Amikor kiderült, hogy az Árnyak zenekar egykori énekese Molnár Róbert új csapatot hozott össze October néven kíváncsian vártam a fejleményeket. Az Árnyak a  magyar dark/gothic rock mezőny egyik legjelentősebb csapata volt. A zenekar egyike volt azoknak, akik a magyar rockzenei szcénában évtizedig gürcöltek, négy lemezt is asztalra tettek, aztán mégis beleálltak a földbe, pedig micsoda jó zenét játszottak. 
 
Molnár Róbert új zenekarának 2007-ben már jelent meg lemeze Sziget A Szívnek címmel, amely a Hammer World újság mellékleteként jelent meg. Pechemre akkor már nem a mellékletes verziót vásároltam, úgyhogy így jártam. A mostani Gyémánt út című maxi egyfajta előzetes az októberben (mikor máskor) megjelenő teljes hosszúságú második albumról: három dal szerepel rajta.

Ez a zene is hasonló, mint az Árnyak: melankolikus, mégis magasan lebegő, könnyen a fülben ragadó dalok ezek, amelybe több népzenei hatás került. A csapat jelenleg a Molnár Róbert – ének, Lázár Zoltán – gitár, Munkácsi Péter – gitár, Boros Gábor – basszus, Németh Sándor – dob felállásban játszik és bár ahogy nézem Robin kívül egyikük sem játszott korábban honi mércével mérve nagy bandában, mégis kiváló zenészek gyűltek itt össze.

A három nótából az első Folyók Hátán a legkarcosabb. Bár Robi az October honlapján kedvencei közé sorolja az F.O. Systemet, ha nem mondja is kitaláltam volna. Mátyás Attiláék legszebb pillanatai villannak meg, itt talán csak keményebb a hangszerelés, kiváló nóta. A kettes Gyémánt Út már több népzenei motívumot hoz – Pék Zsuzsa játszik dudán -, de ez is sodró darab. Molnár Róbert itt is megvillantja egészen karakteres hangját, mintha erre a zenére született volna. A Víz Vagy című harmadik nóta egy szomorú szerelmi vallomás, igen jó hangszerelésben korai Black-Out-ra hajazó énektémákkal. Az erős magyar népzenei motívumok miatt van egy kis Dalriada íze még a dolognak, de ugye itt sehol a női ének. Összességében ez is igen erős dal.

A hangzás kiváló. Szolnoki zenekar lévén a felvétel nem is készülhetett máshol, mint a helyi Denevér Stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán felügyelete mellett. Ha lemez is ilyen színvonalú lesz rossz szavam nem lehet. Ide nekem! 

/ez az írás a zene.hu zenei portálon is megjelent 2008.10.15.-én/

October zenekar hivatalos website

 UDAPTE 2008. december:

Gyémánt út

Még tavasszal jelent meg a miskolci Raze To The Ground zenekar  három számos anyaga. Az Addiction (Szenvedély) címmel megjelentetett EP már nem az első kislemezük, az 2007-ben jelent meg Tools Of Destruction címmel. Jövő év tavaszára ismét ígérnek három új felvételt, amelyekkel már a külföldi piacon is szerencsét próbálnának a terveik szerint.

Az RTTG 2005 végén alakult, de igazából csak 2006 nyarától indult be a zúzda, amikor is minden posztra megkerült a megfelelő ember: Szabó Péter - vokál, Barta Ferenc - vokál, Czeglédi Gyula és Abonyi Endre - gitárok, Böjti Tamás - basszus & vokál, Abonyi András - dobok.
A csapat az augusztusi Azfeszt tehetségkutatón 5. helyezést ért el, így bejutottak az ABC Becherovka magyarországi középdöntőjébe. Ha itt is sikeresen szerepelnek, akkor utazhatnak Bécsbe az ottani döntőre.

A névsorból is kiderül (meg a felvételekből), hogy ők is kettős vokállal nyomulnak, mint például a Subscribe (több példát most nem is tudnék említeni...). Ez már nekem  ott is bejött és itt is bejön; vagyis az RTTG esetében is igaz a tétel, miszerint nagyon sok plusz energiát és jó feelinget lehet belevinni két karakteres hangú vokalista "alkalmazásával" a produkcióba.  Igaz, nem tudom, hogy Szabó Péter és Barta Ferenc közül melyikükhöz tartozik az a hátborzongatóan mély, elfúló hörgés a Single első részében, de... talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy valóban szükség van-e erre? Egy kicsit túlzásnak érzem és olybá tűnik, hogy az énekes torkának sem nagyon van ilyesmire kapacitása. Vagy ha van is, abszolút felesleges erőltetni; annyit nem tesz hozzá a dalokhoz brutalitás szinten, amennyi potenciális rajongót elijeszthet. A magasabb, de még mindig kellően bestiálisnak ható énekdallamok ellenben szinte tökéletesen illenek bele a képbe - én inkább ezekre gyúrnék még rá egy kicsit, hogy még tisztábbak, még természetesebbek lehessenek. A  főként refrénekben megjelenő, "normális" hangszínnel előadott hiperdallamos betétek is teljesen rendben vannak vokál szinten. Sőt vokál fronton még néha Böjti Tamás basszer is besegít (vokálban erős a csapat) és máris kész a csordavokál, melyet szintén nagyon jó arányérzékkel alkalmaznak: ott van beszúrva, ahol kell és olyan hosszan, ahogy kell (lásd: Addiciton).

A korrekt és értelmes, a manapság mindent átható hamisság, "megcsináltság" és önpusztítás ellen fellépő, angol szövegekkel ellátott dalok összességében nagyon kellemes élményt nyújthatnak a metál zene kedvelőinek. A felvételek a miskolci HangArt stúdióban készültek, minőségükre nem lehet panasz, nagyon jól dörren meg mindegyik. A zenei megoldások terén több stílus is érezteti hatását (északi death, trash metal, csipetnyi nu metal) és bár ismert elemekkel operálnak, ezen stílusok jó arányérzékkel megválasztott elegyítése révén a dalok mégis kellő változatossággal bírnak; mindhárom felvétel végig képes megragadni és megtartani a hallgató figyelmét. A lábdob végig kitartóan dübörög, az alapokra fifikás, de nem túlspírázott gitárszólamok és komor, karakteres riffek épülnek és az egészre a dupla vokál dinamikája teszi fel a pontot.
Az Addiction EP tartalma teljes egészében meghallgatható a csapat MySpace oldalán, így mindenki a saját fülével győződhet meg arról, hogy az Addiction egy meglehetősen jól sikerült anyag.

A csapattól származó infók és az EP tartalma alapján a Raze To The Ground egy igényes, komoly és céltudatos csapatnak tűnik. Úgy gondolom, céltudatosságuk és tehetségük  hamar ki fogja őket emelni az ismeretlen underground bandák közül. Hogy mennyire hamar, az csak rajtuk múlik, bár tudom, hogy Magyarországon nincs egyszerű dolguk a zenekaroknak. Minden esetre a kezdet nagyon bíztató, a továbblépéshez, a felemelkedéshez pedig sok sikert kívánunk és várjuk a következő EP-t.
 

A blog indításakor külön rovatot szenteltünk fiatal tehetségek bemutatásának. Örömmel tesszük ezt, hiszen a hazai rock/metal életet csak ők vihetik előbbre. Nyílván a zenekarok által küldött anyagokról alkotott véleményünk csak a miénk, de azért szeretnénk minél objektívebbek lenni. Bárki nekünk küldött anyagát meghallgatjuk és elmondjuk róla a véleményünket. Dicséret esetén kéretik nem elszállni, negatívabb hangvételű kritika esetén pedig ne tessék minket édesanyánk hátsó felébe küldeni.

A békéscsabai Asgard zenekar 2006-ban alakult, azzal a céllal, hogy saját zenei elképzeléseiket megvalósítsák. Nevüket a skandináv mitológiából kölcsönözhették, vagy sokat nézték a fiúk a Csillagkapu című „örökérvényű” sci-fi sorozatot, ott voltak asgardok, akik rendkívül fejlett kitalált faj voltak a wikipédia szerint. Mivel a srácok nem írták meg nekünk nevük eredetét így erre a kettőre tippeltem, de lehet hogy más a megoldás.

