Gothic metal az Amerikai Egyesült Államok fővárosából! Milyen jól is hangzik, hiszen New York és az egész stílus egyik alapköve a Type O Negative sincs innen annyira messze. Egyértelműen felkelti az ember kíváncsiságát, a borongós hangulatú albumborító pedig még jobban vonzza a tekintet. Nem is volt kérdés, hogy a Torvus-ra rá kellett csavarodni.
Magam is meglepődtem, hogy a jelenlegi – és minden bizonnyal már örökös – zenei dömpingben egy bemutatkozó lemez még hónapokkal a megjelenése után is rendszeresen helyet követel magának a lejátszómban. Az ír NewDad tavalyi lemezével mégis így jártam. 2024 januári megjelenésről lévén szó, fel sem voltam készülve a folytatásra, a köztes EP-jükről meg szimplán csak lemaradtam.
A No Jacket Required Phil Collins harmadik nagylemeze volt, mely negyven évvel ezelőtt szóló előadóként is a legfelsőbb polcra helyezte a Genesis egykori dobosát. Collins lemezes fronton épp négy évvel korábban, 1981 februárjában, harminc évesen mutatkozott be szólóban. Elsősorban az In the Air Tonight-nak köszönhető, hogy a szakma mellett a közönség globálisan szinten, a saját neve alatt is jegyezni kezdte a rocksztárként kétségtelenül atipikus fizimiskával rendelkező zenészt.
A teknős visszavág, de most nem a Tini Nindzsa Teknőcökről beszélünk! Donatello-ék kicsit pihennek, amíg átveszi a helyüket Maliciouz, aki a sivatagból hozza egyenesen a fejhallgatónkba a homokot némi sludge és doom ízzel megfűszerezve.
A legutóbbi Halestorm korong kapcsán azzal a gondolattal zártam a soraimat, hogy kíváncsian várom, itthon mennyien fogják felkapni a fejüket a Back From The Dead lemezre. Nos, bár a Hale testvérek zenekara a hazai közönség ingerküszöbét széles körben nem lépte át, kijelenthetem, hogy az utóbbi hónapokban Európában is kezdenek szem előtt lenni. Júliusban ugyebár ott voltak a Black Sabbath búcsúkoncertjének fellépői között, pár héttel korábban pedig idehaza két alkalommal is előzenekaroskodtak az Iron Maidennek, de pár hét múlva ismét magyar földön fogják találni magukat, immár főzenekarként.
Öveket bekapcsolni - papírzacskókat bekészíteni! 🛫🥴 Közel 60 darab hardcore és punk kiadvány a 2017-es Bandcamp felhozatalból...! 😱 Mentségem erre csak annyi, hogy nem akartam tovább húzni ezt az évadot, de így meg egy sohavégetnemérős epizód lett ez, megterhelő és kegyetlenül fárasztó pillanatokkal.
Az I Prevail az elmúlt években stabilan ott volt a modern metalcore élvonalában. A Lifelines indította el őket, a Trauma hozta meg a Grammy-jelölést, a True Power pedig végleg betörte a zenekart a mainstreambe. A Violent Nature már a negyedik nagylemezük, és egyben egy új korszak kezdete: Brian Burkheiser távozása után Eric Vanlerberghe maradt egyedül a mikrofon mögött. Ez a váltás végig érezhető az anyagon: ambiciózus, de hullámzó lemez született, ami egyszerre kapaszkodik a régi formulákba, miközben új irányokat is keres.
Van olyan, aki nem szereti Bryan Adams-et? Na ugye! Ráadásul az előző lemeze, a So Happy It Hurts kimondottan jól sikerült, nem is tudom, hányszor játszottuk le oda-vissza két éve a családi autós nyaraláson. A Roll With the Punches előtt nemcsak a vörös szőnyeget terítettem le (képletesen), hanem még be is hintettem rózsaszirmokkal (még képletesebben).
A francia kiadó elkötelezett a black metal határait tágító, illetve azokat tágítani próbáló formációk iránt. Ennek jegyében a LADLO előszeretettel nyúl azon zenekarok hóna alá, akik valami újat igyekeznek mutatni; ha nem is feltétlenül a zenei oldal, inkább a mögöttes gondolatiság, koncepció terén. A Vígljós neve tökéletes példa arra, hogy mindkét szempontból lehet tovább terjeszkedni.
1993 óta követem az egyesült királyságbeli doom/death metal csapat, a Paradise Lost pályáját, és megmondom őszintén, kevesen vannak a színtéren, akik a folyamatos útkeresés során tett kitérőik aszfaltján egyaránt betonbiztos lépeseket eszközöltek volna. Legyen az death, doom vagy gótikus, DM-es rock/metal, a Paradise Lostnak sosem kellett segítő kezet nyújtani egy-egy bizonytalan lépésnél, de csak mert nem tett ilyeneket.
