A kis túlzással züllöttnek is nevezhető Haunebu, az energiabomba Metrosection és a frisslemezes Grand Mexican Warlock a Tűzraktérben búcsúzik 2010-től!
Új vizek felé: Metrosection - Swimming In New Days
A közelmúltban szerzői kiadásban megjelent a 2007-es év egyik legnagyobb hazai felfedezettjének legújabb albuma Swimming In New Days címmel. A laza, jammelős, improvizatív hatású dzsessz- és dubhangulatokat lendületes rockzenével kavaró-keverő négyes kreatív, ötletes zenéje akkoriban nagyon jó visszhangot keltett a szakmában és a korosztályuknak megfelelő, agyas zenékre vevő közönségben is. Lássuk mi lett a cserebogárból az elmúlt egy-két év alatt?
Korábban főleg EP-ket jelentettek meg illetve egy magyar nyelvű dalgyűjteményt Hiányzik a városnak a csend címmel, amelyről akkoriban írtunk is recenziót. Nem tudom, hogy ezt nagylemeznek lehet-e nevezni a maga 30 percével, talán inkább a Swimming In New Days tekinthető a zenekar első igazi nagylemezének, bár ennek végighallgatása sem kér tőlünk többet 40 percnél.
Szokatlan, de teljesen logikus viszonyban van a csapat a nagylemezekkel, hiszen ahogy azt Kocsis Bence a zenekar énekes-gitárosa elmondta, a zenekar nem nagyon hisz a fizikai CD formátumban, hiszen ma már alig vásárolnak az emberek ilyesmit. Az a pár száz CD, amit legyártattak szerzőiben inkább csak promóciós célokra van. Mivel nem szeretik szórni a pénzt kifelé az ablakon, ezért nem vettek igénybe kiadói támogatást több példányszámhoz és nem készült teljes artwork sem a lemezhez.
A zenei tartalmat hallgatva el kell mondanom, hogy a védjegyszerű Metrosection dalszerkezet sajnos ma már korántsem olyan szexi, mint volt egy-két éve (sajnálom fiúk, az emberi elvárások már csak így működnek), de azoknak, akik szeretik az agyas, változatos zenét azért még mindig működhet, bár már messze nem okoz akkora katarzist, mint karrierjük elején. Néhány dalban szerencsére azért benne van a továbblépés lehetősége, amivel szinesíthetik a repertoárt és ezzel egyúttal eladhatóbbá és fenntarthatóbbá tehetik a Metrosection projektet.
Az albumon zömében angol szövegezésű dalok vannak, köztük néhány olyan, ami korábban már EP-n is megjelent, ezek most tisztességes hangszerelést és több figyelmet kapva, jobb minőségben maradhatnak meg az utókornak (Present Is Mine, High Life, Madness, Butcher’s Son, Ring The Bell).
A kezdő River is a már jól ismert Metrosection-recept szerint készült: lendületes, fémes gitárakkordok, majd ritmusszekció előretol, jön egy kis jammelgetés, azután refrén erőteljes gitártámogatással, na meg egy kis szólóval a végén. A korábbról már ismert, felfrissített Present Is Mine után egy magyar nyelvű tétel a Party következik. Egy érdekes zenei stílusok közti utazás, amely nehezen sorolható be zenei kategóriába - de gondolom ez nem is volt cél. A Kispál-szerű alig követhető szövegvezetés alatt mindenki rendesen kiéli magát a saját hangszerén, a végén kaotikus öszeborulással...
Az October szintén magyar nyelvű dal, alapvetően egy lassú tempójú lírai tétel, jó kis merengős hangulatokkal, Pálinkás Tamás (IHM) közreműködésével. A dal elsőre akár jelentéktelennek is tűnhet, de ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis az anyag egyik legjobb felvételéről van szó és ami külön pozitívuma, hogy a zenekar itt valóban új vizekre evez a dalszerkezetet tekintve. Ehhez hasonló dalt korábban nemigen hallhattunk tőlük.