Saját elmondásuk szerint zenéjük annyira több sávú, hogy  majdnem minden rock-műfajon belüli, minden kisebb stílus-ág megtalálható benne. Példaként említik a Manowar, a Marylin Manson, a Deathstars, a Deep Purple és még sok más előadó nevét. A szövegek többnyire az álomvilágról szólnak.

A zenekar jelenleg a Sinkovicz Tamás – gitár, ének, Kondacs Pál – basszus, Sztrehovszki Ákos dob és Tóth Imre – gitár felállásban játszik.

Mivel a srácok a bemutatáshoz küldtek három nótát is mindjárt letesztelhettem a zene több sávját. Azonban a fiúk azt nem írták, hogy a három felvétel bizony nem stúdió felvétel, hanem valami otthoni dobdösszemagad cucc. Legalábbis nagyon meg lennék lepődve, ha ez igazi stúdióban készült volna. Így az igazi műélvezet el is marad és igazából olyan nagyon le se lehet tesztelni, hogy a zene tényleg több sávú-e.

A Covered By Darkness sötét hangulatú szerzemény és egy komor riff viszi benne a prímet. Az éneken érződik, hogy kicsit még csiszolhatták volna. Igen előre van tolva és bizony jó pár hamiskás hang is becsúszik, de igaz ez a szólógitárra is. A következő Here Is The Hell (0021) málházós kezdőriffje jó húzás, de a szavalós ének túl monotonná teszi a dalt. Mégis sokkal profibb darab, mint az előző nóta és jobban is szól, ebben van potenciál. A hármas Warriors Of The Night riffje engem egy kicsit korai Rammstein-re emlékeztetett. Himnikusabb darab, mint a másik kettő, de az ének itt is ront a teljesítményen és a hét perces hossz is lehetett volna rövidebb, karakteresebb volna az végeredmény. A kevesebb néha több.

Amondó vagyok, hogy a srácokban a kitartás és a szikra ott van. Sok gyakorlás, meg sok koncert és a dalok tovább érlelgetése segíthet a dolgon. Meg nem árt a sok pénz sem. Nem egyszerű dolgok ezek ma Magyarországon. Szurkolok!

Aki kíváncsi a zenére itt belehallgathat: Asgard demók - online hallgatás
 

A blog indításakor külön rovatot szenteltünk fiatal tehetségek bemutatásának. Örömmel tesszük ezt, hiszen a hazai rock/metal életet csak ők vihetik előbbre. Nyílván a zenekarok által küldött anyagokról alkotott véleményünk csak a miénk, de azért szeretnénk minél objektívebbek lenni.

Ez utóbbi mondatot nem kifejezetten a gyöngyösi Zyon öt számos Choice című EP-je kapcsán írtam, hanem úgy általában. Bárki nekünk küldött anyagát meghallgatjuk és elmondjuk róla a véleményünket. Dicséret esetén kéretik nem elszállni, negatívabb hangvételű kritika esetén pedig ne tessék minket édesanyánk hátsó felébe küldeni - mi csak azt írjuk, amit érzünk.

Szóval a 2003 őszén alakult Zyon pár korai tagcserét követően, már öt éve zenél együtt  a Magyar László – ének, Szujó Péter – gitár, Szabó Gábor – gitár,  Igliczki Péter – basszus, Nagy Péter – dob felállásban. A zenekar kezdetben a nu metal vonalon mozgott, de mostanra saját bevallásuk szerint a metal/core irányába orientálódtak. Azért pár korábbi nu metálos elem a Choice-on is megmaradt és én némi trash ízt kiérzek a nóták mögül, na meg egy kis északi vonulatot. Az együttes mára már több mint hatvan koncertet adott és az Emergenza tehetségkutatón is szép eredményeket értek el.

