
Táltos - Megjelent a Kylfingar új videója

Öt lemezmentes esztendő után harmadik albumával jelentkezett a viking / pogány / folk metalos Kylfingar. A Vadak Útján című korongra hét szöveges, és egy instrumentális tétel került - az új dalcsokor a bandától megszokott zenei ösvényen szökkent szárba, néminemű újítás a hangzásban, és az énekdallamokban érhető tetten. /Fotó: Vidani Photo/
Új videoklipet készített a Kylfingar, a legutóbbi, “Világok Határán” nagylemez két éves évfordulója alkalmából az “Istenek hangja”, és az első lemezen hallható “Helheim” esett át korszerűsítésen, a remaszterelés után pedig előbbihez készült kisfilm.
Ahogy öregszik az ember, egyre nehezebbek a másnapok, az elenyésző test mindenféle praktikát kezd el keresni, amivel csökkenteni tudja a keserv érzetet. Amikor már nem segítenek a vitaminok, a taktikai hányás vagy a liter tej, akkor én azt mondom engedd el és igyál egy gyógysört, vagy egy gyógyfelest. Vagy rögtön kezd ezzel. Persze utána egyél valamit. Számomra valahogy így kezdődött a szerdai nap, ugyanis a keddi végén szépen elborultam. Persze semmi extra, csak a szokásos és ahogy mondtam: ne rinyáljatok, igyatok! Hálisten úgy vettem észre a Rockmaratonon elég sok arc tisztában van ezzel. Na lessük meg, mitől lehetett megvadulni szerdán.
A folk metal színtér idei legjelentősebb hazai eseményére december 10-én kerül sor a Club 202-ben. Az este folyamán a szcéna két élvonalbeli zenekara, a kelta-folk metalt játszó, svájci Eluveitie, és Oroszország vezető metalcsapata, az Arkona mellett, az egyre népszerűbb viking metalos izlandi Skálmöld, valamint két hazai folk metal reménység, a Niburta és a Kylfingar lép színpadra.