A 70’s Rockstar a címéhez méltón jó kis retro gitárakkordokkal nyit, hogy azután átmenjen egy kis Metrosection-ös metamorfózison és a két stílusból egy elég érdekes egyveleg jön ki végül.
A High Life megint egy korábbi felvétel erős kezdéssel, azután nyugodtabb részekkel megnyugvás és a többi már a szokásos, a kétféle tempó közti ugrálás, de nagyon nagy feeling a tempósabb részek gitártémája és ahogy Koszti Márk szinte “ráfekszik” a cinekre és üti őket megállíthatatlanul.
Figures Are Fading mesterien játszik az érzésekkel és a hangulatokkal, alig észrevehető, finom megoldásokkal, és ebben a tekintetben az October stílusa köszön vissza, de itt is tetszik a megszokottól eltérő felépítés és meg kell mondjam ez is nagyon jól áll a zenekarnak, talán ez lehet a kilépési irány a saját maguk alkotta skatulyából, ilyen dalokkal tehetnék változatosabbá, színesebbé a repertoárt.
A Madness szintén nem új tétel, a 2008-as, három dalt tartalmazó koncept EP nyitó tétele nyomában a Butcher’s Son és a záró Ring The Bell is - ahogy az EP-n is hallható volt, de annál jobb minőségben. Ezek közül mindegyiknek van értéke, egyik sem rossz dal, de aki követte a zenekar eddigi munkásságát, a lemez vége felé már ne keressen újdonságokat.
Az az érzésem, a Metrosection nagyon nehéz fába vágta a fejszéjét. Olyan stílusokat ötvöznek egybe a zenéjükben, melyek közönségbázisa nehezen átjárható; kevés olyan potenciális hallgatójuk van, aki minden felvonultatott stílust képes meghallgatni. Ezért sokszorta annyit kell dolgozniuk az elfogadtatásukért és az ismertségért, mint más, direktebb stílussal kísérletező bandának. Kicsit az az érzésem, hogy ebben a törekvésükben rendesen magukra is maradtak - a szerzői kiadás, a kevés új szerzemény, az indulásnál bevált témák vég nélküli halmozása és ismétlése nekem azt jelzi, hogy van némi tanácstalanság a továbblépést illetően.
Pedig még mindig a Metrosection Magyarország egyik legtehetségesebb underground csapata, bár a tehetség, a magabiztos technikai tudás ma már kicsit kevés az érvényesüléshez. Manapság túl sok minden követeli az emberek figyelmét, az óriási zajból csak nagyon szokatlan, kirívóan egyedi megoldásokkal lehet kitűnni. Az October és a Figures Are Fading nagyon jó, új irány lehet, egy újabb minőségi lépcsőfok felfelé, amennyiben nem esnek át a ló másik oldalára és nem lesznek power-pop csapatból ambient-pop csapat.
Az album dalai meghallgathatók a Metrosection MySpace oldalán.
Élő fellépésen a csapat legközelebb október 1.-jén lesz látható a Dürerben, ahol 5. születésnapjuk alkalmából egy ingyenes bulit szerveznek.
IHM és Metrosection a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]
A következőkben olvasható kedves levélnek adunk most helyet.
Kedves Kis Drága Ismerőseink!
bevezetés: Nos, tudjuk, alig jelentkezgetünk. Ez azért van, mert nyár van, és kinek van kedve ilyenkor számítógépezni, ügye? Ja, meg a lemezfelvétel, valamint az ezt követő majd megelőző talpraállás is időt igényel, az az igazság. Ugyebár, azt mindenki észrevette, hogy nem nyaralunk, kemény munkásemberekként fesztiválokon lépünk fel, pénzért. Eddig - ahogy mondani szokta az összes hülye hazug zenekar- mindegyik tök jó volt, stbstb. Volt, Orfű, Rockmaraton, Pannónia. Na ja, biztos jók voltak; és ez így megy tovább: közeledik az Efott meg Hegyalja meg Sziget (természetesen ismét szerencsések vagyunk, és ingyen látjuk a Muse-t, mint tavaly a FNM-t)
tárgyalás: Viszont közben kaptunk egy fain kis meghívást a Dürer Kerttől, hogy játszunk náluk most pénteken, július 16-án. Csak így, ennyi, értitek? Egyébként imádjuk a helyet, szóval természetesen igent rebegtünk, kocsonyás szemekkel. Érdemes viszont figyelembe venni a döntésnél, hogy elkísér minket a Metrosection, a Kollaps és a Nuke is, ráadásul ingyenes lesz az egész buli, ami nagyon sok jót jelent a májaitoknak, igen. Aki önhibáján kívül vagy belül nem tud ott lenni akármelyik fesztiválon, annak nyílván kötelező ez az egész, a többiek meg úgysem tudnak magukról. A kezdést tekintve a következő álláspontra helyezkedünk: kezd a Kollaps 9-kor, 10-kor a Metrosection, 11-kor az IHM, utánunk pedig a Nuke zár. Lesz vizuális zsoké is, Flux személyében, tehát vetítünk majd orrba-szájba mindenkit. A többit ott személyesen, bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk, mindent aláírunk, bárkit megdorgálunk a nevetekben. A koncerten már lehet majd kapni az új nagylemezünket is természetesen. Másszóval: természetesen nem.
befejezés: Tehát, összefoglalva, annyit kell tudni, hogy létezünk egy ideig, addig koncertezünk is, közben vesszük fel a kurva 4. lemezt és kezeljük a függőségeinket. Ha bárki bármi másra számít, tudjuk sajnálni.
2010.07.16. Dürer Kert - ingyenes
Isten Háta Mögött
Metrosection
Nuke
Kollaps
Mindenkit üdvözölnek az Isten Háta Mögött tagjai, úgymint:
Laci, Peti, Pali, Csabi, Dani, Zoli, Tomi, Peti, Page és Ádi
Metrosection Mikulás buli
Kellemes programot hoz december 6.-án a Gödör klub szinpadára a Mikulás; aznap este a Metrosection és a nem mindennapi néven futtatott, német My Baby Wants To Eat Your Pussy /MBWTEYP/ lép fel a Jazzékiel társaságában.
Egy újabb Metrosection témázgatásnak nem csak ez az esemény ad aktualitást, hanem az is, hogy a csapat nemrég megjelentetett egy új EP-t, továbbá elkészült a márciusban megjelent, Hiányzik a városnak a csend című album Soha Ne című dalához készült videoklip is.
Az új Metrosection anyag alapján a csapat az eddig már kitaposott ösvényen halad tovább; még mindig mesterien művelik ezt az általuk "power pop"-nak titulált stílust, aminek receptje élvezetes, groovos basszusfutamokból, jazz-es kiállásokból, populáris, lágy szalongitározás és dinamikus vaskos riffek mesteri váltogatásából áll változatos dobfutamokkal és kifejező, egyre profibb énekkel/előadásmóddal megtámogatva. Azért néhány dolgot ezúttal is elkövettek annak érdekében, hogy ne legyen túlzottan kiszámítható a produkció. Az EP-n szerepet vállalt Hegyi Áron (Jazzékiel) rhodes orgonán - ezáltal erősítve kicsit a dzsesszes vonalat. A másik újdonság az, hogy a "metrós" srácok ezúttal egy koncept EP-t készítettek egy komplett történet vonalán haladva, így az EP tulajdonképpen egyetlen, de három részre tagolt számból áll és kb. 11 perces játékidővel bír. A Madness, a Butcher's Son és a Ring The Bells című dalokban megtalálható az összes fentebb sorolt Metrosection védjegy, ennél fogva zenei téren sok meglepetést az eddigi anyagaikhoz képest nem hoznak, de még mindig kellemes hallgatnivaló ennek a négy srácnak a játéka. A magyar nyelvű debüt nagylemez után itt ismét angolra váltottak, ami szerintem jobban fekszik ehhez a zenéhez, de ez az én ízlésem, lehet, hogy másnak meg a magyar szöveg jön be jobban. Azt sajnálom csak, hogy a studióanyagokon nem tud átjönni 100%-osan az a "power", ami az élő fellépéseiket jellemzi. Úgyhogy mindenképp érdemes ellátogatni pénteken a Gödör klubba : nagyon jó buli tud lenni egy Metrosection koncert.
