, kocsonyás szemekkel. Érdemes viszont figyelembe venni a döntésnél, hogy elkísér minket a Metrosection, a Kollaps és a Nuke is, ráadásul ingyenes lesz az egész buli, ami nagyon sok jót jelent a májaitoknak, igen. Aki önhibáján kívül vagy belül nem tud ott lenni akármelyik fesztiválon, annak nyílván kötelező ez az egész, a többiek meg úgysem tudnak magukról. A kezdést tekintve a következő álláspontra helyezkedünk: kezd a Kollaps 9-kor, 10-kor a Metrosection, 11-kor az IHM, utánunk pedig a Nuke zár. Lesz vizuális zsoké is, Flux személyében, tehát vetítünk majd orrba-szájba mindenkit. A többit ott személyesen, bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk, mindent aláírunk, bárkit megdorgálunk a nevetekben. A koncerten már lehet majd kapni az új nagylemezünket is természetesen. Másszóval: természetesen nem.
 
befejezés: Tehát, összefoglalva, annyit kell tudni, hogy létezünk egy ideig, addig koncertezünk is, közben vesszük fel a kurva 4. lemezt és kezeljük a függőségeinket. Ha bárki bármi másra számít, tudjuk sajnálni.
 
2010.07.16. Dürer Kert - ingyenes
Isten Háta Mögött
Metrosection
Nuke
Kollaps


Mindenkit üdvözölnek az Isten Háta Mögött tagjai, úgymint:
Laci, Peti, Pali, Csabi, Dani, Zoli, Tomi, Peti, Page és Ádi

Izraeli rock: a TV Buddhas Budapesten

Egy nem mindennapi eseményre szeretnénk felhívni a figyelmeteket: 2008. november 1.-én Budapesten koncertezik egy izraeli rockzenekar, a TV Buddhas. Gyk: az esemény nem mindennapi mivoltát az adja, hogy nem sok izraeli rockzenekarról tudunk ugye világszerte úgy általában, pláne nem sok oyan izraeli rockzenekarról, akik épp Budapesten koncerteznek.

Ráadásul a TV Buddhas még jó zenét is játszik, tehát akinek még nincs programja szombat estére és szereti a kissé alteros, pszichedelikus, nem mindennapi rockzenéket, bátran próbálkozhat a TV Buddhas koncertjével.

A TV Buddhas név Mickey Killer doboscsajszit és barátját, a gitáros Evil Haringot takarja. A zene  pszichedelikus rock, egyesek a sokatmondó "funky-heavy-dance-punk-rock" jelzővel is illetik. Szokták velük kapcsolatban említeni a Black Sabbathot éppúgy, mint a Velvet Undergroundot és a Sonic Youth-ot, de csak hogy kb. be lehessen lőni, mire számítson, aki még nem ismeri őket. A MySpace oldalukon elérhető három felvétel alapján mindenki meggyőződhet róla, hogy eléggé egyedi hangzásról van szó és lehet álmélkodni, hogy igazából ezt a hangzást két ember állítja elő.

A TV Buddhas előtt egyébként a magyar Kollaps játszik 20:00-tól. Őket is tesztelhetitek a MySpace oldalukon. Nem fogják rontani az est színvonalát azt hiszem.

A koncert helyszíne: Blue River állóhajó (Erzsébet híd pesti hídfő), a belépő: 800 HUF., a dátum és az időpont pedig mégegyszer: 2008. november 1.  szombat, 21 óra.

A zenekar másnap a Tilos rádió BangBang című műsorának vendége lesz 15-16 óráig és nem csak beszélni fognak, hanem zenélni is.

Linkajánló:

TV Buddhas MySpace

Kollaps MySpace

 

TV Buddhas : Headache Party (live, Kunstpodium T, Tilburg, Hollandia ) 

 

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum