Amikor a progressive-, avantgart metal és math rock tárgykör vetődik fel, többek arca kattan savanyú grimaszba, vagy ahogy cimborámmal is megesett, elszundít koncerten állva, sörrel a kezében. Nyakatekert tánc a technikás mestermunka és az öncélú falloszverés közti egyensúlyozás, vékonyka az a bizonyos határvonal. Ezért olyan kívülálló a zenében a jazz, ezenfelül mumus sokaknak. Mikor van az a pont, amin átbillenve egy alkotás emészthetetlenné válik? Hova soroljuk a Leprous-t, és mi okból?

Új videóval jelentkezett a hamarosan nagylemezzel jelentkező, november 19-én pedig a Hajóra látogató, nemrégiben Devin Townsenddel is nálunk járt progmetalos Leprous. A címéhez méltóan ragadós, egyszerű image videóval megtámogatott Stuck az augusztus 25-én megjelenő nagylemezen, a Malinán fog helyet kapni.

November 19-én újra ellátogat hozzánk a tavasszal Devin Townsend előzenekaraként idén már egyszer bizonyított norvég Leprous. A progos északi metalt játszó banda az augusztus 25-én megjelenő új nagylemezét, a Malinat fogja megmutatni a nagyközönségnek, az estén pedig két előzenekar lesz, az Alithia és az Astrosaur.

Amikor meghallottam eme koncert hírét, esélytelennek láttam, hogy én ne jelenjek meg rajta. Miért? Mert a három fellépő közül kettő (azaz Devin apánk és csapata, valamint a BTBAM) hatalmas kedvenceim, a Leprous pedig (legyen az én szegénységem, hogy eddig csak névről ismertem őket) már előzetesben is több, mint ígéretesnek tűnt, tehát ha csak a zenei részt nézzük, hibátlan estének nézhettünk elébe. Spoilerveszély: mindez pontosan az elvártak szerint alakult!

A hatalmas érdeklődés miatt át kell költöztetni az eredetileg az A38-ra tervezett Devin Townsend Project / Between The Buried And Me / Leprous koncertet. A dupla lemezbemutató turné (Devinék az idei Transcendence-t, BTBAM-ék pedig a tavalyi remekmű, a Coma Ecliptic korongot mutogatják meg nálunk is) új helyszíne a Barba Negra lesz, az időpont változatlan.

A tar kanadai operametál-zseni, Devin Townsend elképesztő időszakot futott az elmúlt két évben, de nem pihen. Szeptember 2-ára várható új nagylemeze, a Transcendence megjelenése, és az azt követő turnén február 13-án pedig visszatér Budapestre, ezúttal az A38 Hajóra. A koncerten a The Devin Toewnsend Project előtt az amerikai Between The Buried And Me és a norvég Leprous lép fel. A jegyelővétel július 8-án indul!

Norvégiával az utóbbi időben feltűnően gyakran van dolgunk. Nekünk pedig ez őszinte örömünkre szolgál. A sportéletet illetően természetesen a jövő évi foci EB-re való kijutásra célzunk itt, zenei vonatkozásban pedig – hogy komolyra fordítsuk a szót – az itt már tárgyalt lyoni Leprous koncertnek szól az öröm, illetve a buli előtti beszélgetésnek az egyéni megszólalású skandináv prog metal (bár esetükben ezt a műfaji meghatározást csak jobb híján használjuk) banda főemberével, Einar Solberggel.

A jelenkor egyik legizgalmasabb underground metal alakulata, a norvég Leprous – az idei év egyik kiemelkedő alkotása, a The Congregation album is hozzájuk fűződik – két honfitárs formációval vágott neki aktuális Európa-turnéjának, és útjaink szerencsés módon keresztezték egymást.

A progresszív zene fő jellemzője, hogy rendkívül összetett, ezért lehetetlen lenne összeszedni a véleményemet a norvég Leprous új lemezéről csupán emlékezetből. Nem is a lemez hossza miatt, az ugyanis 55 perc, hanem a számokon belüli váltások, történések miatt. Ez az 55 perc ugyanis 8 számból áll, tehát a számok nagy része aránytalanul hosszú a lemez teljes hosszához képest. (Ez a stílus, egy másik jellemzője.) A Leprous egy 2001 óta működő zenekar, 2-3 éves rendszerességgel jelennek meg lemezeik a 2004-es EP-vel kezdve. Zeneileg kellőképp képzett társaság, -ami szinte műfaji követelmény-, és egy el nem hanyagolható énekes, aki sem a ordítós, sem pedig a magasabb témáktól nem ijed meg. Skandináv metálhoz illő kőkemény hangzás, érdekes zenei megoldások, lassan alakuló dalok. Aki most ismerkedne a Leprous zenéjével, már biztosan tudja mire számíthat.

A helyszín, a tőle jól megszokott módon, nagyon jól végezte a dolgát és mindenféle probléma nélkül bonyolította le az egész estét. Amin különösen meglepődtem, hogy nem kellett betartatni a nemdohányzós törvényt, mivel senki sem próbált meg bent rágyújtani annak ellenére, hogy decemberben még mentek a nagy „na majd én megmutatom, hogy koncerten akkor bagózok amikor akarok” fogadkozások a kocsmákban. De, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor láttam valakit rágyújtani egyetlen szálra bent: Jan Rechbergert az Amorphis dobosát a ráadás számok alatt. Azt hiszem neki ezt megbocsájtjuk.