Miközben készül az újra mondhatni klasszikus felállásban rögzítésre kerülő Dream Theater nagylemez, a zenekar billentyűse, Jordan Rudess még egy szólóanyagra is szakít időt. A hangszerzseni szeptemberben adja majd ki a korongot, melyről az első előzetes az Embers című dal lett. A nótában Darby Todd dobol és Joe Payne énekel, a gitárszóló Bastian Martinez keze műve.
Tovább
Bemutatta két dalának szépen megvágott élő verzióját az Elegant Weapons. Richie Faulkner (Judas Priest) zenekara, amiben rajta kívül még Ronnie Romero (Rainbow, Michael Schenker Group), Dave Rimmer (Uriah Heep) és Christopher Williams (Accept) nyomatja, tavaly májusban adta ki a bemutatkozó albumát, a Horns For a Halo-t, amin nem mellesleg Rex Brown (Pantera) és Scott Travis (Judas Priest) is hallható. Na, innen emelték ki a Bitter Pill-t és a címadó dalt. A helyszín a Sweetwater Studios.
Tovább
Április közepétől május elejéig egy sor koncertet ad a szerencsejátékok fellegvárában, Las Vegasban a Scorpions. A legendák - ahogy majd június 29-én Budapesten is - az idén negyven éves Love At First Sting ünnepi műsorával fog majd darálni, nyilván a kihagyhatatlan örökzöldek mellett.
Tovább
Friss nagylemezre készül az Inter Arma. A New Heaven címre keresztelt anyag április 26-tól lesz elérhető, a címadó után pedig megérkezett egy újabb szám róla, ez a Concrete Cliffs. A bivaly nóta és videója az alábbi, a dalhoz készített pólóból származó bevételeket jótékony célra fordítják.
Tovább
Bemutatta a The Sea Of Emotion, Pt. 1 című dalát a Satch-Vai duó. A Szacsvay László helyett Joe Satrianit és Steve Vai-t rejtő zseni összeállítás a dalhoz készített videójában a hetvenes évekbe, a már ötven éve tartó barátságuk kezdetéhez vezet vissza, nyilván humort sem mellőzve. De hogy is van ez? Mutatjuk!
Tovább
Hat évet kellett várni az újabb magyarországi Cradle of Filth bulira, de idén rögtön kettőt is kap a nagyközönség. A következő randi a FEZEN-en lesz, ahová olyan további nevek kerültek be a kalapba, mint a Depresszió, a Down For Whatever és az Omega Diatribe, szóval érdemes lesz felkötni a gatyeszt annak, aki ellátogat a székesfehérvári népünnepélyre.
Tovább
Ezúttal egy újabb ranksoroló videóval szolgálok nektek, viszont egy kis csavarral. Az alapötlet mindig az, hogy a lemezeket sorolom be nyilván szubjektív alapon, de most ez kicsit változni fog, mert az Iron Maiden lemezeinek nem a belbecsét, hanem a külcsínjét rendezgetem majd el kicsit.
Tovább
Friss videót adott ki a Rieckmann Tadeusz révén magyar taggal is rendelkező Týr. A Dragons Never Die az urak új nagylemezén, a Battle Ballads-on fog ott figyelni, ami április 12-én fog napvilágot látni.
Tovább
Új dalt adott a nagyközönségnek a Hacktivist. A rap és matekmetal keverékben nyomuló brit brigád a Crooks and Criminals mellé klipet is adott. Lemezről, ilyesmiről egyelőre szó sincs, de várhatóan idővel az is megérkezik majd. Addig jöhet egy kis súlyos pörgés?
Tovább
Május 24-én fog megjelenni a Rotting Christ új albuma, a Pro Xristou. A lemezről a Saoirse képében már a második előzetes szám vándorolt ki. Az előzőleg kiadott Like Father, Like Son-nal ellentétben itt hivatalos videó nincs, viszont jár helyette egy jól megszerkesztett dalszöveges filmecske. Íme!
Tovább
Bírod a fekete death metalt? Akkor ÁPRILIS 23-ára van egy remek programunk neked! Ugyanis Budapestre látogat az ukrán származású 1914! A zenekart helyi banda/bandák fogják támogatni az este folyamán, így mindenképpen érdemes ellátogatni a Robotba. További részletekért kattints IDE.
Tovább
Az Anthrax bejelentette, hogy, Frank Bellót a közelgő turnéján, Dan Lilker helyettesíti. Az alapító basszusgitáros 1984-ben állt utoljára színpadon a zenekarral. Lilker elmondása szerint nagyon izgatott, hogy milyen lesz újra az Anthrax-szel játszani, és nagyon várja már a bulikat. Hogy Bello milyen személyes okok miatt marad távol a turnétól, azt nem tudni pontosan, de a nyilatkozatában azt mondta, hogy amúgy minden rendben van körülötte.
Tovább
Egy évtized éhínség után végre látható közelségbe került egy új Down anyag. A legendáknak már hét friss dala van és úgy néz ki, hamarosan a stúdiózás is befigyel, úgyhogy érdemes lesz nyitva tartani a szemeket, füleket.
Tovább
Hangulatos dallal jelentkezett a Seeyouspacecowboy. A lassú, zongorás felvezetővel induló, aztán csak belendülő To The Dance Floor For Shelter-ben ráadásul vendég is hallható, aki nem más, mint a Spiritbox énekesnője, Courtney LaPlante.
Tovább
Nemrég adtunk hírt róla, hogy Maynard James Keenan 60. szülinapját megünneplendő, közös split EP-t ad ki az A Perfect Circle, a Primus és a Puscifer. A három zenekar ráadásul közös turnéra is indul, ahol ezek a dalok is elhangzanak majd. A Sessanta E.P.P.P. elnevezésű anyagon az A Perfect Circle "Kindred", a Puscifer "No Angel" és a Primus "Pablo's Hippos" című dala hallható és alább jól meg is mutatjuk őket. Érdekesség, hogy a Tool énekese mindhárom dalban társszerző.
Tovább
A Fu Manchu a semmiből jelentette be, hogy JÚNIUS 14-én új albummal rukkolnak elő. A zenekar az új The Return Of Tomorrow albummal hat éves csendjét töri meg, Hands Of The Zodiac címmel pedig itt az első dal a lemezről. A zenekar nyomat egy európai turnét is, amiből sajnos a magyar rajongók kimaradnak... Hozzánk legközelebb október 15-én, Bécsben lesz elcsíphető a zenekar.
Tovább
Április 26-án jelenik meg a Napalm Records gondozásában a legújabb Accept lemez. A Humanoid-on összesen tizenegy dal lesz hallható és a zenekar most szállított nekünk egy vatta új klipet is. Kamera, füst, fények, zenekar! Jöhet a metal, itt van a The Reckoning és a hozzátartozó videó!
Tovább
Újabb számot ejtett el a Whores a hamarosan megjelenő új anyagáról, a Warról. A legfrissebb arcontörlés a Death Of A Stuntman címet viseli és bizony megvan benne a sodrás, akárhonnan nézzük.
Tovább
Igen kemény dalt adott ki a Bodysnatcher. A Murder8 a tonnás riffek mellett még mondanivalóban sem egyszerű, a fentanil áldozatainak állítanak emléket benne. A súlyt a Hatebreed énekese, a már hosszú hajjal nyomuló Jamey Jasta is emeli, a dal videóval együtt debütált.
Tovább
A Lean Mean Rock Machine című rockhimnusz a német metalkirálynő jubileumi nagylemezén szerepel, ehhez készült most egy remek animált videó.
Tovább