Ja, az új EP szabadon letölthető egyébként és a Metrosection MySpace oldalán is meghallgatható a három (egy) új felvétel.
Alább pedig a már említett vadiúj videoklip a Soha Ne! című felvétellel.
Az est másik fénypontja lehet ez a német őrület, "ami" a My Baby Wants To Eat Your Pussy (lányok, vigyázat!) névre hallgat. Garantáltan észre fogják vétetni magukat, hiszen egy meglehetősen extravagáns megjelenésű társaság - elsősorban az imázsukat tekintve. A rockzenei elemeken messze túllépő és a bevallott hatásoktól (Faith No More, Primus, Queen , Muse, stb...) esetenként öléggé messze pottyanó, de mindenképpen rockos alapokra építkező zenéjük egy kicsit szélesebb befogadókészséget igényel; nemigen lehet őket stíluskategóriákba sorolni. Én körülbelül egy éve ismerem és követem a munkásságukat, van egy különösen jól sikerült, vérpezsdítő videoklipjük, rockerfülnek való riffekkel, ez a So Deep - ezáltal figyeltem fel rájuk. Azután vártam a beígért nagylemezt, amely végül május környékén jelent meg Ignorance & Vision címmel, de az én ízlésemnek sajna nagyon kevés rock viszont annál több művészkedés szorult bele, így gyakorlatilag ezidáig ignoráltam, de az esemény kapcsán kapva kaptam az alkalmon, hogy szóljunk róluk itt néhány szót, hiszen minimum ennyi figyelem azért kijár nekik.
A Metrosection és a MBWTEYP egyébként már régóta jó barátok, több közös fellépést is lezavartak már itthon és germánhonban egyaránt oda-vissza. Az MBWTEYP zeneileg amúgy sokban nem hasonlít a Metrosectionhöz; a német csapat abszolúte külön utakon jár, de bennük van ugyanaz a fifikásság, ötletesség és dinamika, ami a Metrosectionben is megvan. Dalaikat szerencsére nem német nyelven, hanem angol szövegekkel adják elő és a modern dzsessz, balkáni dub, rhythm'n'blues valamint a rock stílusjegyeinek keverékéből összehozott hangkavalkád befogadásához bizony nem árt a nyitott szív és agy (természetesen képletesen értve...). Ezen kívül kiválóan megcsinálták az imázsukat és profi a médiamegjelenésük is elég csak egy pillantást vetni a honlapjukra.
Na meg rájuk. A csapat motorja és frontembere Ziggy Has Ardeur énekes, dalszerző, dalszövegíró, mellette hangsúlyos szerepet kap Debússy D'eeper énekesnő (a kisasszony vokálozása igazából vajmi keveset emel a dalokon, de legalább dekoratívnak mondható - gondolom főleg emiatt is tették oda). Van egy nagyon jó basszerük, aki a Doni Bella Luna művésznévre hallgat és egy transzvesztitának öltözött gitárosuk: Diva Eva D. A hatosfogatból talán Ray Gattner dobosnak van a legemberibb formája, az i-re a pontot pedig kétségkívül a koncerteken skizofrén idegbetegként vonagló Mr. tightENG billentyűs teszi fel.
Ha szeretitek a kortárs művészetet, adjatok nekikk egy esélyt és nézzétek meg őket, nagyon jó koncertbanda hírében állnak; élőben valahogy sokkal közelebbinek is tűnnek azok a bizonyos hatások, keményebben szólnak a dalok.
Alább bemutatjuk a fentebb már említett So Deep című videót, plusz kedvcsinálónak kerestem egy koncertfelvételt is (Wonderland).
Szórakoztatóak nem? Hát menjetek és szórakozzatok!