A Choice EP 2008 nyarán készült és korrekt kis munka lett pedig a felvételeket egy az egyben maga csinálta a zenekar. Az egyből kihallatszik a dalokból, hogy nem zöldfülű kezdők követték el őket. Kiváló zenészi teljesítmények vannak a hangszeres posztokon, Nagy Péter különösen jókat üt, de a húrosok sem piskóták.  A The Devil's Wedding-gel nyit a lemez. Kiváló tempóváltások és riffek jellemzik a dalt, melyre dallamos – amolyan svédes - szóló kúszik be. Az ének kiabálós, hörgős, néhol megnyugvó részekkel. A zenéhez igazából illik Magyar Laci hangja, viszont hosszú távon - értek ezalatt mondjuk egy teljes nagylemezt – mindenképpen több változatosság kellene bele, mert nagyon egyformává teszi a dalokat. A kettes Choice az egyik legjobb nóta az anyagon. Jó kis Pantera rokon riffre építkezik, nagyon jó felépítéssel bíró szerzemény. Headbangereknek kimondottan javallott darab. A hármas, sodró, klasszikus metál témákra is építkező Built Around You szinte leviszi az ember fejét akkora energiával rendelkezik, kiváló nóta. Az ezt követő Just Do It dühe valahogy egy kicsit agyonnyomja a nótát, bár az kétségtelen, hogy ezzel is falat lehetne bontani. Az ötös Our Judge megint egy kis svéd vonulattal bír, eszeveszett tempók szavalós refrén, de összességében ez is jó nóta.
 

A lemez többszöri meghallgatása után azt mondhatom, hogy mindenképpen van honnan és miből építkeznie a Zyon-nak, ezt a Choice is bizonyítja. Még egy pici pluszt a nótákba építve az első nagylemezre simán a stílus magasiskoláját mutathatják be. Ahogy látom a kitartással nem lesz gond, és ha lesz nagylemez mi kérünk abból is.

Az EP teljes anyaga meghallgatható a zenekar MySpace oldalán: Zyon MySpace - Choice EP online

Zyon : Choice  (live at Kőszeg)

Nem szégyen bevallani, a cd megérkezéséig halvány lila gőzöm nem volt, hogy a Kronost honnan kéne ismernem. Mentségemre legyen, hogy a hat fiatal alkotta csapat átlagéletkora 19 év, ami nem semmi! Milyen zenét lehet ilyen fiatalon csinálni? Amíg meg nem néztem a borító hátoldalán a címeket, és nem hallgattam bele, arra fogadtam volna, hogy ez biza modern rock lesz. Mint ahogy lottó ötösöm se volt még, úgy ezt se találtam el. 

Mert ez kérem tradicionális alapokon nyugvó, kissé progresszív hard rock zene, amit ma már amúgy sem sokan művelnek, hát még ilyen zsenge korban. A zenekar 2002 nyarán alakult egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban, Sályban. Több tagcserén átesve és több tehetségkutatón elért szép eredmény után alakult ki a mai felállás. A Hócza József - ének, Kiss Gábor – gitár, Szita Dávid – gitár, Szabó Tamás – basszus, Balázs Nándor – billentyűk, Zán Tamás – dobok felállású hatos korábban Turulmadár címmel már egy rövidebb demót készített, de A Kapu Most Nyitva áll lényegében az első nagylemezük. A srácok a deszkákon sem számítanak kezdőnek, felléptek már a Beatrice, a Kormorán és az Edda előzenekaraként is.

A Kapu Most Nyitva Áll nem szól rosszul, de a szolnoki Denevérből Cserfalvi Zoltán kezei közül gyengén megszólaló produkció még nem került ki. A fiúk saját kiadásban,  szponzorok segítségével jelentették meg a lemezt és jó pontnak tudom be, hogy a játékidővel nem spóroltak – 12 nóta, 55 perc – sőt úgy gondolom, néhol egy kicsit el is vehettek volna a nóták hosszából, mert van ahol ez a dalok előnyére szolgált volna, különösen igaz ez a hármas Ne engedj el majd hét percbe öntött romantikájára, ami a végén bizony erős unalomba fullad.      

