Nem kisebb név, mint az Opeth vezére, Mikael Åkerfeldt áll a Netflix új sorozatának, a Clarknak a zenéje mögött. A már szabadon nézhető sorozat muzsikája már szintén egyéni igény szerint hallgatható, ha fizikai formában is szeretnétek birtokolni, akkor arra július 22-ig kell várni. Alább a lemez részletei és egy jelenet, ahol egy másik rocker, a Ghost zenei agya, Tobias Forge vendégszerepel egyet.

Az Opeth egyike azon kevés zenekaroknak, akik nem álltak neki új lemeznek a járvány, a karantén alatt. A svédek vezetője, frontembere, énekes-gitárosa, Mikael Åkerfeldt viszont ennek ellenére sem csak a teraszon ülve nézte a tájat, hanem belefogott egy Netflixre készülő hatrészes sorozat, a Clark filmzenéjébe. A korábban már említett projektről a Dream Theater billentyűsének, Jordan Rudessnek beszélt nemrégiben.
Jövőre tíz éve, hogy megjelent Steven Wilson és Mikael Åkerfeldt közös projektjének, a Storm Corrosionnek az első nagylemeze, ez a tervek hamarosan egy újrakevert, 5.1-es kiadást kap. Mivel alkalmi projektről volt akkor szó, senki nem számított folytatásra, viszont a nemrég szólóalbumot kiadott Wilson nem zárja ki a lehetőségét, hogy jöhet a kettes anyag. Csak a megfelelő csillagzatnak kell összeállni.
Az Azból ismert Pennywise megformálójaként is ismert Bill Skarsgård játssza majd a Netflix új sorozatának, a Clarknak a főszerepét, ami mondjuk rockzenei szempontból nem sokatmondó hír. Viszont itt jön a számunkra izgalmasabb rész: a korai Bathory dobosaként, de főleg rengeteg videóklip és koncertfilm rendezőjeként ismert Jonas Åkerlund (igen, a Lords Of Chaos is hozzá köthető) lesz a rendezője a hatrészes műnek, melynek (újabb, talán eggyel érdekesebb szál) a zenéjét egyenesen az Opeth agya, Mikael Åkerfeldt jegyzi majd - igaz, ez utóbbiról pontosan ennyit lehet tudni eddig.
Amilyen tempóban ömleszti magából Devin Townsend a lemezeket, nem lepődünk meg, hogy már megint valamin ügyködik. De ezúttal nem ő volt a kezdeményező, hanem az Opeth agya, Mikael Akerfeldt, aki egy pár szót el is árult az egyelőre még rejtélyes projektről.