GÖDÖR Klub, Erzsébet tér
2008. december 6. 21:00
beugró: 1500 HUF
Kapcsolódó linkek :
Lehet, hogy a városnak a csend hiányzik, nekem speciel a régi egységes hangzás : Metrosection - Hiányzik a városnak a csend
Metrosection - EP 2008 (Madness, Butcher's Son, Ring The Bells) letöltés
Metrosection MySpace oldal, EP 2008 (Madness, Butcher's Son, Ring The Bells) online hallgatás
My Baby Wants To Eat your Pussy hivatalos website
My Baby Wants To Eat Your Pussy MySpace oldal
Lehet, hogy a városnak a csend hiányzik, nekem speciel a régi egységes hangzás : Metrosection – Hiányzik a városnak a csend
Márciusban jelent meg a tavalyi év egyik hazai felfedezettjének számító Metrosection első, bemutatkozó albuma Hiányzik a városnak a csend címmel. Akik rendszeresen követik az írásainkat, tudhatják, hogy én személy szerint nagy rajongójuk vagyok. Vártam is nagyon az első lemezt és nagyon szerettem volna csupa jót írni róla. Majdnem sikerült.Nincs azzal semmi baj, ha egy album színes, kísérletezős akar lenni, de ha egy 8 számos, 30 perces albumon legalább négyféle egymáshoz nem hasonlító tételt számolok, véleményem szerint az már a ló másik oldalának esete. A már megszokott power-hangzáson kívül ugyanis van ezen a lemezen hip-hop-szerű hadarós darab, glames gitárhősködés, instrumentális befelé fordulás és egy szál pianínón elővezetett tétel is. Sok ez így egyszerre. Persze értem én, hogy ha már itt a lehetőség, nosza ragadjuk meg és próbáljunk ki néhány dolgot, csakhogy egy átgondolatlanul összerakott album veszélyes játék is lehet. Mekkora mákjuk van, hogy kezdő zenekarként igazából még egy ilyen albummal is több rajongót nyerhetnek, mint amennyit elveszítenek.
Kevésbé volnék csalódott, ha nem hallottam volna a csapat korábbi demóit, amelyek - ezt most már teljes bizonyossággal állítom – egyként túlszárnyalják a bemutatkozó lemezt. A demókon hallható egységes, okos, dinamikus váltásokkal gazdagított, zseniális hangzásban manifesztálódik számomra az igazi Metrosection zenekar. Ez az a hangzás, amely meggyőzte az Emergenza hazai zsűrijét, amely elbűvölte Pressert és Novákot és mindez ezen az albumon most valahogy szétzilálódni látszik. Persze, lehet, hogy érdemes lenne egy éles vonalat húzni a korábbi angol nyelvű produkciók és az itt hallható magyar szövegekkel ellátott dalok között(?). (Követelek egy angol nyelvű lemezt is!) Most már nem is igazán tudom, hogy melyik is az igazi Metrosection?
Szerencsére nem csak a lemezekre hagyatkozhatom. Nemrég például egy nagyon jó bulit csináltak a Könyvtárklubban. Ott látszott igazán, hogy a stúdiófelvételekről levehető hangzás mennyire visszafogottnak hat az élő koncertjeikhez képest, ahol is fantasztikus, lehengerlő energia árad belőlük – főleg a szigorúan megdörrentett rockos részeknek köszönhetően. Szóval ők tipikusan egy olyan banda, akiket érdemes testközelből is látni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róluk.
A teljes kép pedig kísérletezgetések nélkül is kellően színes: ezek a srácok nagyon tudnak zenélni, technikai tudásuk elismerésre méltó (egyenként kiemelhetnék minden tagot), a zenekari összhang példás, tanítani való, a frontember Kocsis Bence fellépése meggyőző, szövegei értelmesek (angol és magyar egyaránt), bár az énektémákat hajlamos túlzottan lazán venni, így egy-két hamiskás és nem egészen odaillő hang néha be-becsúszik. A lemezkészítést pedig remélhetőleg sokat fogják még gyakorolni.