Alapvetően a produkció zenei része rendben is volna, viszonylag jól felépített és nem is rosszul hangszerelt, nagyrészben középtempós dalok futnak szembe az emberrel. A hangszeres teljesítmények is jók, amit pedig Zán Tamás 13 (!) évesen összeüt a dobcucc mögött az minden elismerést megérdemel. A billentyűtémák is inkább hozzátesznek ehhez a javarészt hazai hagyományokra (Edda, Lord, P. Mobil) épülő 80-as évek elejét idéző zenéhez. Ami mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni, azok az ének témák. És itt most nem is Hócza József énekes teljesítménye veri a lécet, hiszen a srácnak kiváló torka van, csak valahogy nagyon sablonos énektémák bújnak itt elő, ráadásul a szövegek egy része bazi nagy közhely. A „ Harcra fel, tegyük szebbé az életünk! Lépnünk kell, kérjük és boldogok leszünk ...” típusú dalszövegekre valahogy mindig összeráncolódik a szemöldököm.  

Nekem elsősorban a lemez karcosabb megközelítésű dalai jönnek be. Ilyen a picit nemzeti érzelmű A Turulmadár, a pattogós Mindent Megtaláltam, vagy a lemez legjobb nótája a Hammond-dal díszített Álmodjuk még! Pár átlagos teljesítmény azért becsúszott, de majd legközelebb!

Összességében van még hová fejlődni, de kezdésnek ez semmiképpen nem rossz. Az életkorokból adódóan pedig az idő adva van mindehhez. Hajrá!
 

/ez az írás a zene.hu portálon is megjelent 2008.06.25-én /

Igértem korábban, hogy meggusztáljuk az M.W.S. tavalyi, 1 Punch = 2 Death című lemezét. Éltem az ingyenes letöltés lehetőségével és meghallgattam ezt a lemezt, amelynek hatása címéhez méltóan olyan, mintha egy jókora taslit kapna az ember a pofájába. :) 

Félelmetesen kemény, mégis könnyed és zsigeri ezeknek a solymári srácoknak a játéka, melyet ők csak szerényen "lakótelep metal"-nak neveznek, magukat pedig egyszerűen csak a pilisi kistérség legkeményebb zenekaraként aposztrofálják - ami alighanem igaz is. A "lakótelep metal" kifejezésnek annyi jogosultsága valóban van, hogy az M.W.S. zenéje összhatását tekintve tényleg a lakótelepi gettók hangulatát idézi fel. Zeneileg ez tulajdonképpen sokféle stílus keveredését jelenti, de alapvetően talán hardcore bár valóban nem a klasszikus értelemben. Minden esetre gyors, zúzós, kemény és szigorú. Egyszóval: állat!

A lemez az elmés intro után, attól kezdve, hogy Both András énekes a Monster elején benyögi , hogy HUAH... egy élvezetes rohanás az egyszerű hardcore-, punk- és metaldallamok hátán.

A Monster a első teljes értékű dalként kiváló nyitány gyors tempójával, baljós hangulatú énektémáival, dübörgő, tempós basszussal, kettőnégyekkel és játékos, gyors gitártémákkal. Az ezt követő Life Is Real ennél kicsit laposabb (de csak a Monster fényében), lassúbb, viszont szigorúbb témákkal dolgozik. Azután a dal utolsó harmadában hatalmas dallamokat kapnak elő valahonnét, és máris kiderül, hogy a dallamos ének ugyanolyan jól "áll" Andrisnak, mint a brutálmély tónusok. Tetszetős befejezés.

A Revolution For Humanity vokálja is elég színes. Esküszöm, az ének, illetve Both Andris produkciója tetszik a legjobban a lemezen, annak ellenére, hogy hullámzó a teljesítménye és sajnos hallatszik rajta, hogy a természet adta képességek egyelőre semmivel sem egészültek ki - értem ezt az énekre és az angolkiejtésre egyaránt. Ugyanakkor az is teljesen világos lehet mindenki számára, hogy nem kis adag tehetség szorult ebbe az emberbe és a torkába. Both Andrist a Jóisten is frontembernek teremtette egy ilyen bandába és kis pluszmunkával bizonyára a sorját is le lehetne csiszolni az énekdallamokról. A dal maga egyébként meg sziklakemény metal kis északi beütéssel, vészterhes, az ember arcába mászó, gonosz vokállal és hasonló érzéseket keltő háttérvokállal.

