A bavariai Mechanic Tyrants egy új versenyző a germán speed metal szcénában. Lényegében az egy demót megjelentetett Torpëdo jogutódjáról van szó. Ja, nehogy elfeledjem, az a bizonyos demo épp Mechanic Tyrants címmel jött ki, és a Cruz Del Sur egyik alkiadója egy vállalható(bb) borítóval utóbb nemcsak CD, hanem LP formátumban is megjelentette azt.
A ’80-as évekbeli német focihuligánok fizimiskájával rendelkező arcoknak immár Mechanic Tyrants név alatt volt egy EP-jük – ami annak rendje és módja szerint nálam kimaradt, ahogy a két lemezelőzetesnek szánt digitális kislemez is. Az első találkozásunk így maga a 2024. szeptember 1-jei keltezésű, St. Diemen Riots címre hallgató nagylemez.
A digitális előzeteshez csatolt leírás tanúsága szerint a Mechanic Tyrants ambiciózus társaság. A St. Diemen Riots ugyanis felerészt konceptalbum. A srácok ehhez az ötletet a Rush alapművéből, a 2112-ből merítették. A történet tehát egy disztópikus sztori, némi sci-fi áthallással, amely Meanhattan kaotikus városában játszódik. A nyitó Tower 42 a társadalom alsó osztályának elnyomását és a zenekar szavaival élve, a lázadás szikráját mutatja be. Maga a folyamat a Murder at the Barricades és a Ruins of the Past című szerzemények révén eszkalálódik. A zene ennek megfelelően lendületes, melodikus speed metal. Akár dallamos powernek is mondhatnám, azonban azért nem teszem, mert gyakorlatilag semmi köze napjaink agyonpolírozott eu-power metaljához. A sztorimesélés szellemében a lemez első felében a Madrugada képében instrumentális átkötő épp úgy akad, mint narrációk vagy akusztikus betétek. A zene szerencsére nem esik a sztori áldozatául, olyannyira nem, hogy ha nem tudnék a háttérben meghúzódó történetről, gyanút sem fognék, hogy a korong első felén helyet kapott szerzemények összefüggnek egymással.
A lemez második fele – az 1976-os Rush albumhoz hasonlóan – az önálló szerzemények terepe. Ha már másodszor emlegetem a kanadai trió nevét, gyorsan alá kell húznom, hogy a St. Diemen Riots-nak zeneileg semmi köze a Rush egyik korszakához sem. A nyíltan felvállalt fő zenei hatások a német kvartett esetében a Megadeth, a Judas Priest és a Metallica. Az utóbbit ugyan nem érzem, az 1982 környéki Priest és a ’92 körüli Megadeth jelenléte azonban ha nem is tapintható úton-útfélen, de felemlegetésük támpontként megállja a helyét. A felsoroláshoz még hozzátenném a Dickinson előtti Iron Maident, illetve a ’80-as és ’81-es Saxon anyagok felé való mutogatás se nagyon vinne tévútra. Az első kislemezzel, a Speed Metal Guerrillával hátat is fordítanak a komolyabb mondanivalónak, és egy korai Skull Fist nóta mintájára reszelik el ezt a dallamos speed darabot – hasonló a megoldás az Above the Law esetében is. A négyes himnuszának szánt előbbi szerzemény a srácok elmondása szerint a fősodor elleni lázadást ünnepli. A lassan építkező Sons of Evil a Diamond Head szellemében ismét a NWOBHM időszakáig repít vissza, hosszú instrumentális betéttel, kifejtős szólóval. A Bad Seedben érzek egy kis punkos jelleget, a záró darab pedig párba állítható a korong első felének tempósabb tételeivel.
A német négyes tehát ezen a bemutatkozó korongon zeneileg mindazt felvonultatja, ami a speed metalba belefér, szövegi szempontból pedig ha kell komolyak, ha kell komolytalanok. A maga mezőnyében, első lemezként a St. Diemen Riots megállja a helyét, arról meg nem ők tehetnek, hogy speed metalban mások más szavakkal ugyan, de már mindent elmondtak előttük.