A Nincs vita című „igazi” Metrosection szerzeménnyel nyit az album: egy nagyon dinamikus, ritmusváltásokkal szinültig pakolt tétel, nagyobb részt intelligens módon végzett izommunkával, ami azért kellő szigort visz bele ahhoz, hogy itt a Rock STATON-ön szeretni tudjuk. A második, Szerencsétlen című dal ennél kicsit lazább szerkezetű és kísérletezőbb: a rockos gitárfutamok után szinte megáll a dal, majd lassan ismét elkezdenek felpörögni vagy éppenséggel nyomnak egy kis reagge-t. A Holtidő ritmusváltásaiban, tempójában kicsit az előző dalra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a refrén itt sokkal dallamosabb. Egyszerre slágergyanús és komplex – nagyon érdekes dolgokat tudnak összerakni ezek a srácok és a legjobb az egészben, hogy ez teljesen természetesen jön belőlük, izzadtságszag nélkül. A Függtünk a mától egy egészen másfajta kompozíció, mint amit megszoktunk tőlük. Ugyan teljesen itt sem tudják meghazudtolni saját magukat, a vége felé itt is van jó kis gitárnyúzás, egyébként pedig egy, a Jazzékiel énekesével közösen előadott dalról van szó meglepő, gyors, a rap és a hip-hop határait súroló stílusban és tempóval. A lemez csúcspontja számomra (még mindig) a Soha ne című tétel. Laza, álmos indítás után olyan riffeket zúdítanak rám, hogy a hajam csak úgy lobog tőle, azután megint padlófék, lassúzás, miközben már érezhető, hogy lehet készülni a következő headbangre. Enervált vokál, laza, már-már hanyag pengetés, a dobok körbepüfölése és virtuóz basszusjáték vezeti fel a durvulós, gyors részeket. Ebben a dalban benne van mindaz, amitől ez a zenekar az ami: nagyon okos, intelligens megoldások az ínyencek kedvére, gyors gitárgyilkolós betétek rockereknek, kifogástalanul kivitelezett break-ek, egyszóval fantasztikus dinamika. Ez a felvétel komoly bizsergést okoz a szervezetemben, ami tapasztalataim szerint annyit jelent, hogy valami nagyon jót hallok. Az ezt követő Égszakadás a már említett pianínós dal. Hát ezt én nemigen tudom hová tenni, de ha már ilyesmiket bevállal Bence, akkor a precízebb énekre bizony oda kellene figyelnie. Nem szabad elfelejteni, hogy amíg a vaskos gitárhangzás képes jótékonyan elfedni dolgokat, egy pianínó erre nem képes. Viszont ami utána jön (Nyugtató) az megint full libabőr (bizsergés). Esküszöm ilyen gitárszólamokat utoljára az amerikai glamrock fénykorában hallottam. Havai Gábor ebben a dalban nagyon nagyot gitározik. Egy lassú felvételről van szó, a címe Nyugtató és a hatása is olyan. Nem gagyi, nem nyálas, van benne energia elég a lassú tempó ellenére is, amit főleg a kiváló gitárjáték tesz bele természetesen főleg ritmus oldalról és hát a szólózásoktól meg teljesen kivagyok. Ettől a csajok is a lábaik elé fognak omolni, az tuti. A Nyugtató után a még nyugtatóbb 137 című instrumentális tétel zárja a lemezt andalító kis aláfestő muzsikával.
Érdekes lemez ez. Egyébként az első felindulásom után, úgy vagyok vele, hogy minél többször hallgatom, annál jobban megbarátkozom vele. Vagy ő velem. Nem tudom eldönteni. Minden esetre, a Metrosection továbbra sem elvitatható érdeme, hogy rendes egyetemistákhoz illően, mély értelmű, nagyon okos, intellektuális és értékes zenét csinálnak megbolondítva olyan elemekkel, amelyek koncerten még a legkisebb cuccon is úgy szólnak, hogy ott kő kövön nem marad.
Én erre a munkára - némi elfogultsággal - most egy hetest adnék. Kábé ilyen távolságra vannak jelenleg egy tízes lemeztől.