A Die Fetten Jahre Sind Forbei ismét jó kis kétpercnyi speedelés megintcsak briliáns vokálozással (video lent). Lényegében két dallam váltogatása, klasszikus séma szerint. Kiválóan összerakott dal. Valahonnét nagyon mélyről jövő, gurgulázó basszus vezeti fel a Generation X.-et - ez már sejtet valamit abból, hogy ismét drákói szigor vár ránk az elkövetkezendő három percben. Az erőteljes basszus végig megmarad a dal alatt, sajnálom is, hogy kicsit háttérbe húzták. Ezen kívül van még Motörhead-szerű emelkedett ívű refrén meg jó kis zúzás némi szólózással fűszerezve.

A Misguided Anthem megint zseniális darab. A dalt monológszerű, mesélős verzék, naggggyon súlyos refrén, "állatiasan érzéki" vokál és jó kis szólózgatások jellemzik. Az America ismét egy gyors, másfél perces tétel. ONETWOTHREEFOUR - monja Andris, aztán a fejed meg leszáll a helyéről! Ha-ha! Megint csak kiváló énektémák, túlvilági mélységekből érkező hörgés, nagyon jó feeling! Mindenkinek ajánlott.

A Never Walk This Land képében újabb profi szerzemény érkezik súlyos megütésekkel, baljós hangulatot árasztva. Folyamatos, kemény alapozás, vészjósló ének és a vége felé még egy kis ív is van benne meg egy kis dallamosság is belefér. Egészen kiváló! A lemez végére sem fáradnak a fiúk, a záró Poor a lemez egyik legjobbja, szuper váltásokkal, kis keleties gitárral, súlyos alapokkal operálnak benne.

Összegezve a fentieket, azt kell mondjam, ez a lemez hibátlan. Pedig sok szempontból nem az, ez világosan hallatszik, de annyira őszinte és zsigeri az egész, hogy egyáltalán nem zavaróak a hiányosságok, sőt az ember a végén fülig érő szájjal vigyorog és hálás, hogy hallhatta. Ezen a szinten és ezzel a háttérrel, amilyennel ez a csapat rendelkezik (alább a zéró költséggel készült videoklip), igazán ritka hazai viszonylatban ugyanis az ilyen kiemelkedő teljesítmény. Remélem az aktív underground élet, a sok klubfellépés és az erőteljes internet marketing :) (saját weboldal, saját blog, myspace oldal, ingyenesen letölthető album) előbb utóbb meghozza számukra a szélesebb körű ismertséget, mert nagyon-nagyon megérdemelnék. (Persze a folytatáshoz most az is szükséges, hogy találjanak egy jó dobost, mivel pár héttel ezelőtt dobos nélkül maradtak.) A lemezük pedig a legjobb ár/érték aránnyal rendelkezik, tekintve, hogy ingyé' letölthető és meghallgatható. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Igazán örömteli, hogy manapság és az utóbbi években mintha kicsit felpezsdült volna a hazai rockzenei élet. Bandák jönnek, mennek, turnéznak, közös projektek születnek ad-hoc, szinte a semmiből és új tehetségek bukkannak fel, akik általában meglepően jók! Mint például a VL45 nevű csapat is, akiknek eddig két demójuk elérhető (akár online a VL45 honlapon).

A zenekar 2001-ben alakult illetve ekkor változott a nevük VL45-re, az említett két kiváló minőségű demo (ha jól tudom ParkPlatz-munka) közül az első 2002-ben, a másik 2005-ben készült és négy illetve kettő felvételt tartalmaznak. Az utolsó hivatalosnak tekinthető hanganyagtól ezidáig a csapat főleg csak klubokban és fesztiválokon lezavart élő fellépéseken volt hallható na meg néhány zenei műsorban vendégként, ahogy egyre többen kezdtek el figyelni tevékenykedésükre. Nem ismerek terveket, de nem bánnám, ha valami frisset kiadnának a közeljövőben, ezzel a hat dallal nemsokáig éldegél meg az ember. A VL45 hangzás doom-gyökerekről árulkodik, de a klasszikus alapokat jól vegyítik a modern metal (hip-hop, nu, ugrálós, dallamos!) motívumokkal. Olyannyira jól, hogy inkább modernnek nevezném, mint klasszkusnak, holott a nehéz, húzós, némi southern rock utánérzéssel megfűszerezett, súlyos riffek hallatán valóban a Black Sabbath, C.O.C., a Down és hogy hazai példát is mondjak, a néhai Mood neve sejlik fel.