Roger Waters nehéz ember hírében áll. Az egyes megnyilatkozásaival még manapság is ezt, az évtizedek óta fennálló képet erősíti. A Pink Floyd alapítója annak ellenére, hogy már bőven túl van a nyolcvanon, manapság is aktív. 2023-ban nemcsak a stúdiók falai között, hanem a színpadokon is egy eseménydús évet abszolvált, az érdeklődés pedig az önjelölt fanyalgók és a felkent kritikusok hangja ellenére sem csappan a veterán muzsikus iránt.
Zúgnak az erősítők és elindul valami olyasmi, ami zsigerből jön, ami feltépi a gyerekkori traumáid sebeit, ami maga alá dönt, és amiből nem elég a kevés. Ez a The Big Rip-től az Olympus Mons. Amit napok óta hallgatok és nem tudom letenni, akármennyire is fáj!
Egy évvel a kanadai Chadhellel együtt kihozott split után ismét osztott anyaggal jelentkezik az 1996-ban (!) Kiskunhalasról indult Jack. A Los Angelesi Bruce Campbellel közös, hatszámos cucc a minap jelent meg. A projekt számos underground D.I.Y. kiadó kooperációjának eredménye, ahogy az ezekben a körökben megszokott (Leviéknek sem ez az első ilyen jellegű vállalása): ezúttal az Egyesült Királyságbeli Grindfather Productions, a belga Loner Cult Records, a spanyol Hecatombe Records, az olasz Here And Now Records, az ausztrál Grindhead Records és a japán Nagai Industries fogott össze. Ennek folyományaként négyszáz példányban jött ki a split 7" lemezen, mégpedig kétszáz fekete és kétszáz sárga színű korongon. Amellett persze, hogy valamennyi digitális platformon, streaming felületen megtalálható.
Ha akarnék, sem tudnék – pozitív végkicsengésű – párhuzamot vonni a jelenlegi hazai thrash metal underground és a műfaj mai lengyel leágazása között. Még itthon szökőévente (sem) bukkannak fel fiatal thrash alakulatok, addig Lengyelországban szinte minden második bokorban rejtőzik egy-egy, huszonévesek alkotta töltényöves brigád.
Az antológia folytatódik, metal lemezek jönnek a Bandcamp mélyéről, főleg olyanok, amiket metal címkével látott el az alkotója. Ez van hogy megviccel minket, de azért most is sikerült kincseket találni. De emellett van itt lelkes és talán múlt homályába veszett bandák utolsó lemeze/kislemeze, a vagy épp a régetzene rétegzenéje, amit kb. 12 ember ismer az országban - de hát ez kultúrmisszió már csak ilyen, ahogy Torrente is megmondta: ha meg kell ba... de tudjátok...:)
Új név, régi arcok – természetesen mindkét megállapítás a magyar underground vonatkozásában értendő. Az In My Veins soraiban találjuk a tatabányai Agregator egykori felállásának háromötödét, vagyis Loderer László basszusgitárost, Csóra Miklós gitárost, valamint Racs Attila dobost, továbbá a komáromi Vesztegzár tagságának kétötödét, azaz a másik hathúrosért felelő Nagy Miklóst és Hökkön Attila énekest.
Lehet bármilyen lelkes és elkötelezett a botcsinálta rockfirkász, néha egészen komoly nevek is a radar alatt maradnak. Így eshetett meg, hogy a Demon Hunter munkássága eleddig ismeretlen volt számomra.
Nehéz idők járnak a Nightwish rajongókra az utóbbi években: a határozatlan ideig szünetelő banda főnöke, Tuomas Holopainen legutóbbi interjúiban már azt is elárulta, hogy a 30. évfordulón, tehát jövőre sem terveznek visszatérni a színpadokra, és valamelyest a banda iránti lelkesedését is elvesztette. A bizonytalan jövőt talán segít átvészelni a Nightwish DNS-t is bőven tartalmazó harmadik Auri album: a Candles & Beginnings. A progresszív folkban utazó triót Tuomas alapította a feleségével, Johanna Kurkelával és a Nightwish multihangszeresével, Troy Donockley-vel. A cél teljesen korlátok nélküli zene megalkotása volt.
Egy Németországban élő kedves ismerősömnek hála, rendszeresen informálva vagyok a legnagyobb európai metal színtér aktualitásait illetően, nemcsak az első vonalat, hanem a mélyebb rétegeket tekintve is. A Minus Mountain zenekarba az ottani Metal Hammer ehavi lapszámában botlottam bele. A magazin a Demozone néven futó rovatban közel egy oldalnyi terjedelemben foglalkozik a Lübeck-i csapattal. (Két éve épp ugyanígy akadtam rá a Frostshock-ra is.)
A The Hives két évvel a legutóbbi lemeze után bevonult az ABBA stúdióba és a Beastie Boys-os Mike D, illetve Josh Homme produceri felügyelete mellett elkészítette a szerénytelenül The Hives Forever Forever The Hives címre keresztelt legújabb albumát. A borító is hasonlóan arcoskodó: ebben a bandában úgy tűnik mindenki eszméletlenül nagy király…vagy talán mégsem?