7/10
Update, 21:55:
Az írás megjelenése után váltottam egy mailt az énekes Bencével, aki felvilágosított, hogy azért nem egységes a lemez, mert ez tulajdonképpen egy "best of" a magyar nyelvű dalokból, amik az elmúlt két év alatt születtek, így van ami már két éves és van olyan, ami két hónapos. Ez az infó némileg enyhíti a dolgot... de akkor is csak hetes! :)
Metrosection: új dalok
Korábban említettem már, hogy kíváncsian várom a tavalyi tehetségkutató versenyek kedvenceinek márciusra tervezett nagylemezét. Nos, a lemez állítólag elkészült, bár megmondom őszintén, gőzöm sincs, hogy lehetne hozzájutni, mivel a korábbi weboldaluk nem él már, a tagoknak meg eddig a nevét sem találtam meg, nemhogy az emailcímüket. Három dal azonban a zenekar myspace oldalán (hogy miért spanyolra van lokalizálva, tőlem ne kérdezzétek...) is meghallgatható. És végre fény derült a nevekre is.
Metrosection is:Koszti Márk – drums
Kocsis Bence – vocals/guitar
Havai Gábor - lead guitar
Simon Ádám - bass
Amíg a hivatalos weboldal új életre kel tehát és talán majd meg lehet rendelni a lemezt rajta keresztül, addig ezt a három dalt kóstolgatom. Örömmel jelentem, hogy a magyar szövegekkel mégsem sikerült elrontaniuk az összképet, a produktum élvezhető maradt, ráadásul mostantól az ország angol nyelvet nem annyira bíró többsége számára is könnyebben befogadható a mondanivaló. Már ha ez volt a cél. Hogy az EU-ban hogy fognak így megélni, az meg legyen az ő problémájuk. :)
A „Nincs vita”, „Holtidő”, „SohaNE” hármasfogatban ugyanazt az improvizatív hatású, kellemesen fémes hangzással felvértezett rockzenét hallhatjuk, amit már a korábbi demókon is és a koncerteken hallhattunk tőlük. A hármas legerősebbje érzésem szerint az utolsóként említett SohaNE visszafogott, lassú verzéivel és erőteljes refrénjével, amikor is az összes hangszer együttes erővel zúdul rá a hallgatóra és az addigi kedélyes jammelgetés egy finom kis zúzásba fordul át, mérsékelt tempójú bólogatásra ösztökélve az embert. Még mindig tetszik a sok kis apró technikai és zenei csemege, amit elrejtenek egy-egy dalban. Ebben is van egy rakással. A Nincs vita gyorsabb alaptempóját jó kis gitárszólamok egészítik ki, ez egy egyszerűbb, a tőlük megszokott, megbízható minőségben prezentált felvétel. Az egyetlen rész, ahol felszaladt a szemöldököm, a R.A.T.M. Killing In The Name – jének lefolytott szakaszára emlékeztető rész (amikor Zack jó sokszor egymás után és egyre dühösebben üvölti, hogy: „And now you do what they told ya”) - „Jobb, ha talán teszed a dolgod” átiratban. A Holtidő szintén a lassú verzék/gyors refrének sémát követi, mindenféle sallang és különösebb meglepetés nélkül.
Amíg nem hallom a teljes anyagot, nem akarok semmi végleges következtetést levonni, úgyhogy elöljáróban csak annyit: azt hiszem, nagyon el lettünk kényeztetve azzal a két demóval.
Metrosection
Ígértük, hogy rendszeresen fogunk olyan zenekarokról is írni, akik, noha jelenleg még nem ismertek széles körben, zenei tudásuk, hozzáállásuk és tehetségük révén méltán számíthatnak szép karrierre rockzenészi pályafutásuk során.Egy ilyen ígéretes kis csapat a Metrosection is, akikre én a tavalyi Emergenza nemzetközi tehetségkutató kapcsán figyeltem fel és nem csak azért, mert a "verseny" hazai válogatásán első helyen végeztek, az már csak következmény volt. Ugyanakkor személy szerint nagyon sajnáltam, hogy az Emergenza nemzetközi megmérettetésén, Kölnben már nem kaptak dobogós helyet, amit egyébként azóta sem értek, hiszen zenéjük világszinten is megállná a helyét, ráadásul szövegeik angolul íródnak, tehát még a magyar szövegek idegen hangzása sem lehetett akadály, de hát egyelőre ez van, ezt kell elfogadni. Ettől függetlenül, ha kitartóak maradnak, a későbbi nemzetközi elismerést borítékolom számukra.
Amikor először hallottam/láttam játszani őket, egyszerűen ledöbentett először is az, hogy szemtelenül fiatalok, majd az, hogy alig húszévesen milyen magabiztos a hangszerkezelésük és természetesen az, hogy milyen jó zenét nyomnak. Nagyon meggyőző az a hanyag elegancia, ahogy ezt a saját maguk által kialakított hangzást prezentálják. Zsigeri, őszinte, intelligens és tiszta rockzene ez, bár ők a kissé degradáló hatású powerpop kifejezést szokták használni - számomra rejtély, hogy miért?
Ja igen, ami a Metrosection-hangzást illeti.
Bajban lennék, ha hasonlítani kellene valamihez, ugyanis nehezen lehet bármiféle kategóriába besorolni. A bevallott hatásokból (Faith No More, Pearl Jam, Jamiroquai, Dog Eat Dog, Arctic Monkeys, Incubus) elméletben sem lenne egyszerű összerakni azt, amit ők gyakorlatban összeraknak. Néha olyan, mintha ott jammelnék össze "online" ezeket a dalokat, miközben játsszák (ha nem lenne a fémes gitárhangzás és a tempósabb betétek, lehet, hogy egy-két helyen már jazz lenne belőle), ugyanakkor érződik az is, hogy az improvizatív benyomás ellenére azért itt minden precízen meg van tervezve, ki van találva, a daloknak van apja, anyja, nem csak úgy a levegőből vagy más kútfőből születnek. Nem mindig volt ez így, de szerencsére mára túljutottak a minden kezdő zenekarra jellemző "feldolgozgatós" korszakon és egyre szaporodnak a briliáns saját szerzemények, amiket egytől-egyig élvezet hallgatni.
Zenéjük nem üt meg túlzottan kemény felhangokat, a punkos, rockos durvulás, riffelés helyett nagyobb szerepet kapnak a finom egyéni megoldások, dallamfutamok (basszus és ritmus egyaránt kiváló) illetve ha épp az kell, akkor a harmonikus összjáték. Mondhatnám azt is, hogy lágy rock, de én valahogy mégis ódzkodom ettől, mert a zenekar egész kiállása, zenéjük ereje, hatása minden csak nem lágy. Igazi rockzene ez is, hiszen ebbe a kategóriába sokminden belefér, főleg, ha ennyire hiteles az előadásmód.
Eddig két EP hosszúságú albumuk jelent meg saját dalokkal: 2006-ban Metrosection címmel és 2007-ben Present Is Mine címmel. Mindkét lemez tartalma meghallgatható a zenekar honlapján online.
Szóval a Metrosection igazi tehetségekből áll (akiknek a teljes nevét az istennek sem bírtam kikeresni az egész interneten, csak annyit hogy: Ádám, Bence, Márk és Gábor) ez nem is kétség, főleg, hogy a tavalyi évben két tehetségutatót is megnyertek (az Emergenza után a Klebersberg tehetségkutató első díja is az övék lett), bízvást ajánlhatom őket mindenkinek, aki szereti az efféle agyafúrt, komplex rockzenét.
Részemről pedig várom a nagylemezt. A hírek szerint márciusra készül is valami lemezféleség, méghozzá magyar szövegekkel. Megmondom őszintén, a magyar szövegektől kicsit félek, ugyanis az angol szövegek, az énekhang és a stílus, a kiejtés az eddig hallott összes dalban tökéletesen harmonizáltak a zenével. Nem vagyok biztos benne, hogy a magyarul éneklés a Metrosection esetében nem lesz-e visszalépés? Az oldalukon elérhető két magyarul éneklő videó sajnos ezt a félelmemet támasztotta alá, de még reménykedem, hogy csak a rossz hangminőség az oka.
A csapat élőben legközelebb a Kultiplexben lesz látható február 12.-én.