A csapat az eredeti felálláshoz képest már átélt egy énekescserét. A 2002-es demón valóban hallatszik is, hogy az ének nem az igazi, bár gáznak nem mondanám, inkább csak hullámzó: hol jobb, hol rosszabb. A jelenlegi énekes, Szabó Dávid ehhez képest valóban erőteljesebb és egyenletesebb teljesítményt nyújt.

Zenei téren viszont szerintem minden rendben. Már a kezdetekben is meglehetősen szigorúan kezelték a hangszereiket, azok szinte sírnak a kezeik alatt: fémesen csattogó basszushúrok és fájdalmasan felszisszenő cinek gyakorta hallhatók az első demón. Botka Zsolt gitártémái Mészáros-Komáromy Dénes gyomrozós basszusai és Apró Antal komótos, de határozott tempója igencsak tisztelet parancsolóak így együtt. Ha valaki ilyen klasszikus, doomos alapokra épülő zenével kezd, mindig ott van a veszély, hogy a játéka egy idő után monotonnak hat. A VL45 ez ellen nem túl gyakori, de mindig a kellő időben beszúrt, unaloműző ritmusváltásokkal védekezik. Néha kimondottan üdítő dallamokat szednek elő a tarsolyból, mint például az Under The Leaves dallamos refrénje vagy a Better View elején hallaható lendületes, lehengerlő zúzás. A 2002-es demóról egyébként különösen az első és utolsó felvétel kiemelkedő, a közepe kicsit szürkébbre sikeredett. Nagyon tetszik ahogy a Your Sea Of Lust kiméletlenül nekifeszül az ember mellkasának - basszusgitár dolgozik ezerrel. Már itt is feltűnik, hogy hát igen, az ének egy kicsit erőtlen (érdekes módon csak itt-ott; ezért írtam fentebb,hogy egyenetlen) és ez a hiányosság sajnos a rendkívül erőteljes zene mellett még jobban kidomborodik. Ilyen zenéhez valóban oda kell figyelni az énekhangra, különben kicsit agyoncsapja az egészet. Az utolsó, már említett Better View másik nagy pozitívumai a kezdő, lendületes, de sablonos dallamvezetést sugalló riffelgetés mellett a második részbe beletett ritmusváltások, amitől végül is teljesen kiszámíthatatlan és még inkább élő lesz a dal.

A 2005-ös demó legismertebb felvétele talán a kezdő Cementmixer, mivel ebből készült a csapat első klipje (lásd alább). Ez egy gyorsabb tempójú, igazán modern hangzással felvértezett dal, de azért megmaradtak benne az extrasúlyos riffek is. Pont annyira lehengerlő, mint amennyire egy cementmixer, a maga ki tudja hány, bazi nagy kerekével. Ezen a demón már az új hang domborít Szabó Dávid személyében és meg kell mondjam bejött a csere: az ő hangja sokkal inkább illik ehhez a zenéhez. A 2002-es felvételekhez képest a csapat talán még jobban a modern hangzás felé mozdult, a klasszikus alapok itt már abszolúte modern felfogásban kerültek rögzítésre. A második Shoot Shoot Song ismét egy lassúbb tempót és több változatosságot hoz a ritmikában; kellően súlyos, nehezen emészthető darab ez is a vége felé egy kis nu-metallal és végig emlélkezetes dallamokkal.

És ezzel ennyi. Pedig szívesen elemezgetnék még néhány felvételt, dehát nincs. Reméljük a srácoknak a koncertezés mellett azért lassan tényleg jut majd idejük valami anyagot összehozni, mert iagazán kár lenne, ha csak örökös koncertbandaként "vegetálnának" tovább. Nem kapkodósak, az tény, bár ez a zenei gyökerekhez való hűség jele is lehet. Mindent csak szép komótosan, ahogy ezeket a súlyos, lehengerlő riffeket illik játszani. Már nagyon várom a folytatást.

Ez itt a Cementmixer klipje: