RockStation


Metrosection

2008. február 07. - SAABI
Ígértük, hogy rendszeresen fogunk olyan zenekarokról is írni, akik, noha jelenleg még nem ismertek széles körben, zenei tudásuk, hozzáállásuk és tehetségük révén méltán számíthatnak szép karrierre rockzenészi pályafutásuk során.

Egy ilyen ígéretes kis csapat a Metrosection is, akikre én a tavalyi Emergenza nemzetközi tehetségkutató kapcsán figyeltem fel és nem csak azért, mert a "verseny" hazai válogatásán első helyen végeztek, az már csak következmény volt. Ugyanakkor személy szerint nagyon sajnáltam, hogy az Emergenza nemzetközi megmérettetésén, Kölnben már nem kaptak dobogós helyet, amit egyébként azóta sem értek, hiszen zenéjük világszinten is megállná a helyét, ráadásul szövegeik angolul íródnak, tehát még a magyar szövegek idegen hangzása sem lehetett akadály, de hát egyelőre ez van, ezt kell elfogadni. Ettől függetlenül, ha kitartóak maradnak, a későbbi nemzetközi elismerést borítékolom számukra.

Amikor először hallottam/láttam játszani őket, egyszerűen ledöbentett először is az, hogy szemtelenül fiatalok, majd az, hogy alig húszévesen milyen magabiztos a hangszerkezelésük és természetesen az, hogy milyen jó zenét nyomnak. Nagyon meggyőző az a hanyag elegancia, ahogy ezt a saját maguk által kialakított hangzást prezentálják. Zsigeri, őszinte, intelligens és tiszta rockzene ez, bár ők a kissé degradáló hatású powerpop kifejezést szokták használni - számomra rejtély, hogy miért?

Ja igen, ami a Metrosection-hangzást illeti.
Bajban lennék, ha hasonlítani kellene valamihez, ugyanis nehezen lehet bármiféle kategóriába besorolni. A bevallott hatásokból (Faith No More, Pearl Jam, Jamiroquai, Dog Eat Dog, Arctic Monkeys, Incubus) elméletben sem lenne egyszerű összerakni azt, amit ők gyakorlatban összeraknak. Néha olyan, mintha ott jammelnék össze "online" ezeket a dalokat, miközben játsszák (ha nem lenne a fémes gitárhangzás és a tempósabb betétek, lehet, hogy egy-két helyen már jazz lenne belőle), ugyanakkor érződik az is, hogy az improvizatív benyomás ellenére azért itt minden precízen meg van tervezve, ki van találva, a daloknak van apja, anyja, nem csak úgy a levegőből vagy más kútfőből születnek. Nem mindig volt ez így, de szerencsére mára túljutottak a minden kezdő zenekarra jellemző "feldolgozgatós" korszakon és egyre szaporodnak a briliáns saját szerzemények, amiket egytől-egyig élvezet hallgatni.
Zenéjük nem üt meg túlzottan kemény felhangokat, a punkos, rockos durvulás, riffelés helyett nagyobb szerepet kapnak a finom egyéni megoldások, dallamfutamok (basszus és ritmus egyaránt kiváló)  illetve ha épp az kell, akkor a harmonikus összjáték. Mondhatnám azt is, hogy lágy rock, de én valahogy mégis ódzkodom ettől, mert a zenekar egész kiállása, zenéjük ereje, hatása minden csak nem lágy. Igazi rockzene ez is, hiszen ebbe a kategóriába  sokminden belefér, főleg, ha ennyire hiteles az előadásmód.

Eddig két EP hosszúságú albumuk jelent meg saját dalokkal: 2006-ban Metrosection címmel és 2007-ben Present Is Mine címmel. Mindkét lemez tartalma  meghallgatható a zenekar honlapján online.

Szóval a Metrosection igazi tehetségekből áll (akiknek a teljes nevét az istennek sem bírtam kikeresni az egész interneten, csak annyit hogy: Ádám, Bence, Márk és Gábor) ez nem is kétség, főleg, hogy a tavalyi évben két tehetségutatót is megnyertek (az Emergenza után a Klebersberg tehetségkutató első díja is az övék lett), bízvást ajánlhatom őket mindenkinek, aki szereti az efféle agyafúrt, komplex rockzenét.

Részemről pedig várom a nagylemezt. A hírek szerint  márciusra készül is valami lemezféleség, méghozzá magyar szövegekkel. Megmondom őszintén, a magyar szövegektől kicsit félek, ugyanis az angol szövegek, az énekhang és a stílus, a kiejtés az eddig hallott összes dalban tökéletesen harmonizáltak a zenével. Nem vagyok biztos benne, hogy a magyarul éneklés a Metrosection esetében nem lesz-e visszalépés? Az oldalukon elérhető két magyarul éneklő videó sajnos ezt a félelmemet támasztotta alá, de még reménykedem, hogy csak a rossz hangminőség az oka.

A csapat élőben legközelebb a Kultiplexben lesz látható február 12.-én.



süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum